Hibátlan, kifogástalan – ezek a fosztóképzős dicsérő jelzők jutottak eszembe, miután megnéztem a Magyarázat mindenre című filmet, Reisz Gábor rendezését. Szeretnék utánajárni, hogy miért éppen ezek. RADNÓTI SÁNDOR PUBLICISZTIKÁJA.
Ennél többet nemigen tehettek volna az alkotók a darabbal, amely sajnos gyógyíthatatlan. Miként a benne ábrázolt társadalmi betegségek is gyógyíthatatlannak tűnnek. Ebben élünk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Kisebb, nagyobb megtorpanásokkal, nekilódulással profimód működik a komédia, rendre ülnek a poénok, hőseink nem is hagynak ki egyetlen kínálkozó ziccert sem. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Legyünk hálásak azért, amit kapunk: a nem túl bonyolult szemléleti és szerkezeti keretek közé helyezett kiváló színészi alakításokért, a huszadik századi tanmese sommásságáért, és persze a szükségszerű közéleti áthallásokért. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Túlélni lehet csendben, egy téliesített garázsban lapulva, mint Jankó, vagy bátran, a halál árnyékának völgyében is A velencei kalmárt próbálva, mint “az első magyar gettószínház” tagjai. Lehet az elkerülhetetlent tagadva zuhanni előre, mint Ljuba, vagy álomvilágba menekülni, mint Ottó. Aki a 32. THEALTER-re látogat, megtanulhatja az előadásokból a túlélés lehetőségeit, a legnagyobb leckét mégis magától a fesztiváltól kapja. KISS LÓRÁNT BESZÁMOLÓJA.
Aligha éri meglepetés a nézőt, amikor szemrevételezi az Orlai Produkció bemutatójának díszletét. Kálmán Eszter játéktere gyakorlatilag két egymás melletti balkon, amelyre rálátunk. A kilátást pedig mi, nézők jelentjük. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot, s ezzel „megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz” – írja a színlap. És a szöveg most varázsos vizuális eseménnyé válik. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A hazatérő férfi siet a mellékhelységre, ahol sürgős dolga van – és csak jókora spéttel veszi észre, hogy a WC fala teljesen hiányzik, mivel elbontották a mesteremberek. Kocsis Gergely tekintete szavakkal leírhatatlan; a nézőtér fuldoklik a nevetéstől. Talán nem túlzok, ha azt írom, hogy elsősorban ez indokolja a Mesteremberek Katona József színházi bemutatóját. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Apáknak és fiúknak közös programként is ajánlja első rendezését, a Manna bemutatójaként szeptember 12-től a Trafóban látható Kereki című előadást Georgita Máté Dezső. Bár fizikailag nincs jelen, az elhunyt nagyapa is szereplője a három generáció találkozásáról szóló történetnek. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
Van közérzet, van hangulat, van város, pontosabban a hetedik kerület – Reisz Gábor nem ment messzire a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjétől. De azért elment – a filmből a színházba. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Háy János műve színészt próbáló feladat elé állítja Kovács Mátét, aki azonban a darab előrehaladtával egyre otthonosabban érzi magát az Átrium új, kreatív megoldásokra csábító Bisztrószínpadán. A kérdés ezek után már csak az, vajon mennyire enged a darab ennek a csábításnak. KESZTE BÁLINT ÍRÁSA.
Azt hiszem, a hosszan, elviselhetetlenül hosszan elnyúló járványidőszak után (és ki tudja, még mi előtt) két dolgot nem fogadhat el a valamennyire is közegtudatos néző: a rossz választást és a hamisságot. Márpedig a rendező (és a színház) jól választott a Lear királlyal, és az előadás sem volt hamis. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Kevély kísérlet, magabízó kunszt ez, kacér becsületességgel alátámasztva. Ámul a néző színészen és rendezőn, de a szöveg próbára tesz, földühít és kifáraszt. Aztán egyszer csak előáll a csellel eltervezett lényeg: érvényesül a megtisztított pillanat, s mellbe vág a nagy művel való találkozás élménye. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Két ember. Nemrég még egy párt alkottak. Mellettük ott van harmadiknak egy idős asszony. Sőt, negyedikként felidéződik még egy középkorú férfi is. Bezártság. Búcsúzás. Egyedüllét. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
A lehető legnagyobb bajban van ez a család, amely a felnőttek őszinte képmutatására alapozta a működését. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.