Guy Ritchie gyökerei most kicsit tán kifinomultabban gengszterkednek (tisztelet a kivételnek), de persze az elegánsabbak is csak úgy csinálnak, mintha. Mindenesetre rendkívül szórakoztatóan, lelkes rutinnal vezeti őket a főnök. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Sylvester Stallonéban az utóbbi másfél évtizedben az volt a legszimpatikusabb, hogy ha két legismertebb figurájáról volt szó, nem csinált belőlük szánalmas bolondot. Egészen idáig. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Az előkelő Crawley família és a kastélyhoz tartozó, odaadó személyzet sok millió rajongót gyűjtött 2010 és 2015 között – ekkor futott Julian Fellowes tévésorozata a brit ITV-n, s a nagyvonalú búcsúnak is felfogható mozifilm nem is kegyeskedik másokkal foglalkozni, csakis azokkal, akik pontosan tudják, miféle úri teázásra, kedélyes problémázásra váltanak jegyet. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Amikor arra gondolunk, hogy mit nem szeretnénk látni egy franchise újraindításakor, minden bizonnyal valami olyan katasztrófa jelenik meg rémálmainkban, mint amilyen Mike Mignola képregényfigurájának visszatérése. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Alig hevertük ki a Kölcsönlakás okozta sokkot, máris itt egy újabb magyar komédia, amelyről a legszebb, mi elmondható, hogy mivel saját erőből, Filmalapos támogatás nélkül készült, legalább nem közpénzből mutat elrettentő példát. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Rögtön az elején megérzi az ember, ha egy különlegesen rossz filmmel van dolga. Steven Knight forgatókönyvíró-nagyvad tiszteletet parancsolóan bátor, jó szándékú, ám totálisan működésképtelen műfaji kísérlete ilyen darab: lenyűgöző filmkatasztrófa. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Ami két éve még csak egy kedves kis kézikönyv jópofa és patinás felduzzasztásának indult, az előző rész sikere miatt ötrészes (!) mozisorozattá varázsolódott. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Drew Goddard a 2012-es Ház az erdő mélyén óta most rendezett először filmet, bár azóta például Oscarra is jelölték a Mentőexpedíció adaptált forgatókönyvéért. Soksztáros, nagyon hangulatos bűnfilmje csillog, szépen néz ki, s professzionálisan csavarja, s jóóó sokáig csavarja… A mit is? KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Aneesh Chaganty webkamerák, csetüzenetek, tévés közvetítések képén keresztül mesél el egy megindító krimit. De nem csak formai ötletei, hanem ügyesen működtetett sztorija is van hozzá. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje nem csak érti és beszéli a tinédzserek nyelvét, de leereszkedés nélkül képes hozzájuk szólni – no és mindenkihez, akinek fontosak a tinédzserek. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Marokkó nem enged el, de nem is ragaszkodik hozzád. Kenyeres Bálint régen várt első nagyjátékfilmje nagyjából úgy kommunikál nézőjével, mint amennyire azonosulni lehet meglehetősen ellenszenves főszereplőjével. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Ilyen lenne a Csokoládé csoki és mágikus realizmus nélkül. Könyvekkel. S ezúton is elnézést kérek a könyvektől. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Javier Bardem alakítása olykor még csak-csak átüt a sminken, de Penélope Cruz szinte teljesen elvész a rosszul instruált angol akcentus mögött. Mégsem ettől lesz jelentéktelen a hírhedt kolumbiai kartellvezér és a tévériporter kapcsolatát bemutató, kicsit hosszú mozifilm. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
A kisköltségvetésű ijesztgetések példaértékű gyártócégének ugye már Oscar-díjas horrorja is van (Tűnj el!). Hát, ez nem lesz az. Nagyon nem. De attól még van benne valami, amiért nem kell szégyenkeznie a Blumhouse-nak. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
A német Jan Zabeil korrekt fesztiválkarriert futott rendezésében egy kiskamasz és édesanyjának új barátja próbál egymáson fogást találni – a száraz pszichológiai szaktanácsadást a jó színészek és a festői környezet igyekeznek játékfilmmé formálni. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.