Amikor még egymás mellett ültünk, s néztük azokat, akik egy valós diktatúra elképzelt bunkerének omladozó üregében egymás mellett ülnek, nem sejtettük, hogy napok múlva megtapasztaljuk, milyen szétültetve élnünk, valós bezártságban, egy új életforma alján. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Akkor most átírom a mondást: „nézett, mint Orgon a zsöllyében”. És nem, nem a feleségét sajnálta, akit Tartuffe kishíján… hát igen. Hanem persze hogy saját magát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Ha Aurora, a Becéző szavak anyafigurája ma élné középkorúsága virágkorát, le sem jönne a facebookról, az instáról, a twitterről, seregnyi követője lenne, és azt mondanánk rá: influencer. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Tar Sándor világlátásának illúziótlansága, keménysége találkozik a játékban Gothár Péter szatirikus szemléletének élességével, radikalizmusával. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Nézzétek meg A Platonovot a Kamrában, ha nem féltek a tükörtől. Mert meg fogjátok látni magatokat benne. Igen, te is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Varsói melódia című lírai színművet, amelyben egy lengyel lány és egy orosz fiú szeretnek egymásba 1946-ban Moszkvában, Leonyid Zorin 1967-ben írta. Evvel elejét vette annak, hogy hőseit, akik egyetemistaként ismerkednek meg, majd egy, illetve két évtized múltán újra találkoznak, megmutassa a későbbiekben is. Csak elképzelhetjük, mi lehetett Helgával és Vitekkel a hetvenes években, a nyolcvanas években, pláne a kilencvenesekben. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A Katona József Színház művésze a Színikritikusok díján a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájának várományosai között szerepel A kaukázusi krétakörben nyújtott alakításával. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
„Írd meg a jóságot”, szól oda nekem valaki, amikor kifelé jövünk a Kamrából a Kaukázusi krétakör előadása után. Visszakérdeznék, és a rosszasággal mi lesz, de már elsodródtunk egymástól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Amikor Eric Assous a Mesterhármas című, Molière-díjjal kitüntetett színdarabját írta, nyilván nem gondolt Herczeg Ferencre (vagy /le/fordítva: François Ducre.) STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Mi közünk lehet a 21. században a Nórához (eredeti címén a Babaházhoz), Ibsen talán legdidaktikusabb drámájához? Mennyiben érint minket, miről szól ma? Mi az oka annak, hogy Budapesten egyszerre három előadása is látható? Megtudhatunk ezekből bármit is társadalmunk aktuális állapotáról? DARIDA VERONIKA ELEMZÉSE.
Tetszik, ahogy. És itt tetszik. Ahol a repertoár nem csekély részét Gothár Péter jegyzi rendezőként, az átiratban humorforrás lehet az ő neve, és egy kitömött hatalmas szarvas láttán hajlandó vagyok nevetni, ha a nemrég elhunyt Juhász Ferenc klasszikus Szarvas-énekével viccelnek. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Mellékes tényező, hogy a festő-rajztanár Kis János ezúttal nem szikár művészalkat, hanem testes férfi, némi óriáscsecsemő jelleggel. Ő ugyanis nem azonos a címbeli ókori aszkétával. Egy ál-aszkéta nem törvényszerűen hasonlít arra, akivel céltévesztett világundorában példálózik. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Stúdió-előadásokról régebben sokszor írtuk azt: a játékmód intenzitásfoka, a nézők karnyújtásnyi közelsége kihat a produkcióra, az összehangolódás keresi arányait, találkozási pontjait. Ma azt: a színpadi gyógyfüves cigaretták fanyar füstje főleg az első sorokban ülők orrát csapja meg. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Kolozsi Angéla a tatabányai Kutyafül, macskakő, egérút című gyerekelőadás rendezője és egyik szerzője. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Amíg „odafönt” a Katona színpadán a Faust megy, addig mi lent az „alagsorban” (vagyis a Sufniban és a ruhatárban) magunknak keressük, állítjuk össze – mintha mozaikokból – a magunk Faust-töredékeit, miközben lelkekkel kereskedünk. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.