A PanoDráma társulat a Trafóban mutatja be a Kár, hogy rák című előadását. A csapat egyik tagjával, az előadás dramaturgjával, Hárs Annával beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
A Vígszínház meghívott művésze, ifjabb Vidnyánszky Attila most nem úgy ficánkol és lubickol, mint, mondjuk, az anyaszínházában bemutatott Hamlet technocirkuszi porondján, hanem tényleg megindítóan vergődik és szenved a Stúdió K egzisztenciális szorongásokat befogadni és kifejezni képes színterén. Mint Francis Bacon festményeinek őrjöngő ketreclényei. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Az egész játék ilyen: egyszerre bujkál benne realizmus és poézis, valóság és stilizáció, földközeliség és elrajzoltság. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
„Mindenható Isten, ki más volnék én, mint az a félelem, amelyet ébresztek másokban?” – szól Aigiszthosz, a koporsókból kirakott város beteg és boldogtalan ura. Körötte országrohasztó kushadás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Stereo Akt által szervezett négypaneles konferencia két középső blokkjáról tudósítok: a részvétel és a dokumentarizmus amúgy se esik olyan messze egymástól. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
A klasszikus cirkusz önmagában is bámulatos, a Budapest Cirkuszfesztivál pedig évről évre ünnep a műfaj kedvelőinek. Idén, a modern cirkuszművészet megszületésének 250. jubileumaként hirdetett évben az FNC úgy döntött, szélesíti a porondot. MOLNÁR ZSÓFIA KRITIKÁJA.
Ez a cím tartozhatna egy szociofotóhoz is, de nem, ez most szikár és tárgyilagos összefoglalása annak, hogy mi vár a kalandvágyó nézőre, aki a Stúdió K Színház szuperprodukciójának megtekintésére vállalkozik. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Mindenki ismer olyat, aki ismer olyat, aki személyesen érintett. Ha még nem, valószínűleg fog. Esetleg maga is érintett. Ha most nem, hát még lehet. És ha nem így, akkor máshogy, de előbb-utóbb mindenkinek készen kell rá lenni. Az élet végéről, a daganatos betegségekről lehet dokumentumszínházat csinálni? Lehet. Érdemes. Kell. A PanoDráma mutatja, hogyan. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.
Dosztojevszkij nagyregényének komplexitását lehetetlen és szükségtelen vállalkozás a színpadon visszaadni. Horváth Csaba előadás-monstrumában éppen ezért próbálkozik vele – sikerrel. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ütem- és helyzetgyakorlatozásnak, a színészi játékfegyelem próbájának igazán remek, azonban előadásként már jóval nehezebben értelmezhető a Zilahy híres regénye-és-filmje nyomán készült szabadtéri produkció. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A 174/B egy fontos, a közgondolkodást és a magyar társadalom állapotát jellemző ügyet helyez reflektorfénybe. Az előadás fő célja mégsem az igazságszolgáltatás, hanem az, hogy a néző – reflexszerű válaszok helyett – átgondolja, feldolgozza: megélje az igazság(ok)hoz vezető ut(ak)at. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
A színmű eredeti hosszú címét – Beszélgetés a Stein-házban a távollevő von Goethe úrról – a szokásos Lotte helyett egyetlen betűre rövidítették. A lényeg ugyanaz maradt. De mi is a nyolcvanöt perces önvallomás lényege? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.