Az Oscar-díjas Steve McQueen új filmje tökéletesen reflektál a #metoo mozgalomra, miközben kritikával illet több aktuálpolitikai kérdést. A Nyughatatlan özvegyek szerencsére mégis sokkal több lett egy politikai kiáltványnál. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.
Film
Hirdetés
A SÍRÁS NEM SZEREPEL A LISTÁN
…ÉS IGAZSÁGOT MINDENKINEK A sértés
Ziad Doueiri filmje egy jelentéktelennek tűnő hétköznapi viszályból kerekít lebilincselő tárgyalótermi drámát. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.
MINDENT A SZEMNEK Ruben Brandt, a gyűjtő
Ki ne vágyott volna rá a múzeumban, hogy kedvenc festményei megelevenedjenek, és tovább meséljék a pillanatba szorított történetet? A Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés animáció erre az elemi sóvárgásra épül, miközben izgalmas történetet rittyent a megmozduló alapművek köré. És közben nyoma sincs a szájbarágós pedagógiának. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Hirdetés
KISKORÚ, ÍGÉRETES JÖVŐ ELŐTT Filmvetítések – Slovenian Cinema / KINO, 7. Nemzetközi Kortárs Drámafesztivál
A 7. Kortárs Drámafesztivál fókuszába idén Szlovénia került. A szervezők úgy gondolták, a színház mellett fontos néhány más művészeti ággal is képviselniük országukat, ezért láthattunk kísérőprogramként november utolsó hetében öt szlovén filmet a KINO-ban. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
TÚLÉLNI A BÉKÉT Fassbinder Fesztivál 2. rész / Budapesti Őszi Fesztivál
A késői Fassbindernek az 1950-es évek NSZK-jában játszódó filmtrilógiája hasonló társadalomkritikai korrajzot fest a nyugat-német gazdasági felemelkedés időszakáról, mint Theodore Dreiser regényei a századfordulós Amerikáról. BAK ÁRPÁD ÍRÁSA.
MANIPULÁLT ÁLMOK Fassbinder Fesztivál 1. rész / Budapesti Őszi Fesztivál
Fassbinder filmjei a történelem, identitás és szubjektum viszonyáról szólnak. Jólfésült anarchista módjára a kapitalizmus-kritikában keres választ egzisztencialista kérdésekre. BAK ÁRPÁD CIKKE.
MEXIKÓI KARCOK Mexikói Filmhét / Művész Mozi, Budapest
Mexikóról általában a ’86-os focivébé, Acapulco, a kaktuszpálinka, a sombrerók, a szappanoperák és a drogcsempészet jut az eszünkbe. Talán még Frida Kahlo. TOROCZKAY ANDRÁS CIKKE.
EMBEREK AZ AVASON Boltív építészeti magazin / Miskolc TV
A ’70-es években számos építész telepedett le Miskolcon az ország minden tájáról, s közülük sokan ott is maradtak a mai napig. Hogyan jött létre egy országos jelentőségű építészközösség az acélvárosban, és milyen életutakat jártak be tagjai? BAK ÁRPÁD ÍRÁSA.
A HIÁNYZÓ ZSIDÓK Zsidó Filmnapok / Zsidó Nyári Fesztivál
A Zsidó Nyári Fesztivál programjai az Urániában előadóestek, koncertek és dokumentumfilmek. A filmszekció szofisztikált, és ahogy kell, elszigetelve, a pincében, kis létszámú közönséggel húzza meg magát, miközben peregnek a vászonról gyöngyszemek is. SISSO ÍRÁSA.
FILMKÜSZÖB Filmvilág
A magyar filmművészeti folyóiratok zászlóshajója idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. A kimagasló támogatottsággal rendelkező lap egyedi helyet vívott ki a folyóiratpiacon. És nem csak ott. ZANIN ÉVA ÍRÁSA.
SUPERMAN VS. BATMAN Filmvilág, 2008. július
A Filmvilág júliusi Szuperhős száma koncepcióját tekintve kissé kilóg az előtte és az utána megjelent, homogénebb struktúrát mutató ’68-as számok közül. A furcsán ható cezúrát feltehetően a régóta várt, legújabb Batman-film júliusi mozikba kerülése indokolta. ZANIN ÉVA CIKKE.
