Agota Kristof: A nagy füzet / Szkéné Színház és Forte Társulat
2013.03.11.

Lehet-e túlélni a háborúk poklát, a megszállások embertelenségeit, a kisközösségek lélekölő kínzásait? Ha igen, hogyan? És milyen áron? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Nagy Norert, Krisztik Csaba
Nagy Norert, Krisztik Csaba
Legutóbbi bemutatójához Horváth Csaba nem drámai szöveget választott, hanem regényt. A franciául alkotó magyar írónő, Kristóf Ágota (Agota Kristof) világsikerű, több mint harminc nyelvre lefordított regényfolyama, a Trilógia egy közelebbről meg nem nevezett közép-európai ország határ menti kisvárosában a II. világháború utolsó éveitől a rendszerváltás idejéig játszódik. Az 1956-ban emigrált írónő gyerek- és fiatalkorát Kőszegen töltötte, művében tehát nem nehéz felfedezni a magyar vonatkozásokat. 

A Forte Társulat előadása a trilógia első, 1986-ban kiadott A nagy füzet című kötete alapján készült (a másik kettő, A bizonyíték és A harmadik hazugság 1988-ban, illetve 1991-ben jelent meg). Főszereplője egy ikerpár. A két kiskamasz fiút anyjuk a háború elől falun élő anyjához menekíti, s nekik az új közegben s a világgal, a lányával és unokáival egyaránt ellenséges nagyanyával szemben önállóan, csak magukra számítva kell helytállniuk, életben maradniuk, minden rémséget túlélniük. Ahhoz, hogy megedződjenek, újabb és újabb feladatot szabnak ki maguknak, s nemcsak ezek végrehajtásáról, valamint lelki megkeményedésük fázisairól, de minden fontosnak vélt eseményről vagy személyről feljegyzést készítenek elrejtett, nagy, kockás füzetükben. Ahogy életük folyását is a maguk kialakította szabályok tartják szigorú keretek között, a naplóírásnak is szabályai vannak: „Nagyon egyszerű szabály alapján döntjük el, hogy a fogalmazás jó vagy nem jó. Igaznak kell lennie. Azt kell leírnunk, ami van, amit látunk, amit hallunk, amit csinálunk. Tilos például azt írni, hogy Nagymama olyan, mint egy boszorka, de azt szabad írni, hogy az emberek úgy nevezik Nagymamát, hogy a boszorka.” 

Andrássy Máté
Andrássy Máté
Nemcsak a naplóra, hanem Agota Kristof írásművészetére is igaz, hogy „azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához.” Ennek megfelelően az írónő többnyire rövid mondatokban fogalmaz, szenvtelenül, szigorúan jelen időben, és – mivel a narráló elsősorban a két gyerek – többes szám első személyben. Az ikerpár szétválaszthatatlanul egy lényegű: nevük sincs (legalábbis az első kötetben, a továbbiakban pedig a két név anagrammát alkot: Claus és Lucas), az elbeszélő ikrekként hívja őket, a Nagyanya szukafattyaknak, önmagukról, mint „mi”-ről szólnak, vagy néha egymásra egyikünk-másikunk megnevezést használnak. Amikor iskolába mennek, belebetegszenek, hogy külön osztályba rakják őket, s az első kötet végén az okozza tragédiájukat, hogy útjaik elválnak, mivel a történelem más-más sorsot jelöl ki számukra.

Agota Kristof érzelemmentesen és tárgyilagosan ábrázolt, kemény, kegyetlen világát Horváth Csaba rendezése maradéktalanul visszaadja. Csak az első kötet anyagát dolgozza fel, nem úgy, mint a regény első magyar nyelvű színpadi adaptációja, a Szabadkai Népszínházban 2002-ben bemutatott Nem fáj! Ott Ilan Eldad rendezése feloldotta a regény tér-és időbeli elbizonytalanítását, s hangsúlyozottan délszláv, közelebbről vajdasági közegbe helyezte a fiúk sorsát évtizedeken át követő cselekményt. Nem elsősorban a regény világának megjelenítésére törekedett, hanem a történet zárt jelenetes szerkezetű adaptálására és közvetítésére. Az igen erőteljes együttes színészi jelenlétnek és a remek alakításoknak – mindenekelőtt Pálfi Ervin és Ralbovszky Csaba az ikrek, illetve Karna Margit a Nagyanya szerepében – köszönhetően mégis nagyhatású produkció született. (A regény egy másik adaptációját 2007-ben a Színház és Filmművészeti Egyetemen mutatták be, a bravúros vizsgaelőadást Forgács Péter rendezte.)     
 
