Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KŐBÁNYAI PEER GYNT

Ibsen: Peer Gynt / Stúdió K Színház
2017. jún. 17.
Ez a cím tartozhatna egy szociofotóhoz is, de nem, ez most szikár és tárgyilagos összefoglalása annak, hogy mi vár a kalandvágyó nézőre, aki a Stúdió K Színház szuperprodukciójának megtekintésére vállalkozik. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Induljunk még a X. kerülettől is messzebbről: ahogy a könyveknek, úgy némelyik előadásnak is megvan a maga sorsa. Nem titok, hogy a magyar színházi köztudatba a Kohlhaasszal valósággal berobbant Hegymegi Máté régóta tervezgeti a Peer Gynt színrevitelét. Aztán amikor már úgy tűnt, hogy összejön pénz, paripa, fegyver, hirtelen kiderült, hogy helyszínt kell változtatni, ami egy helyspecifikusnak megálmodott előadásnál nem csekélység. Én most mégis úgy gondolom, jól jártunk a kényszerű cserével: bár sok-sok előadást láttam különlegesnek nevezhető helyszínen, de olyat, amiben jelenet és helyszín, ha úgy tetszik, szó és kép ennyire pontosan találkozik újra és újra, vagyis ahol a néző a monstre előadás játékidejének többségében érzi és érti, hogy miért éppen ott járunk, ahol, szóval ilyet nagyon keveset.

Kurta Niké és Nagypál Gábor
Kurta Niké és Nagypál Gábor

A térről lesz még szó, először azonban az időről kell beszélni: a bemutatón bruttó ötórás előadás érezhetően tud és fog is sűrűsödni kicsit. (Amiatt, hogy a Stúdió K-Kőbánya, majd a Kőbánya-Bakáts tér viszonylaton eltöltött közös buszozással színházilag nem tud mit kezdeni Hegymegi, nem kárhoztatom, ez nagyjából lehetetlen vállalkozás lenne. Ugyanakkor a színészek minden elismerést megérdemelnek, hogy mindkétszer képesek visszahozni azt az energiaszintet, ami a kényszerű utazást megelőzte. Továbbmegyek: mit kétszer? Tucatnyi alkalommal az este folyamán: míg mi lelkes és/vagy nyűgös pincelakókként bolyongunk, a játszók folyamatosan dolgoznak, bekészülnek a soron következő jelenethez akkor is, amikor láthatatlanok a számunkra.) 

A monumentális könyvdráma a Stúdió K Színház pöttöm, a kőbányai pincerendszer grandiózus, majd a Bakáts téri altemplom ódon szakrális terébe fogalmazva mit sem veszített fenségességéből, sőt. Bevallom, engem ez a lépték mindenestül lenyűgöz: kivételes erőpróbának tartom ezt az előadást, színésznek, nézőnek egyaránt. Hegymegi semmivel sem spórol: Garai Judit dramaturg szövegváltozatában szinte a teljes dráma elhangzik, a belső húzások, jó helyre szúrt, a karaktert magyarázó-értelmező be- és kiszólások, az izgalmas szerepösszevonások okosan irányítják a nézői figyelmet. 

A rendezés tudatosítja, hogy a Peer Gynt az időről, annak egy helyben állásáról és megállíthatatlan múlásáról is szól, és teszi mindezt úgy, hogy azt a néző egyszer csak a saját bőrén kezdi érezni. Testi tapasztalattá válik tehát a szó, a már említett utazás, loholás vagy bandukolás a teljes élmény esszenciális hozzávalója lesz. És ilyen sok együtt eltöltött időbe minden belefér, a fáradtság, az időnkénti unalom vagy az elbizonytalanodás is. Talán pontatlan, amit írok, mégsem tudok szabadulni a benyomástól, hogy az amúgy is két részre oszló, a negyedik-ötödik felvonásban a norvég mikrovilág után a határok nélküli nagyvilágra kíváncsi Peerről beszélő darab Hegymegi rendezésében is kettéválik. Nem (elsősorban) a harmadik felvonás végén tartott szünet, a Peer hajába csempészett ősz tincsek miatt, hanem azért, mert az addigi intim, „beszélgetős” hangvétel irányt vált az előadás második felére: a megfontolt és meggondolt szavak után a látványos és emlékezetes képek felé billen a mérleg – a rendező mintha az amúgy is problematikus epizódok befogadását így könnyítené meg az elcsigázott néző számára. És igaza van: a hajótörés, a bolondokháza, a Gomböntővel való találkozások megannyi szellemes, okos, borzongató képiségű epizód lesz. 

