A világjárvány miatt az idén megrendezett BITEF – mint annyi más sorozatesemény – dupla kiadás lett. Talán nem véletlen, hogy a 2020-2021-es, azaz 54/55. fesztivál középpontjába nem kevésbé globális ügy, mint a klímaváltozás került. UPOR LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJA.
Fesztivál
Hirdetés
TANVÁGYFOKOZÁS BELGRÁDBAN
THE CRIMES OF MEN 30. Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztivál
A nyitrai fesztivál 2021-ben ünnepelte harmincadik születésnapját. A fesztivál témája a magyarra leginkább Határátlépésekként fordítható Transcendencies, de fókuszban talán a szlovák színház túlélése volt. BOGYA TÍMEA ÉVA BESZÁMOLÓJA.
DUKAY A PÁRHUZAMOS VALÓSÁGBAN Dukay 70+1 / Budapesti Őszi Fesztivál
A 71 éves zeneszerzőt elsősorban nem saját alkotásaival, hanem szelleméhez közel álló művekkel köszöntötték a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, a Budapesti Őszi Fesztiválon. CSABAI MÁTÉ CIKKE.
Hirdetés
SZÍNHÁZ, AMI FELSZABADÍT MOST FESZT 2017 / Jászai Mari Színház, Tatabánya
A MOST FESZT harmadszor tart szemlét és versenyt a határon túli, vidéki és független szférából érkező mono- és stúdiószínházi előadásoknak. A Mono és Stúdiószínházi Fesztivált rengeteg újdonsággal, és egyre markánsabban körvonalazódó szándékokkal, ízléssel és tudatossággal rendezi meg az ötletgazda és lebonyolító tatabányaI Jászai Mari Színház. SZEMERÉDI FANNI BESZÁMOLÓJA.
MESÉS NŐK ÉS MEGNYOMORÍTOTT LELKEK 5. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Március 29. és április 2. közt rendezik meg ötödször a Friss Hús rövidfilmfesztivált Budapesten. Csaknem a teljes felhozatalt végignéztük, és kiválasztottuk azt a néhány alkotást, amit a 36 magyar kisfilm közül igazán nagy hiba lenne kihagyni. BUJDOSÓ BORI ÍRÁSA.
HIÁNYBÓL FAKADT KÉPKÖLTÉSZET Hong Sang-Soo: On the Beach at Night Alone / 67. Berlinálé
Ügyetlenek, részegek és feszengenek – koreai hétköznapi csevegések, és egy elhagyatottságában is kiegyensúlyozott színésznő. Hong Sang-Soo újabb lenyűgöző mikrotörténete. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
FAKE CASTING A FAKE NEWS KORÁNAK EMBERÉRŐL Kitty Green: Casting JonBenet / 67. Berlini Filmfesztivál
Ki gondolná, hogy egy ál-szereplőválogatásból egy egész társadalom kórképe is kirajzolódhat? Az idei Berlinálé egyik legjobb dokuja áprilistól a Netflixen is elérhető lesz. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
LÁNGRA KAP A BŰNTUDAT Török Ferenc: 1945 / 67. Berlini Filmfesztivál
Felszabadulás utáni magyar falu küszködik az eltűnni nem akaró múlttal, és ebben játszott saját, elfelejteni remélt felelősségével. Török Ferenc új filmje a rendező életművének és az idei Berlinálé egész felhozatalának egyik kiemelkedő darabja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A SZARVASSÁ VÁLTOZOTT MINŐSÉGELLENŐR Enyedi Ildikó: Testről és lélekről / 67. Berlini Filmfesztivál
Fagytól enyhén dermedt hó roppan gyönyörű szarvasok patája alatt az álom fura, atmoszférikus valószerűségével átitatott téli erdejében. Enyedi Ildikó sok év után újra mesél, gondolkodtat és picit varázsol. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
PER- ÉS PÁRBESZÉDBENNEXTFESZT 2017 / Trafó
A NEXTFESZT második kiadása nem a nagy dobások fesztiválja, hanem a Trafó kicsi és még kisebb tereibe befészkelt kísérleti daraboké, ha szigorúan a tánc felől érkező alkotók premierjeit, és a már bemutatott, de csak ritkán elcsíphető produkciókat nézzük. KRÁLL CSABA ÖSSZEFOGLALÓJA.