Krisztik Csaba, Kádas József, Nagy Norbert
Krisztik Csaba, Kádas József, Nagy Norbert
Horváth Csaba megtartja a regény narratív jellegét, szenvtelen közlésmódját, s elkerüli a regényadaptációk esetében különösen gyakran fenyegető realista-naturalista ábrázolás, illetve illusztráció csapdáit. Ennek legfőbb titka: a valóságos szinttől kétszeresen is elemeli a történéseket. Egyrészt az ikrek egymástól elszakíthatatlanul végig a színen vannak, folyamatos létezésük az epizódokat egymásba folyatja, egymás szavát kiegészítve úgy beszélnek, mintha naplójuk épp abban a pillanatban íródna, ezáltal az események s azok írott-mondott reflexiója egyszerre születik meg. 

Másrészt a történések nem helyszínjelölő tárgyi- és látványvilágban zajlanak, hanem olyan közegben, amelyet a falusi lét természetes anyagai alkotnak. Töméntelen mennyiségű hálóskrumpli-csomag, jól megtermett sütőtökök keretezik, illetve borítják a játékteret. Ezek áthelyezésével folyamatosan alakulnak ki és át a helyszínek. Póréhagyma, rengeteg csomag spagetti, előre dagasztott nyers tészta, sárgarépa, burgonya – ezekből lesznek a kellékek. A háttérben kinyújtott tésztából takaró, halotti lepel, ruha egyaránt lehet, póréhagymával és száraz spagetti-kötegekkel verik egymást a fiúk, amikor a fájdalom elviselésére treníroznak; a csendőr a kihallgatáskor egész zsáknyi krumplit vág a falhoz, a nyers burgonyák a lapuló ikrek és nagyanyjuk körül fröccsennek szét; a burgonyás zsákocskákból emelt fal a deportáltak vagonját idézi, amelyek között kezek nyúlnak ki kérőn; máskor e zsákok fejfedőként, lábbeliként, pajzsként, búvóhelyként szolgálnak. Egy jókora üst szintén számos funkciót tölt be. 

Krisztik Csaba, Blaskó Borbála, Nagy Norbert
Krisztik Csaba, Blaskó Borbála, Nagy Norbert
Az előadást hatan játsszák, meg a hegedűs, Ökrös Csaba, aki a színészekkel egyenrangú szereplőként hol közöttük sétálva, hol félrehúzódva, törökülésben vagy guggolva zenél: van, amikor csak néhány hangot ad ki hangszeréből, amellyel aláhúzza vagy ellenpontozza a színpadi akciót, máskor hangulatot, atmoszférát teremt a többnyire magyar és közép-európai folklórból vett dallamokkal meg közismert zenedarabok hangfoszlányaival.

Az ikreket alakító Nagy Norberten és Krisztik Csabán kívül két színész egy szerepet játszik, kettő többet. Ők testesítik meg a fiúkat körülvevő ellenséges külvilág figuráit. Blaskó Borbála groteszk gesztusokkal és mozgással, leginkább sejtetéssel teremti meg a kissé debil, férfiakra-fiúkra éhes, kielégítetlen szomszéd lány, Nyúlszáj alakját. A kopaszra nyírt fejű Andrássy Máté félmeztelenül, földig érő, tarka szoknyában játssza a nehéz életű, férfiasan kemény, világgyűlölő Nagyanyát. Keveset mozog, de amikor megmozdul, lassú lépteiben, többiek fölé magasodó testében súlyos erők akkumulálódnak. Az előadás során azonban tartásának feszessége oldódik, ostorként sértő szukafattya-megszólítása szelídül. A kihallgatás-jelenetben a fiúk a jelképes kínzásokat bátran állják, de Andrássy a parányira összezsugorodó, szinte a falba préselődő ember ősi félelmét, kiszolgáltatottságát éppen úgy megmutatja, mint az unokáiért aggódó asszonyt.

