Sántha Józsefet a leginkább mértékadó irodalomkritikusok között tartom számon, de ez a magas polc sem jelent egyetértési kötelezettséget. Forgách András könyvéről más a véleményem, mint az övé, s talán érdekelheti a Revizor közönségét, ha közvetlen polémia nélkül elmondom, hogy miért. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.
Mi történik akkor, ha váratlanul megtudja az ember, hogy szülei a Kádár-korszakban jelentettek? Hogyan lehet feldolgozni ezt, ha a szülők már évtizedek óta halottak? Nyilvánosságra kell-e hozni ezt a tudást? Az Élő kötet nem marad írójával beszélgettünk minderről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Esterházy Péter új darabja, a Mercedes Benz felolvasószínházi bemutatón került a közönség elé a Tesla Teátrumban – úgy tűnik, egyetlen kitüntetett alkalommal. POGRÁNYI PÉTER BESZÁMOLÓJA.
A hallban Maár Gyula hatalmas arcképe, rajta a dátumok: 1934-2013. Nem a falon, hanem az ajtónak támasztva, mintha most tette volna oda valaki. „Az egyetlen férfi volt az életemben, akin nem tudtam átlépni. Értsd, ahogy érted.” CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A Budapesti Tavaszi Könyvfesztivál alkalmából megjelent kérdezz–felelekből szinte semmi új és lényeges dolgot nem lehet megtudni az Esterházy Péter nevű íróról. Épp ezért – és a hangvétele folytán – érdekes a párbeszéd. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Fáradhatatlan. Anyaszínháza két éve a Thália, de emellett más helyeken is játszik. Az elmúlt években filmes szerepei is megsűrűsödtek, tavaly a Cottbusi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb női főszereplő díját vehette át, idén a Magyar Filmkritikusok Díját is megkapta. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
“Én nem bírom fékezni magam, én hős akarok lenni / én nem bírom fékezni magam, nekem nem kell helyette semmi / Igazi hős, igazi hős, a kurva életbe egy igazi hős!” – nem volt olyan régen, amikor ezt kiabálta-énekelte Menyhárt Jenő a nyolcvanas évek undergroundjának depressziós mámorában. POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.
A Holmi 25. születésnapján a szerkesztők arra az elhatározásra jutottak, hogy a rendszerváltás hajnalán megindult folyóiratot megszüntetik, nem csinálják tovább. Ez a szám ünnepélyes búcsú egyben, ha még az év végéig meg is jelenik majd a lap. SÁNTHA JÓZSEF ÍRÁSA.
Tanítják festőéknél: amikor elindulsz, pakolj föl minél több dolgot a képre, aztán majd lassan, ahogy keresed az egyetlen, a tiszta mondatot, minden, aminek nincs helye úgyis lekopik onnan. SZÜTS MIKLÓS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJA.
„Van elvi jelentősége időnként, hogy igent vagy nemet mond az ember”, mondja Esterházy Péter, akivel nemcsak a könyvhéten megjelent új könyvéről beszélgettünk. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Lehetséges, hogy Isten egyáltalán nem létezik, ennek ellenére, sőt éppen ezért, hinni még lehet benne, és imádkozni is lehet hozzá, valamint, ezt sokan tapasztalatból is elmondhatják, még félni is kell az Istent. (Voltaire szerint pedig, ha nem lenne, akkor ki kellene találni, ugye.) SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
A kiadó nagyítót is mellékelhetett volna az indokolatlanul apró betűfokozattal szedett „novellinók” mellé. Bár igaz, ami igaz, a kicsinyítés e prózának épp olyan alapfogása, mint a nagyítás, túlzás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Több zeneszerzőtől hallottam már s magam is osztom azt a véleményt, hogy tulajdonképpen minden zene kortárs zene, hiszen a reneszánsz, a bécsi klasszikus vagy épp romantikus darabot is ugyanúgy saját szűrőnkön, saját tapasztalatainkon keresztül tudjuk csak értelmezni. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
Esterházy Péter az est folyamán többször is beszél az országról, melynek írója, amelyhez tartozik, és amelyik őhozzá. Tudjuk, ez az összetartozás szépséges fikció, az ország szívesen tagadja meg íróit, és ettől boldogságunk ezen a lusta hétfő estén árnyalatszerű és tünékeny. SZŰCS TERI BESZÁMOLÓJA.
Aki valaha félt már múzeumos nénitől, tudhatja, nincs csodásabb, mint szabadon kóborolni egy tárlat termeiben. Hát még, ha a csellengve értelmező sétába beszáll néhány remek író, pár színész, és közös játékba kezd a publikummal. A Szépművészetiben tizenkét rendhagyó képértelmezés csábít csütörtök esti portyára. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.