A Sam Mendes nevével fémjelzett Bridge Project második éve futó programjának célja, hogy brit és amerikai színészek klasszikus darabokkal turnézzák körbe a világot, hidat emelve kultúrák és országok között. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.
Hamar kiderül: Andrei Şerban Lear-rendezésének lényege nem az, hogy minden szerepet nők játszanak benne. Az értelmezést esszenciálisan magába sűrítő legfontosabb elem a tér, amely a gyulai sportcsarnokban adott körülmények között egyben meg is nehezítette a befogadást. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE.
Képmutatás volna eltagadni: aki tud az örömteli tényről, nagy várakozással érkezik a tavaly Románia legjobb előadásának járó UNITER-díjjal jutalmazott temesvári produkcióra. És aztán nem is csalódik. Vagy nem nagyot. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Romeótól, Juliától szót sem hallani, Hamlettól is alig többet egy tubíornáttubí-nél, azt is a rend kedvéért. Ellenben izzik az argentin tangó, villannak a szemek, testek csapódnak a földhöz, félelmetesen. A sepsiszentgyörgyi M Studio két, mozgásszínházba oltott Shakespeare-feldolgozása lehengerlő. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.
A király önmaga szobra. Kulka János egy lassan emelkedő hengertalapzatra merevedve érkezik a mélyből, feje fölé fényglóriás henger ereszkedik. Ő a kapocs föld és ég között. Talán ebből már sok neki, talán ezért dől le posztamenséről s dönt úgy: országfelosztó bolond lesz. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A KET Viharja esetében az egy előadásra jutó koreográfusok és társalkotók száma igen magas, ennek megfelelően akár több koreográfiára is elegendő ötlet és gondolat zsúfolódott benne össze. És mégis: az előadás sokkal inkább sikerült hullámzóra, mint sodróra. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
A Vihar keserédes, tragikomikus és hullámzó hangulatok formájában nyilatkozik meg a hatalom kérdéséről, a megbocsátásról és az élettel, az elmúlással való megbékélésről. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet: az ember szamárrá változhat, szerelméből pedig könnyen gyűlölet lehet. Mivel mindez ügyetlen tündérek varázslata, utólag nem érdemes logikus és racionális magyarázatokat keresni a történésekre. És jó, ha ezt a néző is megfogadja. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
Keserű a komédia karnevál idején – de nem ezért nem könnyű követni Szergej Maszlobojscsikov gondolatmenetét. Bár a színpadon látottakba könnyen belefeledkezhetünk, a díszlettervező-rendező csapdát állít a nézőnek. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Shakespeare-fordítási hullám mutatkozik a ’90-es évek közepétől, erős színházi ráhatás nyomán. A fordítói munka választási kényszereiről, az irodalom és színpad most éppen ellentétesnek tűnő természetéről Szele Bálint készített az érintettekkel majd’ egy tucat interjút. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
A legfontosabb szerepet a színház függönye kapta. Csimpaszkodó színésztest súlyától zárul, nyílik. Hamlet homloka izzadságát törli belé, mások függönyhengerben pörögnek cselekményen kívülre. A dán herceg tragédiája: színjáték, és a címszereplő rendezi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az Újvidéki Színház évadnyitó előadása, a Rusznyák Gábor rendezte, társulat összehozta Vihar nyersességében erőteljes, friss, pimasz és nagyon politikus. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Látszólag őrült a beszéd, pedig nagyon is van benne rendszer. Oskaras Korsunovas ötödik magyarországi vendégjátéka alkalmából alig egyéves Hamletjét hozta magával a Bárkára. Kizárólag erős idegzetűeknek és/vagy haladóknak. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Fekete kos dugja fehér bárányod, rikkantja Jago a bosszús Brabantiónak mindjárt a nyitó jelenetben. A sajátos szimbolika s a kortársi szlenggel dúsított nyelv is végigindázik a játékon. Új fordításban, vendég főszereplők ajkán szól a robusztus dráma a Vígszínházban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Először úgy tűnt, az irónia mindenestül diadalmaskodik Rómeó és Júlia ürügyén, aztán az előadás egyre komolyabban kezdte venni önmagát. De ez már nem állt jól neki. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.