Vegyes tartalmú és műfajú, vegyes színvonalú szövegek összessége Nádasdy Ádám új kötete. Kaleidoszkóp, amiben emlékek, gondolatok, eszmefuttatások villannak fel sokféle témáról, hol megvilágítva egymást, hol társtalanul, a „minden belefér” tágasságával. V. GILBERT EDIT RECENZIÓJA.
Kivel csinálta Shakespeare? Jambikus verszene és költőiség ide vagy oda, a szonettek apropóján mégis csak egy dolog érdekel igazán mindenkit. OROSZLÁN ANIKÓ RECENZIÓJA.
A Tündérkirálynő és tündérszolgája összecsövezve úgy hatnak, mint egy Laokoón-csoport, amelyet racionalizálás címén leépített a cégvezetés. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Ahol a szolgálat nemes feladatára gondolna az ember (hogy újra van jó minőségű, aktuális Shakespeare-ünk, Danténk), ott Nádasdy a szolgáltatásra fordítja a szót, sőt ami a színműveket illeti, egyenesen a színházak kiszolgálására. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.
Az egyik szemem nevet, és ha nagyon őszinte akarok lenni, a másik se könnyezik, miközben egyfolytában azon gondolkodom, lehet-e, kell-e újat mondani egy olyan agyonjátszott darabról, mint amilyen a Szentivánéji álom. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot, s ezzel „megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz” – írja a színlap. És a szöveg most varázsos vizuális eseménnyé válik. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Nehéz legyőzni a kísértést, hogy cikkemet ne élcelődéssel kezdjem azon, hogy végre kiderült, mire (lesznek) jók az országszerte gombamód szaporodó stadionok. Képmutató sem leszek, mert azért ez is eszembe jutott a stadion-Hamletet nézve, de nem elsősorban ez. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Azt hiszem, a hosszan, elviselhetetlenül hosszan elnyúló járványidőszak után (és ki tudja, még mi előtt) két dolgot nem fogadhat el a valamennyire is közegtudatos néző: a rossz választást és a hamisságot. Márpedig a rendező (és a színház) jól választott a Lear királlyal, és az előadás sem volt hamis. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Van, akinek természetes, hogy a nem heteroszexuális állampolgárok is hasonló jogokkal rendelkezzenek, mint a többiek, míg mások számára ez nem magától értetődő. Gondoljunk róla bármit, a kérdés jelen van ma Magyarországon, így a színháznak is kötelessége reflektálni rá. Erre tesz kísérletet Tarnóczi Jakab Vízkeresztje. HORNOK MÁTÉ ÍRÁSA.
A vesszőkön és a hangsúlyokon sok minden múlik, ezt régóta tudjuk: „a pécsi Bánk bánt megnézni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA.
A Hamletet nem lehet eljátszani. A Hamletet nem lehet nem eljátszani. Telihay Péter monstre vállalása az érem mindkét oldalát megmutatja. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Nádasdy Ádám A szakállas Neptun című könyve – elsőre talán merésznek tűnő témaválasztása ellenére – nem tűnik sem többnek, sem kevesebbnek egy jól működő prózakötetnél. Éppen ezért nagyon nehéz fő közös pontjuk – a melegség – mentén beszélni ezekről a szövegekről. Tudniillik önmagukért beszélnek, ráadásul kiválóan. STERMECZKY ZSOLT GÁBOR ÍRÁSA.
Nádasdy Ádám nevét mindenki ismeri, akinek a mai magyar kultúrához köze van. Ismeri mint költőt, esszéistát, mint az Isteni színjáték és a Bánk bán újrafordítóját, és persze mint nyelvészt. Új könyve a magyar nyelvről és a nyelvrokonságról szól. CSERESNYÉSI LÁSZLÓ RECENZIÓJA.