Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

R-BESZÉLGETÉS: URBANOVITS KRISZTINA ÉS SZÁGER ZSUZSA

2024. máj. 8.
urbanovits krisztina száger zsuzsa kv társulat revizoronline
Az egykori kaposvári társulatból kivált két színésznővel, Urbanovits Krisztinával és Száger Zsuzsával beszélgetünk, akik valóra váltották a vágyaikat. Ahhoz, hogy elkezdjék a saját színházukat csinálni, megteremtették a formát. Azóta is folyamatosan dolgoznak azon, hogy fenntartsák maguknak és meghívott kollégáiknak a lehetőséget, hogy azzal foglalkozzanak, ami érdekli őket. Ez színésznőktől manapság is merész elképzelés, akkoriban pedig egyenesen kivételes volt. A beszélgetésből kiderül, hogyan működik máig, hogy az általuk meghívott rendezők az ő elképzeléseikből és szándékaikból kiindulva, velük kooperálva dolgoznak. És megtudtuk, mit takar a rövidítés a társulat nevében: KV.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek