Az iráni botrányfilm akkor is szívet facsar, ha közhelyekbe botlik. Mert ami itt melodráma, az ott szomorú realitás. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
A Fantomszál tökéletes folytatása annak, amit Paul Thomas Anderson a Vérző olajban és a Masterben elkezdett. Nem nagyon ér mostanában a nyomába senki. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
Akire nem figyelnek, az tényleg eltűnik. Ebből a tézisből indul ki a világhírű Andrej Zvjagincev monumentálisan kegyetlen filmje. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Van, amit még a műkorcsolya légiessége sem bír el. Hiszen ki látott már káromkodó, verőembereket felfogadó élsportolót? Az Én, Tonya igen hatásos mozi: azon nevetünk, amit amúgy nem bírnánk elviselni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A hentes, a kurva és a félszemű című film a darabolós thriller és a lélektani dráma között tétovázik, egy nem létező középutat keresve. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
Oscar-időszakban hirtelen minden film kicsit másképp viselkedik. Fontosnak és megkerülhetetlennek tűnik, mintha súlyos üzenetet közvetítene. Ridley Scott filmje, A világ összes pénze azonban végül saját, jó mélyre ásott csapdájába esik. A presztízs, a csillogás és a nagy felhajtással beharangozott színészcsere ellenére üres játszadozás marad a gazdagok grundján. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az Erőszakik rendezőjének új filmje nem az a mestermű, aminek az elején mutatja magát, de egészen közel jut hozzá, és most ez is elég. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Sokak szerint Gary Oldman karrierje legjobb alakítását nyújtja Joe Wright filmjében, és minden bizonnyal Oscar-díjat is nyer majd ezért márciusban. Nem értek egyet… BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
A Thelma egy mélységesen erotikus mese a szeretethiányról és az első, nagy, kontrollálhatatlan szerelemről. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Vak tyúk is talál szemet, vagy mindenki a maga szerencséjének kovácsa? Ezt a kérdést feszegetné a Fortunata, ha valamivel jobb film lenne. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Túl direkt. EP régi intése jut eszembe a film második felében, szinte jelenetenként. Túl direkt a fájdalom, a világvége, a naplemente, a könnyek. Túl direkt a vicceskedő szentimentalizmus. És nemcsak lekicsinyítve, kis dózisban. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Aaron Sorkin első rendezésének nem kisebb tétje volt, mint hogy a szózsönglőr forgatókönyvíró képes-e csak rá jellemző brandjét mozgóképre is átültetni. Az Elit játszma alapján nyugodtan kijelenthetjük: képes. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.