Szép és ironikusan érzelmes Krasznahorkai László új regénye az öregségről, a magányról és az ember méltóságigényéről. A Zsömle odavan egyúttal keserű szatíra köz-és magánállapotainkról. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
A Godot Intézetben nyílt látványos, gazdag, szórakoztató, kalandos és jelentős kiállítás nem apró elmozdulást, finom változást hoz a tíz évvel ezelőtti nagy műcsarnoki tárlathoz képest, hanem fordulatot, amely mégsem veszélyezteti az életmű egységét. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Alig hinném, hogy van nálam nagyobb tisztelője Krasznahorkai László írásművészetének. Ez a munkája nem sikerült. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA.
„Mióta könyörögtem a Nádasnak. A gombosszegi zsinagóga előtt térdepeltem előtte, hogy barátkozzon az Omegával. Írnak oratóriumot a Világló részletekből, aug. 20-án nyomatás a Halászbástyán, Monorig elhallatszik, ott meg már a valóság az úr.” SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Nem idegen Krasznahorkaitól, az elvonultság, a magány ábrázolása, mint az alkotói munka szükséges (és néha majdnem hogy elégséges) feltétele és egyáltalán, annak keserű romantikája, hogy milyen végletesen és végzetesen egyedül van mindenki a világban. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF RECENZIÓJA.
Nincs az a riporter, szerkesztő, kritikus vagy egyszerű olvasó, aki ezekkel az ikonokkal valaha is egyenlő félként beszélhetne – legalábbis látszólag. SZARKA KÁROLY ÍRÁSA.
A melankólia termékeny borongása az, ami összeköti Puskint, a francia szimbolisták költészetét, és a közeljövőben játszódó A Legkisebb Jégkorszak figuráit Térey János világában. VLASICS SAROLTA interjúja.
„…létezésük mindig a legmélyebb közvetettség kísérteties tartományában zajlott, mert kézzelfoghatóak voltak, de elérhetetlenek, mert jelenlévők voltak, de megragadhatatlanok, mert maguk voltak a létezés, miközben a létezésből mégis ki voltak zárva…” IBOS ÉVA ÍRÁSA.
Szabó T. Anna is elmondhatja magáról, hogy ellenállhatatlanul hatása alá került a mesékben, drámákban, versekben olyan gazdag japán irodalomnak. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
Az egyik novella címében szerepel is a ballada szó: Gátépítők balladája. Ha a kihagyásos, elharapott, drámai tónusú kisepikai közlések érzékeltetésére – áttételesen – alkalmas e műfajnév, akkor a kötet emberszaggató léthelyzeteinek szaggatott leírásai: prózaballadák. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Felgyújtotta a jobb kezét, mert elégedetlen volt a Sátántangó első fejezeteivel. A legjobb barátja egy látogatás alkalmával felgyújtotta a házát, de az est végén csendesen bólogatva megegyeznek abban, hogy ennek ma már nincs semmilyen jelentősége. Csendes és nyugodt beszéd folydogál keresztül szélsőséges történéseken. Nem ironikusan, nem ellentétezőn, hanem a szubjektív valóság megidézéseként. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
A kötet fülszövegét felkérésre én írhattam, vezethettem a közelmúltban a könyvbemutatót is. Egyetemi diákjaimnak a forrásjegyzék élén ajánlom. Mit szeretnék még? Azt, hogy e nagyszabású prózaszemle nem a polcokon rostokoló, hanem valóban megnyíló segédanyag legyen. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Krasznahorkai László így nyitja meg regényét: Telik, de nem múlik. A Schaubühne előadása könnyen múlik, de nem telik. NÉDER PANNI KRITIKÁJA.
A legendásan hosszú, szép, repetitív Krasznahorkai-mondatok újra lidérces, apokaliptikus övezetekben kígyóznak. A zónák létrejötte azonban ezúttal egy képsorozathoz tapad. MILIÁN ORSOLYA KRITIKÁJA.
Egy lecsúszott német filozófiaprofesszor a berlini törökök lakta környék Sparschwein nevezetű kocsmájában hosszú monológban számol be a magyar csaposnak hirtelen-váratlan ajándékba kapott dél-spanyolországi meghívásáról. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.