Remek kézikönyv lehetne Kiss Judit Ágnes Egy nőalak szürke kontúrja című regénye a családi bántalmazást elszenvedők számára. Regényesítetten, de pontosan rögzíti egy „eset” lefolyását, előzményeit és következményeit. S jelzi a kiutat is, bár nem mutatja egyszerűnek. DOMJÁN EDIT KRITIKÁJA.
Domján Edit
A SZEMBEFORDULÁS JOGA
KAPCSOLÓDNI A VILÁGHOZ Pléh Csaba: Árnyak
„A pszichológiában az fogott meg, hogy igen közeli a kapcsolat az emberek életét segítő hivatás és a kutatás között” – írja Pléh Csaba az Árnyak című könyvében, s e kapcsolatot azzal is erősíti, hogy szubjektív tudománytörténetet nyújt az elmúlt 60 év magyar pszichológiájáról. DOMJÁN EDIT ISMERTETŐJE.
BÍZHATUNK A LÉTEZÉSBEN. BÍZHATUNK A LÉTEZÉSBEN? Moesko Péter: Őszi hó
Moesko Péter új regényének hősei a rendszerváltás körül születtek és az azóta kialakult „gyűlöletalapú társadalom”-ban kénytelenek boldogulni. A három főszereplő három modell, de három valódi sors is. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
DEÓSOK Visky András: Kitelepítés
A Kitelepítés attól fontos könyv, hogy mindannyiunkat érintő kérdéseket olyan kiélezett szituációkban vet fel, hogy olvasója nem térhet ki a válaszadás elől, miközben maga a regény egymással polemizáló válaszokat ad a vagy-vagy kérdésekre. DOMJÁN EDIT KRITIKÁJA.
JÖVŐBE LES ÉS MÚLTBA SIKLIK Kiss Ottó: A Kék Oroszlán bezár
A Kék Oroszlán bezár önmagában nosztalgikus cím, pedig ez a hangulat csak részben jellemzi Kiss Ottó novelláskötetét. Sokkal több az aggodalom, a szorongás benne, elsősorban a változások miatt, legyenek ezek akár társadalmiak, akár a személyes sors kedvezőtlen fordulatai. DOMJÁN EDIT ÍRÁSA.
KISAJÁTÍTANI, LEURALNI, ELPUSZTÍTANI Zoltán Gábor: Levegőt venni
Zoltán Gábor idei könyve, a Levegőt venni című novelláskötet az Orgiához és a Szomszédhoz képest levegősebbnek tűnik, reménytelibbnek, helyenként még a „szennyezetlen élet” lehetőségére is kilátást nyújt. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
AHOL ZSARNOKSÁG VAN… Tóth Krisztina: A majom szeme
Tóth Krisztina legújabb regénye disztópia. Persze nem a jövőt olvashatjuk ki belőle, hanem a jelent látjuk általa élesen. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
JÓVAMMÁ Saly Noémi: Ha túléljük ezt a marhaságot
Saly Noémi mint szépíró? Igen, új könyvében így mutatkozik be, bár az írások forrásmegjelöléséből kiderül, szépírói múltja több évtizedes. Antológiákban, folyóiratokban 1995-től jelentek meg elbeszélései, kisprózái, ezeket párosította most személyesebb hangú várostörténeti, szociográfiai és gasztronómiai esszéivel. DOMJÁN EDIT ISMERTETŐJE.
AMIT NEM AKARUNK, ÉS MÉGIS LÁTNUNK KELL Tóth Krisztina: Bálnadal
Itt van egy új kötet, a Bálnadal, melynek versei – műfajban, témákban és versformákban – folytatni látszanak mind a lírai, mind az epikus oeuvre-t. Mégpedig összegző módon. Például egy hibrid műfajjal. DOMJÁN EDIT KRITIKÁJA.
LASSULJUNK LE Szvoren Edina: Mondatok a csodálkozásról
Hogy ki min csodálkozik és meddig, az – Szvoren Edina új novelláskötetéből úgy tűnik – a helyzet megértésétől függ. E kérdések azért jöhetnek szóba itt, mert az írások titkokat takarnak, s ha nem akarunk csak csodálkozni, rejtvényfejtésre kényszerülünk. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
JÓ REGGELT, RINOCÉROSZ-HERCEG! Schein Gábor: Ó, rinocérosz
Korokon és térképeken át trappol oda-vissza Schein Gábor legújabb könyvében egy rinocérosz, s jövés-menése nyomán legalapvetőbb viszonyainkkal és ítéleteinkkel szembesülünk. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
KELET IS, NYUGAT IS Jászberényi Sándor: A varjúkirály – Nyugati történetek
Kevesebb az erőszak Jászberényi Sándor új novelláskötetében, bár kétségtelen: mészárlással kezdődik és családirtással zárul. Közrefog azonban egy töredékes felnövekvéstörténetet és ennek nyomán egy portrét is. DOMJÁN EDIT KRITIKÁJA.
„LÉGY FEGYELMEZETT!” Tamás Zsuzsa: Tövismozaik
Tamás Zsuzsa műfaji repertoárja a mesék, versek és kritikák után regénnyel gazdagodott. A Tövismozaik veszteségeket feldolgozó történetében az elbeszélő szembenéz anyja történetével és elutasítja ezt a rettegett szerepmintát, kénytelen leszámolni egy kudarcos szerelemmel, de művészként felnőtté érik. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
MÉGIS, MIFÉLE PART FELÉ? Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok
Krusovszky Dénes lírikusként indult, bár számos műfajban otthonosan mozog. Kritikus, esszéista, műfordító és regényíró is. Az Áttetsző viszonyok a hatodik verseskötete. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
A SZERELEM MEGSZÁLLOTTJA? Szilasi László: Kései házasság
„Úgy akart viselkedni, mint az a régi görög nő, aki talán sohasem létezett. Türelmesen, okosan, szilárdan. Nem az eszelős szerelem vezette, nem is a gőg, hanem az az erős igény, hogy megfeleljen ennek a magasabb eszménynek.” DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.