A hollywoodi univerzumépítési hullám elérte a tolvajok fejedelmét is. Az angol folklór legismertebb alakja, Robin Hood történetét számtalanszor feldolgozták már (legutóbb Russell Crowe főszereplésével 2010-ben), most azonban radikális újító szándék vezérelte a készítőket. Erre figyelmeztet a film eleji narrátor is, aki a nézőhöz kiszólva hívja fel a figyelmet, hogy ez a mostani az eddig látottaktól merőben eltérő Robin Hood lesz.
A dörzsöltebb nézők fejében már erre kigyullad a veszélyt jelző piros lámpa. A gyanútlanabbak viszont nem sétálnak ki a moziteremből, ezért végig kell nézniük a szuperhős érára oly jellemző eredettörténetet Robin Hood mítoszának megszületéséről. Egy ilyen film már eleve feleslegesnek hangzik. Talán épp ezért rukkoltak elő a forgatókönyvírók azzal a néhány briliáns ötlettel, hogy az ismert szereplőket hol kisebb, hol nagyobb mértékben megváltoztatják, kitalálnak új, random karaktereket és telenyomják a filmet anakronizmusokkal és utalásokkal. Ezek viszont nem elég, hogy vérfrissítést nem hoztak, de inkább elősegítették az újdonsült Robin Hood csúfos bukását.
A Peaky Blinders (Birmingham bandája) című sorozaton edződött rendező, Otto Bathurst igyekezett beépíteni filmjébe mindazt, ami a Birmingham gengsztereiről szóló szériát olyan sikeressé és színvonalassá tette. A sherwoodi erdő univerzumépítési és kényelmi szempontból is csak néhány pillanatra tűnik fel a film végén, a fő helyszín egy bányatelep, illetve a Guy Ritchie-féle Londinimuot idéző város utcái. A Bathurst számára a Peaky Blindersből ismert terep a robbanásokkal, a hópehelyként szállingózó pernyével akár nagyvásznon is tűnhetne ugyanolyan menőnek, mint a tévéképernyőkön, a Magyarországon forgatott Robin Hoodban azonban mégsem működik: mesterkéltté teszi a képi világot.
 Jelenetek a filmből |
A középkorban játszódó film külalakján a jelmezek sem segítenek. Julian Day jelmeztervező állítólag a következő utasítást kapta: a ruhák egyszerre tűnjenek középkorinak, kortársnak és futurisztikusnak. Day ennek eleget téve, a ladységétől megfosztott, tolvajjá redukált Mariant (Eve Hewson) crop topba öltöztette, a statiszták a kapucnis kardigánjaikban úgy néznek ki, mint a Budapest utcáiról betévedt bámészkodók, maga Robin Hood (Taron Egerton) pedig bőrdzsekiben nyilazgat.
És ha ennyi ostoba döntés nem lenne elég, a Robin Hood minden jó ízlést nélkülözve, harsogva kiáltja a néző arcába az aktuálpolitikai utalásokat. Ilyen a rablóvá tett Marian esete, aki a tévesen alkalmazott feminizmus intő példája. Hiszen attól még, hogy megfosztották nemesi rangjától és viszonylag aktívabb „foglalkozást” adtak neki, még nem lesz sokkal több a főszereplő vágyainak tárgyánál. A főhős, Robin viszont szerelmével ellentétben gazdag, nemesi származású fiúvá lépett elő, aki – csakúgy, mint jó néhány korábbi verzióban – keresztes hadjáratra indul.
Ez a háború a közelmúlt arab országaiban dúló csatározásokat idézi meg haditudósításszerűen, ahol a legnagyobb veszélyt a gépfegyverként funkcionáló számszeríj (!) jelenti. A számtalan logikátlanság között itt is felfedezhetünk egyet, mikor is Robin minden különösebb ok nélkül megpróbálja megakadályozni az egyik fogoly kivégzését. És milyen szerencse, hogy ez a rab éppen egy mesteríjász mór harcos (Jamie Foxx) fia volt! Még nagyobb mázli, hogy a mór a ravaszságának köszönhetően sikeresen megszökött, majd valamiért kipécézte magának Nottingham bíráját. Az meg aztán már csak a hab a tortán, hogy angolra fordítva a neve John, és a háborúban elvesztett karja ellenére is át tudja adni íjász tudását Robinnak.
 A képek forrása: MAFAB |
Közös ellenségüket, Nottingham bíráját a kor populista politikusai migránsellenes felszólalásait idéző beszédből ismerhetjük meg. A bíró karaktere még akkor sem lehetne ennél kétdimenziósabb, ha a Disney-változatból ismert farkas alakítaná. De sajnos a Zsivány egyes hasonlóan meseszerű diktátora, Ben Mendelsohn játssza, akinek még a jelmeze is hajszálra olyan, mint űrbéli öltözéke – csak hogy véletlenül se higgyük, hogy nem igazi gonosztevőről van szó. Pedig még egy teljesen felesleges háttértörténetet is kapott, amit Robin a végső összecsapásban persze frappánsan a bíró ellen fordít.
Nottingham bírája, Little John és Marian karakterén kívül a Robin Hood-történetek még egy jellegzetes szereplőjével, Will Scarlettel (Jamie Dornan) is elbánt a film két forgatókönyvírója, Ben Chandler és David James Kelly. A minden kreativitást nélkülöző sztoriban ugyanis Will azon kívül, hogy egy erőtlen szerelmi háromszög egyik csúcsa Robin és Marian mellett, a film végére szó szerinti képregény-gonosszá változik. Bár Robin Hoodot akár az egyik első szuperhősnek is tekinthetjük: emberfelettien ügyes íjász, csuklyás és segíti a bajba jutottakat és a szegényeket; önmagában is tökéletesen megállná a helyét. A 2010-es évek szuperhősláza azonban rányomja a bélyegét szegény Robin Hoodra, hogy aztán egy béna, középkori Batmanné váljon. A nappal gazdag ficsúrként pózoló, este álruhás segítőként ténykedő Robin (Hood) „méltó” ellenfele pedig Two-Face. Nem nehéz kitalálni, hogy a Robin Hoodban ez Will lesz, akit egy remélhetőleg soha létre nem jövő folytatás főgonoszaként készít elő a film.
Az abszolút ötlettelen Robin Hood egyébként nem csak a fent említett Guy Ritchie- és Peaky Blinders-stílust, valamint a batmanes archetípusokat koppintja, hanem más egyéb klasszikus filmekből is „inspirálódik”. Az álarcos katonákról eszünkbe juthatnak a rohamosztagosok, esetleg az orkok, míg a nottinghami bányaváros akár Mordorra is emlékeztethet minket. A feleslegesen elkészített filmben legfeljebb annyi pozitívumot tudok felfedezni, hogy a Robin Hoodot és Mariant alakító Taron Egerton és Eve Hewson kifejezetten szép emberek.