Reisz Gábor minden bizonnyal feltalálta az önéletrajzot mint filmes műfajt. Nem, nem az életrajzi filmet (biopic) találta fel, azzal Dunát lehetne rekeszteni, hanem az önelemző lírát, a szubjektív naplót nagyjátékfilmen. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
„A Gyűrűk ura és A hobbit készítőitől”, áll a plakáton, és akkor hirtelen nem is tudni, hogy miben bízzon az egyszeri filmrajongó. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Hosszú kokaincsíkok és női combok között rajzolódik ki a gigantikus hatalomvágy hanyatló császárának, az olasz gazdaságot és közéletet évtizedekre behálózó Silvio Berlusconinak formabontóan látványos portréja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Pálfi Györgyöt hosszú ideje a legpechesebb magyar filmrendezőnek tartom, aki őrületes tehetsége ellenére nem tudja kifutni a formáját ebben a szerencsétlen országban, hiába ontja magából a szellemesebbnél szellemesebb filmterveket. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
2010 februárjában hunyt el a divatvilág géniusza, Alexander McQueen. A róla készült dokumentumfilm, a McQueen a műfajt ugyan nem újítja meg, mégis működik. Természetesen McQueennek köszönhetően. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Kihívót kapott a magyarok szenzációs animációja, a Ruben Brandt, a gyűjtő. A jövő évi animációs Oscar fő esélyeseként egy szuperhősös rajzfilmet emlegetnek, és még azt se mondhatjuk, hogy teljesen érdemtelenül. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
A tolvajok fejedelmének históriáját már rengetegszer feldolgozták, többek között a Disney is: náluk az íjászt egy róka alakította. A 2018-as Robin Hood olyan „remekül” sikerült, hogy az ember inkább újranézné a meseváltozatot. RAKITA VIVIEN KRITIKÁJA.
Abban bíztam, hogy majd a filmből csak-csak kiderül, hogy miért kellett Paolo Genovese friss művét, a Teljesen idegeneket magyarosítani. Miért kellett „kölcsönvenni” Szörény Rezső ’78-as alkotásának címét. Vajon a puszta haszonszerzésen és ötlettelenségen túl van-e bármilyen más magyarázat arra, hogy miért is készült el az „év vége vígjátéka”? Nem derült ki semmi. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ziad Doueiri filmje egy jelentéktelennek tűnő hétköznapi viszályból kerekít lebilincselő tárgyalótermi drámát. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.
Ki ne vágyott volna rá a múzeumban, hogy kedvenc festményei megelevenedjenek, és tovább meséljék a pillanatba szorított történetet? A Ruben Brandt, a gyűjtő című egészestés animáció erre az elemi sóvárgásra épül, miközben izgalmas történetet rittyent a megmozduló alapművek köré. És közben nyoma sincs a szájbarágós pedagógiának. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ami két éve még csak egy kedves kis kézikönyv jópofa és patinás felduzzasztásának indult, az előző rész sikere miatt ötrészes (!) mozisorozattá varázsolódott. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Mivel Michale Myers most újabb folytatásban találkozik a vásznon Laurie Strode-dal, a mozik műsorukra tűzték az alapfilmet is. Kedvcsinálás, nosztalgiázás a cél, vagy esetleg John Carpenter 1978-ban készült alapműve, a Halloween – A rémület éjszakája képes arra, hogy az évtizedeken átnyúlva ma is megszólítsa nézőjét? VÍZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.
Nem mindenkinek a nagymamája holokauszttúlélő, titkosügynök vagy táncosnő a náci Németországban, de minden nagyszülőnek vannak olyan történetei, amiken keresztül nemcsak személyesen hozzájuk, hanem a történelemhez is kapcsolódhatnak a fiatalabb generációk. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
Fővárosunk nyomasztó rémálomba fordul a Liza, a rókatündér rendezőjének sorozatgyilkosos thrillerében. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.