Homonnai Katalin, Horkay Barnabás, Nagypál Gábor, Lovas Dániel,Sipos György
Homonnai Katalin, Horkay Barnabás, Nagypál Gábor, Lovas Dániel,Sipos György

Egy ilyen szövegen (és ilyenen például a Faustot értem még) tapasztalataim szerint két, szélsőséges módon lehet fogást találni: az egyik a minimalista szcenizálás, a másik meg épp ellenkezőleg, a színpad(technika) minden létezhető csodáját latba vető közelítés. Érdekesség, hogy az évadban ez a második fontos Peer Gynt-premier: Polgár Csaba néhány hónapja a KÁVA és a HOPPart koprodukciójában egy füstgép, három ajtó és hat színész segítségével hiányérzet nélkül mesélt egy ma is ismerős Peerről, a low budget megközelítést választva. Most nyilván azt gondolja az olvasó, hogy Hegymegi Máté meg épp fordítva, színes-szagos spektákulumot állított elő, a helyzet azonban ennél bonyolultabb: az alkotók nem tesznek mást, csupán tágra nyitott szemmel térképezik fel a körülöttünk lévő világot, és szinte kizárólag azzal meg abból építenek ibsenihez fogható léptékű víziót. 

A Stúdió K itt és most ugyanis nem csak a város, hanem az ország legnagyobb alapterületű színháza lesz. A túlélőtúra a Ráday utcában kezdődik, és lassan megértem, hogy ami először zavar, az valójában a rendezői-tervezői gondolat szerves része. Arra gondolok, hogy a megfordított színpad-nézőtér felállásban, majd a Peer elcsábította Ingrid lagzijának helyszínévé változtatott előtérben nagyjából bárhol ülhetek vagy állhatok, nincs az a nézőpont, ahonnan mindent láthatnék. Az ismerős tereket hangokkal, mozgással, képekkel kitágító, vagyis újraépítő látásmód a nagy kép apró részleteihez enged csak hozzáférést, ezzel (is) biztosítva a személyre szabott élményt. Később, a nyirkos és jéghideg kőbányai pincerendszerben eltöltött három óra alatt aztán szelíd kézitusa folyik a „látó” helyekért, de idővel kiszállok, inkább hagyom magam sodortatni az eseményekkel. A minden helyett a nekem fontos valamikre kezdek koncentrálni, így lesz csak az enyém Anitra lábnyomának a követése a Dreher-villa körüli kert dús aljnövényzetben, a Gomböntővel másodszor találkozó Peer árnyképének mesés metamorfózisa a koszos falon vagy az égbenyúló lépcső tövéből, alulnézetből nem is császárrá, de valóságos diktátorrá növekvő Peer egyszerre hideglelős és nevetséges grimaszai. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Jelmez- és díszlettervezőként jelöli a színlap Fekete Annát és Kálmán Esztert. A díszlettervező itt alighanem meg- és feltalálta föld alatt és fölött a jelenetek megfelelő helyszíneit. Ahogy már említettem, már a Stúdió K-t is felforgatják, de a valódi attrakció a nyilvánosság előtt nemigen nyitott kőbányai pincerendszer kimerítő bejárása (ahol egy ponton meghökkentő módon megidézik a színház terét is). Szépségesen pusztuló, kietlen és nyirkos terek, ahol azért mindvégig nagyon is észlelni a tegnapi és mai emberi jelenlét nyomait. A szűk, sötét folyosók, a semmiből elénk táruló hatalmas csarnokok, az egykor itt működött gépek nyomai, a kitépett kábelek, rozsdás csövek saját poétikával rendelkeznek, de ami ennél fontosabb: a játszók birtokba veszik, életre keltik, értelmezik a változatos tereket. A színészek a fehér, a világosszürke, meg a krém- és a csontszín változatos árnyalataiban megvarrt jelmezeket viselnek. A ruhák is játszanak, és nem csak azért, mert folyamatosan cserélődnek és vándorolnak: a kétballábas vőlegény legalább kétsoros öltönye, a ballonkabátos, fóliafejű manók, a gumicsizmás-szőrmegalléros macska, a bosszúszomjas fúriára adott, egy lépéssel elveszíthető menyasszonyi ruha, csupa jellemfestő viselet. Nem mondok igazat, ha azt mondom, hogy a nyitó képben mindenki fehérben van, mindenesetre az elhúzódó utazás alatt a ruhák, és főleg Peer jelmezei új színekkel és árnyalatokkal gazdagodnak. Ez is az időről szól amúgy, a kalandok szó szerint nyomot hagynak, nem (annyira) a jellemen, de a jelmezen. 

