Ítélkezésre hív fel a Hegymegi Máté által rendezett produkció bekötött szemű, pallóst és mérleget tartó Jusztíciát ábrázoló szórólapja. Nehéz ügy ez, akkor is, ha csak a főhősöket nézzük. De a cím a pusztító szülők halott utódait hívja elénk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Vannak történetek, amiknek nem tud jó vége lenni, menet közben akármennyire is ennek drukkolunk. Maros András Redőnye rá is cáfol a tézisre meg nem is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Tudom, hogy demerung hajnalban is, alkonyatkor is van, mégis úgy döntöttem, mert a rendezők is úgy döntöttek, hogy a Narratíva Csehov-előadásának címe az alkonyati demerungot idézi. Mint Wagner az istenek kapcsán. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
„Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, / szivemhez szívvel keveredsz-e, / látlak, hallak és énekellek, / Istennek tégedet felellek.” Ezt ugyan 1928-ban írta József Attila, de Kleist erdőn-mezőn gyalogló Heilbronni Katicája – több mint kétszáz évvel ezelőtt – épp így mondhatta volna. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Alább az első stream-kritikát olvashatják. Nem a kritika stream, hanem az előadás, amiről íródik. Welcome in the 21st century. Avagy: covid-termék, de megtartjuk. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Felix Mendelssohn-Bartholdy mindössze kétéves volt, amikor családja kitért és felvette az evangélikus vallást. A zeneszerző belső meggyőződésévé vált a protestáns hit, aminek fontos lenyomata a Reformáció szimfónia. Fináléjának, az Erős vár a mi Istenünk taktusainak felcsendülésével kezdődik az Ujj Mészáros Károly rendezte Hamis hang. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
„Mindenható Isten, ki más volnék én, mint az a félelem, amelyet ébresztek másokban?” – szól Aigiszthosz, a koporsókból kirakott város beteg és boldogtalan ura. Körötte országrohasztó kushadás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A THEALTER-t a szokásokhoz híven a művészeti vezető nyitotta. Balog József performanszai mindig a pillanat esetlegességére és a tudatosság illékonyságára hagyatkoznak. És meghagynak az emlékezetnek egy-egy gesztust. Idén a napszemüveg fölé emelt, taposásra készülődő láb kerül az adattárba. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Ülnek a fürdőkádban, Übü mama és Übü papa, tompán farkasszemet néznek a közönséggel. Übü papa koszos, lepukkant, potrohos és animális; több hurkát akar, ennyi a vágya. Übü mama szintén koszos és lepukkant, de nem éri be a több hurkával. Nagyon vicces. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A klasszikus cirkusz önmagában is bámulatos, a Budapest Cirkuszfesztivál pedig évről évre ünnep a műfaj kedvelőinek. Idén, a modern cirkuszművészet megszületésének 250. jubileumaként hirdetett évben az FNC úgy döntött, szélesíti a porondot. MOLNÁR ZSÓFIA KRITIKÁJA.
Ez a cím tartozhatna egy szociofotóhoz is, de nem, ez most szikár és tárgyilagos összefoglalása annak, hogy mi vár a kalandvágyó nézőre, aki a Stúdió K Színház szuperprodukciójának megtekintésére vállalkozik. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Reménytelen szélmalomharc Dunaújvárosban? Igen és nem: Hegymegi Máté rendezése élt egy hónapot. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A fesztivál középső napjai hoznak régi és új fellépőket is; kicsi, finom, vacakolós színházat látunk, meg nagy, falakat rengető erőt és bolondozást, több méretben. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Noha a pofán csapással, egyáltalán: bármiféle csapkodással óvatos vagyok, mégis ez a helyzet: Nagy Zsoltot pofán csapja Kohlhaas Mihály szerepe. És megmutat benne valamit, amit én még nem láttam: a félelmet. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.