Nincs más lehetőségünk: lépnünk kell. Amikor 2008-ban megalapítottuk a Revizort, az még egy egészen más világ volt, az államot mintha érdekelte volna a kultúra meg a kritika. Most viszont új fejezetet nyitunk: elindul a Revizor Plusz. Na, erre befizetek! És te, bírod a kritikát? JÁSZAY TAMÁS FŐSZERKESZTŐI JEGYZETE.
Tánc
Hirdetés
KEDV S ÖRÖM Tánc és más / Sziget Fesztivál 2023
A költőtől tudjuk, ahol ezek jelen vannak, ott lesz halálhörgés, siralom is: az idei koncertmentes, kortárstánc-központú Sziget-túrám e két szélsőség között ingázott. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
TÁNCOSOK A JÁTSZÓTÉREN Beszélgetés Hód Adrienn-nel és Manuel Rondával
Két alkotó, két mű, egy este: a SUB.LAB.PRO The Ensemble Program koreográfusaival a pályakezdők tegnapi és mai lehetőségei mellett arról is beszélgettünk, hol helyezik el a Titán című közös estet a saját csapataikkal végzett munkához képest. JÁSZAY TAMÁS PÁROS INTERJÚJA.
Hirdetés
MONDJUK, Ő DV8 Physical Theatre: John
Az idén hatvanéves Lloyd Newson, aki huszonnyolc éve vezeti világhíres társulatát, a brit DV8 Physical Theatre-t, az eleven és fényes példa rá, hogy alkuk és megtorpanások nélkül is létezhet évtizedeken át folyamatosan, rendkívüli színvonalon alkotni. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
FÉL LÁBON Duda Éva Társulat: Simeon / MU Színház
Két óriási fegyver van a kortárs előadó-művészet kezében, melyet ha jól forgat, a legszínpadképtelenebb szövegeket is képes működésbe hozni: az irónia és az (ön)reflexió. Ennek legcsekélyebb jele nélkül álló órán át Sarkadival moralizálni egy táncdarabban – meglehetősen kilátástalan küzdelemnek tűnik. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
MENNI MAGUNK ELŐTT ÉS MAGUNK UTÁN Beszélgetés Frenák Pállal
„Amit akkor megvalósítottam, az ma már a múlt, amivel szembe kell néznem, amin túl kell lépnem. Valaki áll a helyemen, ahol egykor én álltam, és nem lehet eldönteni, hogy ez most hallucináció vagy önmagunkra rákérdezés.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA.
GLAMROCK-REVÜ Michael Clark Company: come, been and gone / Trafó
Michael Clark sokaknak ismerőse, pedig nem is tudnak róla. A Trafóban most vendégszereplő, vezetője nevét viselő együttes egy bő évtizeddel korábbra nyúlt vissza azoknál az éveknél, amelyekből Clarkra a széles hazai közönség is emlékezhet. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
ZABOLÁTLAN SZELLEM Interjú Wim Vandekeybus koreográfussal
A belga koreográfus, rendező, táncos, filmes, fotós Wim Vandekeybus fáradhatatlan, eltökélt és szuggesztív. Vibráló és magával ragadó karakter, aki letagadhatná, hogy tavaly volt 50 éves, pályája elmúlt 25 évében több mint 28 produkciót jegyez, filmeket, rövidfilmeket, előadásokat. JUHÁSZ DÓRA INTERJÚJA.
PORONDGYAKORLATOK Ultima Vez – Wim Vandekeybus: What the body does not remember / Trafó
A kortárs táncban néha csak nüanszokon múlik, hogy egy darabot üres, l’art pour l’art-szerű attrakciónak, vagy tartalmas, gondolatébresztő műnek érzékelünk. Az Ultima Vez hírnevét megalapozó, 1987-es Amire a test nem emlékezik esetében előbbi felé billen a mérleg nyelve. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
SIKERES NYÚZÁS Beszélgetés Vadas Zsófia Tamarával
Mikor a táncos teste meg a hangszeré játékba kezd, mikor a kettő hangolja s elhangolja a másikat, mikor a megszerzett harmóniák őrületté zilálódnak, akkor: Nyúzzatok meg!, Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara táncos-zenés létképe az emberi kapcsolatokról a Trafóban, újra. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.
SZOLNOKI LEGÉNYES Králl Csaba: Színe és fonákja. A szolnoki néptáncfesztiválok története
Nem csak annak a sokezer táncosnak és más szakmabelinek az érdeklődésére tarthat számot ez a kötet, akik valaha részt vettek a fesztiválokon, hanem mindazoknak, akiket érdekel ennek a korszaknak a kultúrtörténete. PÉTER PETRA ÍRÁSA.
