Nyolc pályakezdő rendező szkeccsfilmet készített Budapestről. A gond csak az, hogy nem sok fogalmuk van róla, és néhány kivételtől eltekintve láthatólag nem is érdekli őket más önmagukon kívül. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Az Ígéret földje Berlinalén tartott sajtótájékoztatóján a legtöbb kérdést – beleértve a készítésére vonatkozóakat is – Matt Damon kapta. A színész nemcsak játszik, a forgatókönyvnek is társszerzője, producer, sőt eredetileg rendezni is akart a filmet. RUPRECH DÁNIEL ÍRÁSA.
A Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza az előző Bigelow-film, A bombák földjén testvérdarabja. Abban egy bombaszakértő katona, most egy törékeny CIA-ügynöknő értelmezi újra a patriotizmus fogalmát. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A Die Hard első részét huszonöt éve forgatták, majd újabb két rész után mintha kifulladt volna a sorozat. 2007-ben kihozták a 4.0-t, amelyben a John McClane figurája és a mai amerikai népmeseszerű forma a közben már százszámra forgatott hasonló filmek közt toposzként tért vissza. Az 5.0 pedig könnyeden folytatja McClane közéletéti és magánéleti mitológiáját. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Pár éve Truman Capote, idén és tavaly Abraham Lincoln és Alfred Hitchcock teng túl a vásznon és a tévé képernyőjén. Az utóbbi természetesen nem vámpírokra, hanem elegáns szőkékre vadászik a Hitchcock című életrajzi filmben. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Los Angeles Bugsy Siegel egykori gorillájának, Mickey Cohennek (Sean Penn) a rémtetteitől szenved. Kell egy hasonlóan vérszomjas csapat, hogy a rend helyreálljon. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Djangót nem érdekelte a rendszer, csak asszonyát akarta kiszabadítani a rabszolgatartók karmaiból; Lincoln ellenben annak ellenére szüntette meg a rabszolgaságot, hogy nem kapott jutalmul tüzes szeretőt. Január második rabszolga-témájú filmje a mozikban. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Tolsztoj regénye – Tom Stoppard drámaírónak köszönhetően – színpadától megszabadult darabbá változik, melyet egyedül Joe Wright rendező lendületes kamerája képes kordában tartani. Hogy szükséges-e az újabb adaptáció, azt a feldolgozás módja még nem indokolja, a figyelmet azonban felkelti. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.
Szuperhősök tematikában Zemeckis óvatosan beint a mindenen átgázoló igazságosztónak, majd kényelmesen ellavíroz az amúgy megfontolandó, de persze jól szájbarágott tanulságig. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Az elnök is csak ember, a király is csak ember – üzeni nekünk A király látogatása című film. S voltaképpen ember még az a kritikus is, aki laposnak véli ezt a tanulságot. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Tarantino nagyon szereti a spagetti westernt – ez kiderült a Kill Bill-ből, a Becstelen brigantykból és az ismeretlen olasz filmcímekkel dobálózó interjúkból is. Az egykori videotékás csak most kerített sort rá, hogy egy teljes filmmel tisztelegjen a lenézett alműfaj előtt. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Kinevetni a legsúlyosabb lelki nyűgjeinket – többek között erre csábít David O. Russell bipoláris randifilmje. A felváltva vicces és szívfacsaró Napos oldal alighanem az egyik legjobb amerikai mozi tavalyról. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Arisztotelész óta tudjuk, hogy a rút is lehet szép. A tavalyi év Sundance-kedvence minden percében ezt bizonyítja: Lucy Alibar egyfelvonásos színdarabjából egyszerre naprakész, tragikus és varázslatos feldolgozás született. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.
A lehetetlen című film majdhogynem a lehetetlenre vállalkozott, amikor a 2004-es cunamit választotta témájaként. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Tom Cruise legújabb filmjéhez ugyan maga mellé toborzott jó néhány zsenit Werner Herzogtól kezdve Richard Jenkinsen át Robert Duvallig, ráadásul a forgatókönyvet a Közönséges bűnözők írója, Christopher McQuarrie adaptálta, a végeredmény viszont annál inkább érthetetlen. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.