TÚL SOK A JÓBÓL? Bereczki Csaba: Életek éneke
Eleve lehetetlen vállalkozásnak tűnik egy kilencszer harmincperces, televíziós dokuszériából egyetlen, százperces mozit készíteni. Különösen akkor, ha minden jelenet és kép szerelemgyerek. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Hirdetés
ELVONULÁSI TÜNETEK Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Megjöttek a fecskék
Az orosz (avagy az emberi) lélek mélyebb bugyraiba kalauzolja nézőit ez a drogos drámának álcázott tisztulástörténet, melyben egy főiskolai irodalomtanár barangolja be Vlagyikavkaz utcáit és játszótereit kínzó gondolatai társaságában. CSILLAG MARCI KRITIKÁJA.
JÁTÉK, HATÁROK NÉLKÜL Olivier Assayas: Boarding Gate / Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
A francia fúziós film legeltökéltebb (el)követője újabb kísérlettel gazdagította kétes elismertségű életművét. Assayas Boarding Gate-je B-filmes lendülettel vászonra vitt nagytérségi thriller, leltározás a globális klisétárban. CSILLAG MARCI KRITIKÁJA.
ANATÓMIALECKE Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Ez itt Anglia
Shane Meadows a Titanic rutinos utasa: 1998 óta ötödször tért vissza a fedélzetre. Ezúttal a díjhalmozó Ez itt Angliát hozta magával; egy elsőrangú filmet a magányról, a felnőtté válásról, a csordaszellemről, a toleranciáról, meg arról, hogy a szkinhedek is emberek. Vagy mégsem? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
13 PLUSZ 1: AZ IKSZEK Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Japán tenger
A Titanic utolsó napján nagyot merített a Japán Tengerből, s búcsúként lejátszott a szekció hat filmjéből tizenötöt. Igen: az egyik magában foglalt tizenhárom rövidfilmet. KOVÁCS BÁLINT BESZÁMOLÓJA.
A FÉNY ÁRNYÉKÁBAN Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Filmdokk
A Titanicon a dokumentumfilmek válogatása fénylő csúcsokat és nyomorúságos mélységeket jár be; köztes árnyalatokkal nemigen találkozni. Sikerreceptek, eredetiséggel csak ritkán fűszerezett biztonsági játékok ezek: szárnyaló sztárokkal és szárnyaszegett hősökkel a mélyvilágból. HALÁSZ GLÓRIA ÍRÁSA.
STÍLUSOSAN HALDOKOLNI Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Francia zátonyok
A Francia zátonyok szekcióban a világ legszomorúbb melegfilmjeire lehet rábukkanni. Nem elég, hogy senki nem szeret senkit, a szex pedig mindig pénzbe kerül, és még az AIDS is ott van ráadásnak. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.
KÉT PUSKALÖVÉS Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Fegyverek és emberek, La France
Családon belüli véres vendetta, majd hirtelen megbékélés, közben a kopottas tapétán foltokban mállik a vidéki Amerika képe. Aztán egy tucat folyton dalra fakadó, marcona katona, akik az első világháború borzalmai közepette vágnak át Franciaországon. A két filmben összesen két puskalövés dördül el. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
LÉLEKUTAK Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Mexikói mozaik
Szélborzolt és porzón szárazra sütött, párhuzamos, mégis egymás mellett terméketlenül a semmibe futó, kereszteződő, de soha nem találkozó utakról, kívül és belül zöttyenő utazásokról festenek képet a mexikói mozaikdarabkák. HALÁSZ GLÓRIA BESZÁMOLÓJA.
VILÁGOK ARCA Titanic Nemzetközi Filmfesztivál / Világkörüli út
Nem meglepő, hogy a Világkörüli út elnevezésű szekció a Titanic legnépesebbje: a kereken egy tucat film nem skatulyázható be a többi tematikus csoportba, és az itt helyet kapó mozik valóban a világ minden sarkából érkeztek Budapestre. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.