Mindez a keret, de mit ábrázol a kép maga? Nagypál Gábor Peer Gyntje kölyökképű, túlkoros rosszcsont, aki még pár évtizedig nyilván szívesen elszórakoztatná a környezetét nagyotmondásával. Közte és sokat látott, gyémántkeménységű anyja (Nyakó Júlia) között halálig, meg azon túl is tartó, bonthatatlan szövetség van: ez az Åse bár meg-megfeddi hebrencs fiát, ugyanakkor érezhetően büszke is rá. (Nyakó a Gomböntő képében tér majd vissza az út végén: Peer elengedése a következő, majd az újabb keresztútig így kap plusz jelentést.) Az anyának igaza van, a sok pipogya fráter közül tényleg kiemelkedik ez az álmodozó, az itt és mostot mindig közömbösnek találó, a távolban és a holnapban hatalmas, mohón csillogó szemekkel bízó, nagy gyerek. Aztán eljön az a bizonyos villámcsapásszerű pillanat, ami megfékezi a folyton loholó fiút: Kurta Niké Solvejgje tud parancsolni az időnek, megállítja és szó szerint végtelen hosszúságúra nyújtja a pillanatot. Kettejük kapcsolata nem éteri tisztaságú szerelem, inkább az ezúttal hímnemű hárpia megzabolázásaként értelmezhető. Ez a Solvejg nem szavakkal vagy tettekkel szelídíti Peert, a puszta létezésével, fülbe-szívbe beülő szomorkás klarinétjátékával (zene: Kákonyi Árpád) terelgeti és vezeti a tékozló fiút, egészen a zárlatig. 

Fotók: Slezák Zsuzsi. A képek forrása: Stúdió K Színház
Fotók: Slezák Zsuzsi. A képek forrása: Stúdió K Színház

Peer, Åse és Solvejg trióját mindössze hat színész veszi körbe, több tucat szerepet alakítva. A Stúdió K régi motorosai (Homonnai Katalin, Spilák Lajos, Lovas Dániel) és újabb játékosai (Pallagi Melitta, Sipos György, Horkay Barnabás) különleges átváltozó művészek, akik egy-egy gesztust, tekintetet, hangsúlyt továbbvisznek, átadnak újabb karaktereiknek is. A Haegstad-lány lagziján és Dovre papa barlangjában például ugyanazok a rosszarcú, közönséges fickók mulatoznak, a bosszúéhes ara fent is, lent is ugyanolyan dühös, halványan felvetve még azt a lehetőséget is, hogy amit látunk, talán csak Peer fantáziájában történik. Peer útitársai együtt erősebbek, mint külön-külön, de mindenkinek jut legalább egy fontos epizód: Homonnai Katalin kéjesen kegyetlen manókirálya, Spilák Lajos ördögi nagymacskája, Pallagi Melitta durcás, becsapott menyasszonya, Sipos György eszelős tekintetű elmeorvosa, Horkay Barnabás ügyefogyott vőlegénye, Lovas Dániel indulatos kovácsmestere emlékezetes tud maradni. 

Ami pedig éjfél magasságában, a Bakáts téri altemplomban történik, arról, úgy érzem, nem szabad beszélni. Meszléry Judit néhány perces jelenete nem egyszerűen pontot tesz a hosszú utazás végére, de egy másik dimenzióba lendíti azt. Ami ott történik, az után lehetetlen tapsolni, fel kell kapaszkodni a kanyargós lépcsőn, és másik szemmel nézni az úgynevezett valóságra.

 Az előadás adatlapja a Stúdió K oldalán itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek