Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje nem csak érti és beszéli a tinédzserek nyelvét, de leereszkedés nélkül képes hozzájuk szólni – no és mindenkihez, akinek fontosak a tinédzserek. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
A ragadozó Predator-filmként néha döcög, Shane Black poénjaként viszont lehengerlően szórakoztató. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Fantasztikusan jó kisfilmjeivel letarolta a fesztiválokat, első nagyfilmjével pedig a művészfilmek szabályait is felborogatta. Kenyeres Bálint sivatagi forgatásról, marokkói klánokról és a Casablanca kamujáról mesélt nekünk, de elárulta azt is, mit keresett a Saul fiában. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Hogyan tud egy európai történelmi akciófilm versenyképes lenni egy olyan piacon, amit az erre szakosodott televíziós társaságok és a hollywoodi mainstream filmgyártás által támasztott elvárások uralnak? Meg tud-e lepni minket az akciószakértő Roel Reiné? VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.
Marokkó nem enged el, de nem is ragaszkodik hozzád. Kenyeres Bálint régen várt első nagyjátékfilmje nagyjából úgy kommunikál nézőjével, mint amennyire azonosulni lehet meglehetősen ellenszenves főszereplőjével. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Milyen egy menekült élete Magyarországon? És egy kamaszé Bhutánban, akire a szerzetesi hivatás vár? Zurbó Dorottya szemében a két sors összecseng, és valami szerfelett izgalmas szikrázik fel belőlük. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Ilyen lenne a Csokoládé csoki és mágikus realizmus nélkül. Könyvekkel. S ezúton is elnézést kérek a könyvektől. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
A Valami követ rendezőjének új filmje lenyűgöző tévedés, amit még a cannes-i cinefilek is döbbent katasztrófaturistaként néztek végig. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Korunk Freddy Krueger-e: a Slender Man aki – éppen úgy, mint filmes előképe -, a szexualitás iránt éppen bontakozó kíváncsiságukért halállal bünteti a kiskamaszokat. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.
Tom Cruise ismét Ethan Hunt bőrébe bújik a Mission: Impossible – Utóhatásban, és hatodszorra is megmenti a világot. Ám ezúttal minden eddiginél szórakoztatóbban és látványosabban teszi. RAKITA VIVIEN KRITIKÁJA.
Javier Bardem alakítása olykor még csak-csak átüt a sminken, de Penélope Cruz szinte teljesen elvész a rosszul instruált angol akcentus mögött. Mégsem ettől lesz jelentéktelen a hírhedt kolumbiai kartellvezér és a tévériporter kapcsolatát bemutató, kicsit hosszú mozifilm. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
A Hangya három éve azzal emelkedett ki a nagy szuperhősfilmek közül, hogy mert kicsi lenni. A folytatás magabiztosan megy tovább ezen az úton: olyannyira magabiztosan, hogy ezt a Hangyát szabad szemmel szinte már észre se lehet venni. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Vajon miért vártak vele tíz évet? Leginkább ez a kérdés nyugtalaníthatja a rutinosabb nézőt, hiszen a Mamma Mia! című filmhez fogható anyagi (az 52 millió dolláros költségvetésre világszerte 600 milliónál is többet gyűjtött be) és közönségsikert (már a belőle készült színdarab is meghódította a világot) illik és kell is folytatni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Oliver Parker filmje olyan, mint langymeleg vízben megmártózni egy tikkadt, forró nyári napon: a tökéletes felüdülést nem garantálja, de legalább hűsít. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.