Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„ITT MINDENKI SPORTOLÓ” – AVAGY POLITIKUSNAK LENNI MIT JELENT?

Wolfram Lotz: A politikusok / Katona József Színház, Sufni
2023. ápr. 24.
Mintha valamiféle színházi kényszermechanizmus nyomulna be az önmagában teljes és tartalmas nyelvi-dramaturgiai térbe. Kár. Annyira jó előadás lett volna. De még így, ebben a formában is kifejezetten jó előadás lett, messze a legjobb a Sufni-projekt mentorprogram idén bemutatott három előadása közül. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.

Nem tűnt túlzottan valóságidegennek, amikor a Krétakör Színház 2004-es Feketeország című előadásában egy politikusforma alak szmokingban és pezsgőspohárral a kezében, kizárólag böfögő hangokkal szólt hallgatóságához. Vagy amikor két vetélkedő politikus párhuzamos választási beszédeiben egy árva beszédhang sem formálódott, ellenben sűrűn köpködték egymást – szó nélkül és szó szerint nyállal.

Wolfram Lotz posztdramatikusnak nevezett drámája, A politikusok a „politikusok” szó jelentésének kiüresítésével indul: a széttört címszóból álló neonfényfelirat előtt (látvány: Izsák Lili) látjuk és halljuk a politikusokról hablatyolni Lengyel Benjámint, akit azután szépen sorban követnek a többiek: Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Tóth Zsófia, Vajdai Vilmos. A jelentésétől megfosztott „politikusok” szó, meg egyáltalán, minden egyes szó így azonnal tetszőlegesen használható nyersanyaggá válik. Más szóval a nyitó jelenet bevezet minket abba a nyelvi-színházi térbe, ahol mindenütt csak a különböző és többnyire szabálytalan mondatsorozatokban emlegetett politikusok vannak. Vagyis nincsenek. Azazhogy itt minden zárójelbe kerül, amit az úgynevezett hétköznapokban gondolunk és mondunk a politikusokról és a valóságról. Meg bármiről. És ha már a „zárójelbe kerül” kifejezést használtam, amelyet történetesen a filozófus Husserl is alkalmazott akkor, amikor a dolgok lényegéről való igazán komoly gondolkodás előfeltételeként szorgalmazta, hogy ti. „tegyük zárójelbe” (einklammern) a hétköznapok során megszokott szemléleti és beszédformáinkat…–, tehát éppen ezért hadd nevezzem Lotz drámáját ember- és világismereti értelemben vett fenomenológiai redukciónak.

A megragadandó jelenség most: a politikus, pontosabban a politikusoknak nevezett embercsoport. Ennek a lényegére vonatkozik tehát a posztdramatikus fenomenológiai redukció. Az ábrázolt lényeg pedig a jelentésnélküliség. Ami azért eléggé súlyos jelentés (egyúttal súlyos ítélet a közéleti valóságunkról, amely ez esetben mégsem ítéletként szól, hiszen a Lotz-darab nem moralizál ősi humanista közhelyekkel, lévén túl van azokon). És ezzel a súllyal csak egyvalamit lehet érvényesen kezdeni: játszani. Erről a játékról szól ez a színház. Meg egyáltalán, erről kellene, hogy szóljon a színház. Az a színház tehát, amelyik rólunk és hozzánk szól, és van is mondandója, mégpedig botrányosan radikális mondandója.


Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Vajdai Vilmos

Csak azért mertem az imént beledobálni holmi filozófiai szakzsargonokat a beszámolómba, mert annak színházi tárgya úgyis magába nyel, elemészt és kiürít, végső soron kiüresít minden nyelvben megfogalmazható gondolatot. Mint ahogyan az „Adolf Hitler” név elidegenítően ritmikus ismételgetése során is csak az történik a darabban, ami gyerekkorunkban történt a „Nagy Árpi” névvel – azzal a csöppnyi különbséggel, hogy itt az ismétlésfolyamatban automatikusan átrendeződő hangsor nem kap vulgárisan vicces értelmet. Lotz szövege úgy humoros, ironikus és szellemes, hogy egyszer sem tűnik olcsón szórakoztatónak (nem lesz adolfhitlerből pinagyár), még ha olykor egy-egy színész viccesebbre intonálja is a kelleténél. A kiüresített szavak és törmelékes mondatok ritmikus színrevitelének dadaizmusa tényleg lenyűgöző – Lotznak és fordítójának, Hudáky Ritának (továbbá az irodalmi konzultáns Nemes Z. Máriónak) köszönhetően. A dramaturg Komán Attila és a rendező Dohy Balázs döntései nyomán pedig hat remek színészi alakítást látunk, Horkay Barnabás koreográfiájával, amely működőképesen betölti a Sufni kicsinyke játszóterét.

Az előadás egy pontján valamelyik alak azt mondja (hablatyolja), hogy ha egy macska bejön a térbe, akkor bejön a versbe is. Úgy is mondhatnánk, hogy a macska, amíg itt van, addig csakis ebben a közegben létezik: a hétköznapi valóság törvényeit felfüggesztő, saját színházi valósággal rendelkező nyelvben. De azt is mondhatnánk, amit egykor a realizmus esztétikájának elkötelezett Sartre-ral vitatkozó Maurice Blanchot írt az irodalom és a halál kapcsán: egy macskát megnevezni annyit tesz, mint megölni a macskát. Nem metaforikusan mondva: a megnevezett macska nem azonos a valóságos macskával (bár azért van köze hozzá). Amennyiben már nem a valóságban létezik, hanem a nyelvben. Nyelvi macska. A Lotz-darab politikusai sem a valóságban létező politikusok, ők is csak a dráma és az előadás izgalmas nyelvi terében léteznek. Nyelvi politikusok.


Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Éppen ezért volt számomra nagyon fájó és teljességgel érthetetlen, színházérzékleti szempontból indokolhatatlan, amikor bántóan idegen anyag került a vegytiszta voltában lenyűgöző, önmagát önmagával igazoló, autisztikusan artisztikus nyelvi és mozgástérbe. Először Rajkai Zoltán prózában előadta a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical egyik szentimentális dalát, amely azután sajnos énekelve is elhangzott. És bizony a továbbiakban még több zenés betét nyert teret az előadásban, megtámogatva a színház összművészeti formájától egyébként nem idegen hatáselemekkel (video design: Juhász András és Nagy Réka; fény-hang: Balázs Krisztián/Rigó Zoltán; zene: Józsa Tamás). Csakhogy ennek a különleges előadásnak nem ez volna az anyanyelve.

Merthogy Dohy Balázsék vállalkozása nemcsak hogy nem szorulna rá a színháztechnikai többletekre, de azok egyenesen ellene mennek a Lotz-darab harsány alaptulajdonságának, nyelvi fenomenalitásának. Teljességgel feleslegesen. Hiszen kiválóak a színészek, maradéktalanul élővé teszik A politikusok nyelvi valóságát. Persze akkor is kiválóak, amikor elektronikus zenei betétekhez énekelnek és mozognak a villódzó fényben. Csak éppen erre itt, ennek a darabnak ebben az előadásában igazán nem volna szükség. Mintha valamiféle színházi kényszermechanizmus nyomulna be az önmagában teljes és tartalmas nyelvi-dramaturgiai térbe. Kár. Annyira jó előadás lett volna. De még így, ebben a formában is kifejezetten jó előadás lett, messze a legjobb a Sufni-projekt mentorprogram idén bemutatott három előadása közül.

Egyetlenegy dal jutott egyébként eszembe A politikusok magyarországi ősbemutatója során. A Balaton zenekar Tangója, amelyben ugyan nem politikusokról énekel Víg Mihály, hanem sportolókról: „senki nem tudja, miről van szó, / senkit sem érdekel, / mert itt mindenki, / mert itt mindenki sportoló, / a moziban is sportolók ülnek, / sportolnak a buszvezetők…” De még ezt a dalt sem tudnám elképzelni a Lotz-dráma Sufniban játszott előadásának finnyás elmémben átrostált, eszményi változatában.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek