Kihívót kapott a magyarok szenzációs animációja, a Ruben Brandt, a gyűjtő. A jövő évi animációs Oscar fő esélyeseként egy szuperhősös rajzfilmet emlegetnek, és még azt se mondhatjuk, hogy teljesen érdemtelenül. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Film
Hirdetés
SZUPERHŐSÖK AZ OSCARON
MARADTAK VOLNA A RÓKÁNÁL Robin Hood
A tolvajok fejedelmének históriáját már rengetegszer feldolgozták, többek között a Disney is: náluk az íjászt egy róka alakította. A 2018-as Robin Hood olyan „remekül” sikerült, hogy az ember inkább újranézné a meseváltozatot. RAKITA VIVIEN KRITIKÁJA.
TITKOK ALBUMA BÚÉK
Abban bíztam, hogy majd a filmből csak-csak kiderül, hogy miért kellett Paolo Genovese friss művét, a Teljesen idegeneket magyarosítani. Miért kellett „kölcsönvenni” Szörény Rezső ’78-as alkotásának címét. Vajon a puszta haszonszerzésen és ötlettelenségen túl van-e bármilyen más magyarázat arra, hogy miért is készült el az „év vége vígjátéka”? Nem derült ki semmi. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Hirdetés
SZADI-MAZI Szirtes András: Juliette / 40. Magyar Filmszemle
Hogy ki és miért gondolta játékfilmnek Szirtes András Juliette-jét, arról különböző indulati és kifinomultsági fokokon már tart a vita. Bennem akkora volt a kérdőjel, hogy a vége kilógott a film megtekintése után tátva maradt számon. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
MINT AZ ÉLETBEN Mátyássy Áron: Utolsó idők / 40. Magyar Filmszemle
Kevés dolog akad, mely jobban lelkesítene, mint a művészet. És alig van olyan, ami súlyosabb fájdalmakat okozna. A debütáló Mátyássy Áron filmje kínos, gyötrelmesen idegesítő perceket szerez a nézőnek. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.
A SZEKRÉNYLAKÓ Daniel Young: Pinprick / 40. Magyar Filmszemle
Körülbelül hetente történik az emberrel olyasmi, amiből filmet kéne írni. Körülbelül naponta olvas-lát-hall valamit, ami már majdnem film is. De az ilyesmikkel nem árt óvatosan bánni. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
SORSOK ÉS KORRAJZOK Dokumentumfilmek / 40. Magyar Filmszemle
Aktuálpolitikai témájú, provokatív riportmunkák és egyszerre két nagy játékfilmrendezőnk visszatérése ötévnyi csönd után, ezúttal dokumentarista műfajokban – többek között ezek fogadták a 40. Magyar Filmszemle dokumentumfilm-szekciójának látogatóit. BAK ÁRPÁD ÖSSZEFOGLALÓJA.
DELTÁS, DE NEM ELÉG IZMOS Tudományos filmek / 40. Magyar Filmszemle
A következő szavak jutottak eszembe a filmszemle második napján, az összes tudományos film megtekintése után: Delta, Spektrum tévé, Discovery Channel, David Attenborough, Kudlik Júlia. KOLOZSI LÁSZLÓ ÖSSZEFOGLALÓJA.
OLAJAT A TŰZRE Keményffy Tamás: Mázli / 40. Magyar Filmszemle
Hol volt, hol nem volt, az osztrák-magyar határon innen és a fondorlelkű kapitalistákon túl, volt egyszer egy ember, aki úgy határozott, hogy azzal szerzi a legnagyobb hasznot falujának, ha felköti magát egy fára. Nem mese ez: így kezdődik Keményffy Tamás első játékfilmje. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
KESERŰ LIMONÁDÉ Sas Tamás: 9 ½ randi / 40. Magyar Filmszemle
Az S.O.S. szerelem után Sas Tamás újabb másfél órás reklámfilmmel örvendeztette meg a műfaj rajongóit. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
MAGYAR STIKLIK 2. Herendi Gábor: Valami Amerika 2. / 40. Magyar Filmszemle
Három macsó kinézetű fekete ruhás, fekete napszemüveges fiatalember menetel rettenthetetlennek tűnő elszántsággal a néző felé – ezt a képkockát választották a film plakátjául és hívogató emblémájául a Valami Amerika 2. című film alkotói. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
TARAJOS GŐTE Goda Krisztina: Kaméleon / 40. Magyar Filmszemle
Nincs átverés: Goda Krisztina szélhámosfilmjének nézői egy pillanatra sem érezhetik becsapva magukat. Miért hát a csalódott elégületlenség, ami e formás mozidarab láttán oly könnyen hatalmába kerít? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Hirdetés
KISKORÚ, ÍGÉRETES JÖVŐ ELŐTT Filmvetítések – Slovenian Cinema / KINO, 7. Nemzetközi Kortárs Drámafesztivál
A 7. Kortárs Drámafesztivál fókuszába idén Szlovénia került. A szervezők úgy gondolták, a színház mellett fontos néhány más művészeti ággal is képviselniük országukat, ezért láthattunk kísérőprogramként november utolsó hetében öt szlovén filmet a KINO-ban. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
TÚLÉLNI A BÉKÉT Fassbinder Fesztivál 2. rész / Budapesti Őszi Fesztivál
A késői Fassbindernek az 1950-es évek NSZK-jában játszódó filmtrilógiája hasonló társadalomkritikai korrajzot fest a nyugat-német gazdasági felemelkedés időszakáról, mint Theodore Dreiser regényei a századfordulós Amerikáról. BAK ÁRPÁD ÍRÁSA.
MANIPULÁLT ÁLMOK Fassbinder Fesztivál 1. rész / Budapesti Őszi Fesztivál
Fassbinder filmjei a történelem, identitás és szubjektum viszonyáról szólnak. Jólfésült anarchista módjára a kapitalizmus-kritikában keres választ egzisztencialista kérdésekre. BAK ÁRPÁD CIKKE.
MEXIKÓI KARCOK Mexikói Filmhét / Művész Mozi, Budapest
Mexikóról általában a ’86-os focivébé, Acapulco, a kaktuszpálinka, a sombrerók, a szappanoperák és a drogcsempészet jut az eszünkbe. Talán még Frida Kahlo. TOROCZKAY ANDRÁS CIKKE.
EMBEREK AZ AVASON Boltív építészeti magazin / Miskolc TV
A ’70-es években számos építész telepedett le Miskolcon az ország minden tájáról, s közülük sokan ott is maradtak a mai napig. Hogyan jött létre egy országos jelentőségű építészközösség az acélvárosban, és milyen életutakat jártak be tagjai? BAK ÁRPÁD ÍRÁSA.
A HIÁNYZÓ ZSIDÓK Zsidó Filmnapok / Zsidó Nyári Fesztivál
A Zsidó Nyári Fesztivál programjai az Urániában előadóestek, koncertek és dokumentumfilmek. A filmszekció szofisztikált, és ahogy kell, elszigetelve, a pincében, kis létszámú közönséggel húzza meg magát, miközben peregnek a vászonról gyöngyszemek is. SISSO ÍRÁSA.
FILMKÜSZÖB Filmvilág
A magyar filmművészeti folyóiratok zászlóshajója idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. A kimagasló támogatottsággal rendelkező lap egyedi helyet vívott ki a folyóiratpiacon. És nem csak ott. ZANIN ÉVA ÍRÁSA.
SUPERMAN VS. BATMAN Filmvilág, 2008. július
A Filmvilág júliusi Szuperhős száma koncepcióját tekintve kissé kilóg az előtte és az utána megjelent, homogénebb struktúrát mutató ’68-as számok közül. A furcsán ható cezúrát feltehetően a régóta várt, legújabb Batman-film júliusi mozikba kerülése indokolta. ZANIN ÉVA CIKKE.
TÚL SOK A JÓBÓL? Bereczki Csaba: Életek éneke
Eleve lehetetlen vállalkozásnak tűnik egy kilencszer harmincperces, televíziós dokuszériából egyetlen, százperces mozit készíteni. Különösen akkor, ha minden jelenet és kép szerelemgyerek. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.