Esterházy regényei annyiban regények, mintha egy vakablakra mondanánk, hogy tükör, és abból szeretnénk a valóságot megismerni. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
Kevés ilyen demokratikus társaságot ismerek, mint a fordítókollégák együttesét. A Műfordítók Egyesülete negyedik szakmai hétvégéje Dobogókőn – ezúttal is Nádori Lídia és Kriszt Magdolna szervezésében – talán a korábbiaknál is jobban sikerült: a gazdag szakmai programra a ráadás idén kórusimprovizáció volt Tóth Árpád vezetésével, és egy meglepetés: Soproni András és felesége, Meny Tatyjana bábszínháza. MESTERHÁZI MÓNIKA TUDÓSÍTÁSA.
Magyarországon Wales neve nagyjából egyet jelent Arany János remekművével. A korona legszebb gyémántja azonban természetesen jóval több, mint egy eltalált allegória. Most például a Hay Fesztivál, ez a csak Magyarországon kevésbé ismert izgalmas kezdeményezés az, amely megváltoztathatja ezt az áldatlan állapotot. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
A halhatatlanság elixírje történelmi-mesei világpanoráma: több mint nyolcszáz évre és harminchat generációra nyúlik vissza. Az önfeledten, gyakran megrázón áradó narráció egyik fő motívuma a zsidóság mint a kisebbségi lét sokrétű metaforája. Tizennégy országban jelent meg. SEBESTYÉN RITA INTERJÚJA.
A kötet fülszövegét felkérésre én írhattam, vezethettem a közelmúltban a könyvbemutatót is. Egyetemi diákjaimnak a forrásjegyzék élén ajánlom. Mit szeretnék még? Azt, hogy e nagyszabású prózaszemle nem a polcokon rostokoló, hanem valóban megnyíló segédanyag legyen. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Még tavasszal megjelent két jókora, blokk-téglányi kötet, Szőnyei Tamás nagyszabású munkája, amely a Kádár-kor irodalmi belügyeit a fennmaradt belügyi irodalomból, írókról jórészt szintén hivatásos írástudók által adott ügynök-jelentések sokaságából próbálja rekonstruálni. NÓVÉ BÉLA ELEMZÉSE.
Egy hétvégén két jelentékeny ősbemutatóra is futotta a társulat erejéből. Az új Esterházy-darab mai revü (a zenés katonadolog, azaz a Mohácsi testvérek Egyszer élünk című „tegnapi revüje” után). Az Én vagyok a Te amolyan esterházys Isten-dolog. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Zavarba ejtő könyv, virtuóz módon megírt szövegekkel. Összegzésféle és önironikus számvetés; az írói pálya, a módszer s az életút enciklopédikus, olykor szentenciaszerű summázata. Esti Kornél köpenye ránctalanul simul a szerzőre. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Az író hatvanadik születésnapjára jelentette meg a Magvető ezt az elegáns és tartalmas kötetet. KOVÁCS DEZSŐ ÍRÁSA.
A magyar származású jeles amerikai irodalmár különös feladatra vállalkozik, amikor a mai magyar irodalom három prominens személyiségét egy jeruzsálemi könyvvásáron tett látogatásuk ürügyén Izraelről, az ott ért benyomásaikról és a ma újra éledő antiszemitizmusról faggatja. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
„Papa, lenyomunk egy vonósnégyest?” – sikkantja a Haydn zsenije előtt tisztelgő ifjonc Mozart a darabban. „Ketten?” – hüledezik az agg mester. Szöveg és zene birkózik egy pár koponya társaságában a Bárka színpadán. A muzsika győz. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Művészien kidolgozott, körömhegyig esztétizált és erotizált előadással puhítja Szikora János Esterházy frappírozóan okos, olykor már direkte bölcs komédiáját. Az élmény színházszerű, ám a legjobb szándékkal sem helyettesítheti a szerző felolvasásainak fanyar mámorát. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
„Dramolett” – így jelölte meg Esterházy Péter szép, szellemes, bájos színjátékának műfaját, ravasz naivitással rábízván magát a befogadó jóindulatú műveletlenségére: erről a műfajról úgysem lehet tudni semmit. MARGÓCSY ISTVÁN KRITIKÁJA.
A dicsőült folyóirat emlékének szentelt esztendő nyitóeseményét január 15-én rendezték a Király utcai VAM Design Centerben. A jelenkori magyar kultúra hódolt a Nyugat előtt. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.