FÉLRENÉZÉS HELYETTII. OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál / MU Színház
Van-e összefüggés egy társadalom általános lelkiállapota és egy olyan színházi fesztivál látogatottsága között, ahol több előadás éppen erről a lelkiállapotról ad nem könnyen elviselhető kórképet? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
SENKI NEM MORMOTA Staféta-nyertesek: beszélgetés Kálmán Eszterrel, Ördög Tamással és Fülöp Lászlóval
Budapest Főváros Önkormányzata a független előadók támogatására létrehozott Staféta Pályázatának kuratóriuma 2015 decemberében kihirdette a győzteseket. A 2016-ban megvalósult kilenc előadás rendezői közül hárommal: Kálmán Eszterrel, Ördög Tamással és Fülöp Lászlóval beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
Hirdetés
ELIDEGENEDÉS Interferenciák Fesztivál 2016, Kolozsvár
A kolozsvári Interferenciák Fesztivál idei tematikája az idegenség volt. A közel-keleti helyzet és a menekültválság szinte kikényszerítik a kérdést az európai alkotókból: hányféleképpen válhat egy ember idegenné? PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
MEGFIGYELÉS ÉS RÉSZVÉT(EL) Szíjártó Tímea Aletta: Az eset / Nagyváradi Szigligeti Színház, Kortárs Drámafesztivál 2016
Sardar Tagirovsky rendezéseit kutatásként, kísérletként aposztrofálja. Hogyan működik a kísérlet színházi előadásként, milyen szerepet játszik benne a néző, és hogyan hat rá a folyamat? Ezek a kérdések merülnek fel a Nagyváradi Szigligeti Színház társulatával közösen létrehozott Az eset című előadás kapcsán is. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.
NÉZNI IS TEREH Interferenciák Fesztivál 2016, Kolozsvár
Visszakerestem: két éve arról írtam az Interferenciák előző kiadása kapcsán, hogy kevés olyan fesztivált ismerek, ahol zsinórban lehet látni ennyi megosztó előadást. A helyzet fokozódott. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
A TEGNAP SZÍNHÁZA Színházi Olimpia 2016, Wroclaw
Öt nap alatt öt előadás elsőre nem hangzik éppen elviselhetetlennek. A Színházi Olimpiában az jelenti az igazi kihívást, hogy ilyen rövid idő alatt is kap az ember bőven hideget-meleget. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
VÉGLEG ELVESZETT LELKEK CSONKJAI Anilogue 2016
Véres csonkok és sötét lelkek, kegyetlen társadalmi látomások, és keserűen szimbolikus mesék. Kettő az egyben: minikritikák az Anilogue fesztivál két díjazott remekéről. GYENGE ZSOLT ÍRÁSA.
BONYOLULT EGYSZERŰ TÖRTÉNETEK Urbán András és Schilling Árpád montenegrói előadásai / Desiré Central Station Festival 2016
Úgy látszik, valami történik Montenegróban: a cetinjei „Zetski dom” Királyi Színház két, más okokból igencsak figyelemre méltó előadással lépett fel a szabadkai Desiré Fesztiválon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A LEGJOBB VÁLASZ A KÉRDÉSRE Tomer Heymann: Mr. Gaga / V. Budapesti Zsidó Filmfesztivál
VÁGATLAN VERZIÓ 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Az emberi jogok legaktuálisabb, a híradásoknak köszönhetően a szemünk láttára történő sérülésein túl az idei Verzión olyan alapvető problémák kerültek reflektorfénybe, mint az emberhez méltó élethez való jogunk. BILSICZKY BALÁZS BESZÁMOLÓJA.
TAVALY JÓ, IDÉN MÉG JOBB 9. Koreai Filmfesztivál
A dél-koreai mozi idei éve főleg Park Chan-Wook nagy visszatéréséről szólt, de a 9. Koreai Filmfesztivál programja arról árulkodik, hogy nem csak az Oldboy rendezője van nagy formában. CSIGER ÁDÁM BESZÁMOLÓJA.