A HARANGSZÓTÓL SATIE-IG Interjú Marie Chouinard-ral
„A magány egy alkotó ember számára teljesen normális állapot, sőt elengedhetetlen. Számomra nagyon fontos az egyedüllét, hogy benne meghatározzam magam, a munkám.” HALÁSZ TAMÁS INTERJÚJA.
Hirdetés
EXTRÉM BŐR L-E-V by Sharon Eyal & Gai Behar: House / Trafó
Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogyan kell a táncról szabatosan, „szakszerűen” gondolkodni. És az a jó, mert akkor születnek igazán nagy dolgok, ha ezeket a koreográfusok is könnyedén elfelejtik. Maradjon meg a tánc annak, ami: szabad lélegzet, titok, talány, mozgásba írt múló pillanat. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
ELSZÁMOLTÁK Psix Project: 11 / Szkéné Színház
Szélsőséges hangulatok és indulatok a valóság és a képzelt határmezsgyéjén, darabjaira hulló individuum, férfi és nő héja-násza. Hálás egyveleg: az előadóművész lubickolhat a szerepben, a zenész megmutathatja sokszínűségét, a rendező könnyen utat talál a közönség szívéhez. Egyszerű képlet, a 11 című előadás alkotói mégis elszámolták magukat. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
KILÚGOZVA Feledi Project: Öngyilkos érzelmek / Szkéné
Azzal, hogy egy táncelőadás követhetővé tesz egy történetet, és egy irodalmi mű, továbbá a belőle készült film sematizált, csontig lecsupaszított változatával áll elő, valójában új minőség még nem született. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
STÁCIÓK EMBERMADÁRRA Nagy József: Hollók / Trafó, Café Budapest 2013
Nagy József táncos-koreográfus énje ismét a képzőművész ént invitálta közös munkára, hogy Szelevényi Ákos élő zenei közreműködése mellett végigvezessen minket a madárrá válás lassúdad rituáléján. KRÁLL CSABA ELEMZÉSE.
„KÍSÉRLETI ALANY VOLTAM” Salamon Eszter: Mesék a testtelenségről / Café Budapest 2013, Trafó
A címben szereplő mondatot a Mesék a testtelenségről egyik szereplőjének – egy a rákkutatásban tevékenykedő kutyának – a szájába adja a rendező, de ugyanezzel a gondolattal és vegyes érzésekkel távozhatott Salamon Eszter előadásáról a közönség. Kísérleti alanynak lenni ugyanis nem feltétlen szórakoztató, de mindenképp tanulságos. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
FONCSOR Kovács Gerzson Péter – TranzDanz: Diverzity / MU Színház
Huszonöt éves a TranzDanz: Kovács Gerzson Péter műhelyében a magyar táncművészet színe-virága megfordult az elmúlt negyed században. A társulatvezető, aki kipróbált művésztársak, fiatal ígéretek sorát emelte és emeli munkáiba, e választásaiban ritkán nyúl mellé, vagy inkább soha. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
ÁLOM A VIRTUOZITÁSRÓL Batsheva Dance Company: Sadeh21 / Tanzquartier Wien
Viharos cáfolattal szembesülhettem a minap, a tőlünk az elemző érzékelés szintjén ismét kozmikus távolságba került Bécsben. Az izraeli Ohad Naharintól, napjaink egyik legnagyobb koreográfusától alkotói válság-gyanús ismétléseket láthattunk mi itthon, pár év alatt háromszor is. De, jelentem: nincs baj, egy szál se. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
VERDI LEVENDULAILLATBAN Emio Greco: Double Points: VERDI / Arcus Temporum Fesztivál, Pannonhalma
Pannonhalmán a városi nyüzsgésből kiszabaduló kultúrturista számára a lelassuló idő, a csend, a levendulaillat, az éjszakai tücsökciripelés, a bor zamata, keveredve az ottlét minden apró mozzanatával észrevétlenül is az előadások részévé válik. Elvétve még felül is írja azokat. KRÁLL CSABA CIKKE.
AZ ELKÜLÖNBÖZŐDÉS ALLEGÓRIÁJA: A KORTÁRS TÁNCOS Kortárs táncelméletek
A Kortárs táncelméletek című kötet legalább kétféle értelemben nevezető hiánypótlónak az ábrázoló művészetek körül kialakult, kialakulófélben lévő hazai elméleti diskurzusban: egyrészt, mert általa végre dekonstrukciós megközelítésben olvashatunk a performativitás jelenségéről, másrészt, mert (ennél fogva) válogatott tanulmányai a hiány ábrázolásának (anti)esztétikájáról, a reprezentálhatatlan reprezentálásának eseményéről értekeznek. KÉRCHY VERA ELEMZÉSE.