Van a Stúdió K Színház friss, elevenbe vágó, szellemes Tigris-előadásának egy-két olyan pillanata, amikor megáll a kés a levegőben. De úgy áll meg, hogy közben sebet is ejt, és tompa fájdalmat okoz az odaadó nézőnek. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
„Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, / szivemhez szívvel keveredsz-e, / látlak, hallak és énekellek, / Istennek tégedet felellek.” Ezt ugyan 1928-ban írta József Attila, de Kleist erdőn-mezőn gyalogló Heilbronni Katicája – több mint kétszáz évvel ezelőtt – épp így mondhatta volna. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„Örökös rejtvény maradok magam és mások számára” – mondta II. Lajos bajor király, s szinte ezt igazolandó, elkészült egy ismeretterjesztői erényekkel és filantróp reményekkel teli álomjáték a mesekastélyokat építtető, s országát romba döntő uralkodóról. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Az eredeti burleszkfilm műfaji egyszerűségéből egyenesen következik a „modern burleszknek” nevezett előadás egyszerűsége. És ez tényleg egyszerű örömökhöz vezet. Az egyszerűség elfogadásának öröméhez. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
A háború gyilkos természete nem változott az évszázadok alatt, de a média manipulatív szerepe és az ezzel kapcsolatban kialakult fogyasztói szokások sokszor érzéketlenné teszik a nézőt a távoli borzalmak iránt. Blaskó Borbála rendezése ezt a tűrhetetlen állapotot igyekszik felszámolni bennünk. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
Ki gondolná, hogy egy francia újkatolikus szerző száz évvel ezelőtt írt drámája ilyen élesen képes reagálni mai életünk legalapvetőbb erkölcsi kérdéseire? NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Ki ne ismerné a gyermekkor iránti nosztalgiát? Néha visszamennénk a régmúlt időkbe, amikor még könnyű és gondtalan volt minden, vagy legalábbis annak tűnt, iskolába és osztálykirándulásokra jártunk, anyukánk sonkás szendvicsével a táskánkban, vagy csak álmodozva flamingókat kergettünk… DARIDA VERONIKA KRITIKÁJA.
Ez a cím tartozhatna egy szociofotóhoz is, de nem, ez most szikár és tárgyilagos összefoglalása annak, hogy mi vár a kalandvágyó nézőre, aki a Stúdió K Színház szuperprodukciójának megtekintésére vállalkozik. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Mi közünk lehet a 21. században a Nórához (eredeti címén a Babaházhoz), Ibsen talán legdidaktikusabb drámájához? Mennyiben érint minket, miről szól ma? Mi az oka annak, hogy Budapesten egyszerre három előadása is látható? Megtudhatunk ezekből bármit is társadalmunk aktuális állapotáról? DARIDA VERONIKA ELEMZÉSE.
A Stúdió K előadása egy kerítés mögött játszódik. Mi ülünk a kerítésen kívül, és végignézzük, hogy szerencsétlenkednek odabent a magyarok. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Harminc-harmincöt esztendeje a magyar színház gyakran interpretált olyan drámaszövegeket, amelyekből „a sorok közül” kellett kihallani a jelentést. Manapság számos előadás az aktuális valóság unalomig ismételt szövegeivel, nyelvhasználatával él – és jó, ha van mögötte valami. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Október 11-én került sor a premierre, január 11-én már Kafka-adaptációjának új változatát mutatta be a Ráday utcai színház. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a társulat észlelte a hibákat, kigyomlálta őket, és kész. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Akárhová nézek, történeteket látok: a Kerekasztal és a Stúdió K koprodukciója ennek az egyszerű igazságnak ered a nyomába. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Kamasznak lenni eléggé rettenetes. Még akkor is, ha a dolgok körülöttünk viszonylag normális mederben folynak, hát még úgy, hogy a világ teljesen a feje tetejére áll körülöttünk. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Az előadás szinte semmiben sem hasonlít Fodor Tamás huszonnégy év előtti szolnoki rendezésére. Az 1989-re volt kihegyezve, Josef K. ügye ott a 19–89-es aktaszámot viselte. Azóta évszázadokat állt a rohanó idő. Kérdés, a mai Franz Kafka-adaptáció mire van kihegyezve. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.