Simkó Katalin nemcsak az Anyát alakítja, hanem az előadásban előforduló női alakokat is (Nyúlszáj beteg anyját, a pap házvezetőnőjét, aki férfiakká teszi a fiúkat). Ugyanolyan keményen beszél az anyjával, mint amilyen kegyetlenül búcsúzik a gyerekeitől. Az ikreket dédelgető, magához édesgető és keze alá szoktató nőben is van valami az Anya határozottságából. Simkónál nyoma sincs a realista részletezettségnek. Alakításában a figurák legerősebb érzelmei is el vannak fojtva, ám egy testi kitárulkozás gesztusával az ikrekben és a szolgálóban egyként fellobbanó érzéki élmény esszenciáját képes megjeleníteni.

Kádas József, Ökrös Csaba, Nagy Norbert, Krisztik Csaba, Andrássy Máté
Kádas József, Ökrös Csaba, Nagy Norbert, Krisztik Csaba, Andrássy Máté
Kádas József
alakítja a történetben felbukkanó összes férfit, például a boltost, a papot, az idegen – a gyerekek számára ellenséges – nyelvű megszálló katonaság egy tisztiszolgáját, a csendőrt, az Apát. Egy-egy töményen jellemző mozgásformával, egy-egy ruhadarab cseréjével vagy csak a nadrágtartó leeresztésével, illetve felhúzásával jelzi, hogy mikor melyik alakban van a színen. Kádas elkerüli, hogy az alakcserékből ziccer szerepek sora szülessen. Alakításának köszönhetően az ikrek körül és mögött felsejlik valamiféle történelmi-szociológiai háttér is. Másfelől az, hogy e figurákat egyetlen színész alakítja, felerősíti a regény egyik alapvonását, az események lefolyásának, a szereplők létének, valós vagy transzcedens voltának folyamatos elbizonytalanítását.

Nagy Norbert és Krisztik Csaba mintha valóban ikrek lennének. Nem annyira külső kinézésük, inkább a mozgásuk, az együttlélegzésük alapján, azáltal ahogy egymás mozdulatait, szavait magától értetődően képesek folytatni. A két színész bravúrosan komplex, pontos koreográfiájú és a hatalmas szöveget hibátlanul interpretáló teljesítményt nyújt. Arcuk nem mutat érzelmeket, mondataik kopognak, közléseik (a regény szellemében) tárgyilagosak. Ám a kezdeti világra csodálkozásuk alig észrevehetően változik meg: elfogadják a nekik rendelt közeget, majd egyre inkább úrrá lesznek felette, az adódó helyzeteket kihasználják, szívük megkérgesedik, s ugyanolyan kemények meg cinikusak lesznek, mint a körülöttük levők. Csak intelligensebbek. 

Fotók:
Fotók: Dusa Gábor
A háború végeztével új megszállók érkeznek, a színészek a vörös hálós krumplis zsákokat a színpad középpontjából csillagalakban rakják le. Az ikreknek újabb „ellenséges” nyelvvel kell szembesülniük, majd felbukkan a háborúban eltűnt apjuk, s ekkor az előadásban éles zenei váltás következik: megszólal Liszt II. magyar rapszódiájának felvétele. A hegedűs kimegy a színről, lassan a többiek is, csak a két fiú s az apa marad, aki át akar szökni a határon. A fiúk tudják, hogyan lehet kikerülni az aknákat, de azt is, ha valaki mégis rálép egyre s az felrobban, könnyebben végigjárható ösvény nyílik egy következő disszidensnek. Hát előreküldik az apjukat, s amikor bekövetkezik a robbanás, a két fiú közül az egyik apja testén át menekül ki az országból. Egyedül marad a másik fiú. Krisztik Csaba tehetetlenül és kétségbeesetten rohan körbe-körbe, végül lezuhan a csillag közepére, összekucorodik, majd kezét-lábát égnek tartva megmerevedik. Közben harsog a Liszt-muzsika. S levegőben marad a megválaszolhatatlan kérdés: menni vagy maradni?
Szerző:  Agota Kristof,  Cím:  A nagy füzet,  Színpadi változat:  Erick Aufderheyde,  Fordító:  Maria Ignjatovic,  Zene:  Ökrös Csaba,  Jelmez:  Benedek Mari,  Fény:  Payer Ferenc,  Rendező-koreográfus:  Horváth Csaba,  Szereplők:  Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Krisztik Csaba, Kádas József, Nagy Norbert e. h., Simkó Katalin