Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÚJ UTAKON A REVIZOR

2023. okt. 4.
revizor szerkesztoseg
Nincs más lehetőségünk: lépnünk kell. Amikor 2008-ban megalapítottuk a Revizort, az még egy egészen más világ volt, az államot mintha érdekelte volna a kultúra meg a kritika. Most viszont új fejezetet nyitunk: elindul a Revizor Plusz. Na, erre befizetek! És te, bírod a kritikát? JÁSZAY TAMÁS FŐSZERKESZTŐI JEGYZETE.

Még mielőtt valaki a szívéhez kap: a Revizoron továbbra is lesznek ingyenesen elérhető tartalmak, sőt az elmúlt, mindjárt kereken tizenhat esztendőben háromszáznál több szerző tollából született tízezer (!) cikkünk, melyek elsöprő része kritika, de ott vannak az interjúink és videóink is, szóval ez az egyedülálló archívum továbbra is térítésmentesen elérhető marad. 

Egyedülálló, igen, és erre rettentő büszkék vagyunk: az elmúlt hetekben-hónapokban, amikor a Revizor Pluszt előkészítettük, a szokásosnál több időt töltöttem az adminban, vagyis a Revizor láthatatlan lelke közelében. A legtöbb cikket persze olvastam, nem is egyszer, de azért voltak nagy rácsodálkozások, meg olyan is sokszor, hogy belenéztem egy szövegbe, és nem tudtam abbahagyni az olvasását. 

Ilyenek voltunk, vagyis ilyen volt a magyar nyelvű kultúra a 2008 óta eltelt, félelmetesen sűrű időszakban. Tanulságos, mondjuk így.

Nem árulok el titkot: a cikkeink között van számos egészen kiváló, meg akadnak kevésbé sikerültek is. Mit csináljunk, ez a műfaj már csak ilyen. Műkritikusainkat van, hogy elkapja a lendület és a lelkesedés, máskor az indulat – ez utóbbi ritkán, ha mégis, beszélgetünk erről kicsit –, de véleményüket évtizedes tapasztalat és tudás birtokában névvel-címmel vállalják. Köztük vannak pályakezdők, akik közül sokan nálunk „nőttek fel”, és ott vannak az érett pályatársak is, akik ötletekkel, tanácsokkal, meg persze a gyors és fájdalommentes munkával segítettek minket az úton.

És remélem, hogy továbbra is velünk maradnak, miközben új útitársakkal is gazdagodunk. Néhány hónapja kulturális újságírókat kerestünk hirdetésben, örök pesszimizmusom azt tippelte, hogy lesz majd három jelentkező, oszt jó napot. De nem, közel nyolcvan jelentkezés érkezett, hetekig olvastuk, szortíroztuk őket, ám mivel ez párhuzamosan zajlott az új oldal felépítésével, a válasszal még adósak vagyunk, hamarosan jön az is. 

És közben rátaláltunk néhány olyan kollégára, akiktől többet, mást akarunk, mint eddig: jöjjenek a riportok, a publicisztikák, tényfeltáró és elemző anyagok, akár váratlan és szokatlan témák meg módszerek. Röviden tehát: irány a Revizor Plusz!

De mi is az? Úgy látjuk, hogy ma Magyarországon a minőségi kultúra rengeteg embernek fontos, a jó színházak dugig, az izgalmas koncertek tele, a menő kiállításokon sorok kígyóznak, az értékes könyveket szétkapkodják – látszólag tehát minden rendben van. Valójában azonban az állam nem teszi azt, amit tennie kellene és illene: mára már alig leplezetten politikai szimpátia alapján tűr, tilt és támogat – a kultúrát, és persze a róla szóló beszédet is. A minőség? Ugyan, hagyjuk ezeket az ósdi fogalmakat.

Nekünk meg, a Revizor szerkesztőségének – rajtam kívül jelenleg Balassa Zsófia, Csáki Judit, Merényi Ágnes, Puskás Panni, meg László Ferenc és Fórizs Dániel – az jutott az eszünkbe, hogy ez így nem mehet tovább. Mármint az, hogy az egyre haloványabb reménysugárt jelentő pályázati rendszerben egy olyan összművészeti lap, mint a miénk, a sok szék között a padlóra esik. 

Például a Nemzeti Kulturális Alap, ami anno azért alapította a Revizort, hogy szakmai tevékenységét, vagyis a kulturális termékekre elköltött milliárdokat értő szakemberek monitorozzák, mostanra szabad szemmel alig látható összeggel támogat minket. És nem azért, mert rossz, amit csinálunk, dehogy. Se indoklás, se érvek – „csak”. Ismerjük ezt, egyre több helyről.

De nem akarok és nem is fogok panaszkodni. 2008-ban elsőként tettük fel a kérdést: megél-e a minőségi print kritika az interneten is? Ma már a kérdés is megmosolyogtató, mi pedig büszkék vagyunk rá, hogy ez a mi, és a velünk tartó sok-sok szerző tevékenységének is köszönhető. 

2023-ban újabb kérdést szegezünk az olvasókhoz: ha fontos a műkritika, ha lényeges, hogy tudjuk, mit, hol és miért érdemes megnézni, meghallgatni, elolvasni, akkor ugye előkapod a bankkártyádat, és előfizetsz a Revizor Plusz szolgáltatásaira?

Barátiak az árak: nem jövök azzal, hogy ma már ugyan mit lehet vásárolni 1990 forintért a boltban (kb. semmit), de hogy egy hónapig a „pluszos” cikkeinket és videónkat ennyiért meg lehet venni, az elég menő. Persze jobban megéri három, sőt inkább tizenkét hónapra bespájzolni a Revizorból: akik ismernek minket, tudják, hogy van itt muníció. 

És nagyon számítunk a támogatói előfizetőkre, akik 39.990 forintért (egy közepes nagybevásárlás, jól mondom?) amellett, hogy egy évig olvasnak, néznek, hallgatnak minket, még kapnak ajándékba ezt-azt – színházjegy, múzeumi belépő, könyvutalvány. Mert nekik különösen hálásak vagyunk.

Egyik dolog következik a másikból: minél több előfizetőnk van, annál biztosabban tudunk tovább menetelni, akár új, nem megszokott irányokba elkanyarodni. Vagyis azt kérjük, hogy ha bírod a kritikát, akkor legyél az előfizetőnk, és győzz meg erről még egy embert. És akkor büszkén mondhatod a végén: Na, erre befizetek! 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek