Erős indulatoktól, politikai felhangoktól sem mentesen, a független színházak működését alapjaiban befolyásoló pályázati-támogatási patthelyzet ismertetésével vette kezdetét a huszadik, Tolnai Világlexikona címet viselő szegedi Thealter fesztivál. GERE ZSOLT ÍRÁSA.
A mívesen megírt, nagy gonddal összeszerkesztett, filozófiával és regényelmélettel sűrűvé párolt regény olvasása közben kérdések tucatjai fogalmazódnak meg az olvasóban, amelyekre nyugtalanító módon sohasem kap kielégítő magyarázatot. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
A kritika ellentmondásosan fogadta Nádas Péter új művét, a Szirénének című, németországi felkérésre készült drámát, ami nem is csoda, mert rendkívül furcsa posztdramatikus szövegkonstrukcióról van szó. RADICS VIKTÓRIA KRITIKÁJA.
A történelmi regények legegyszerűbb, évszázados műfaji hagyománnyal, narrációs megoldásokkal rendelkező válfajához nyúlt vissza Veljko Barbieri Én, Jupiter fia Dioklész című császáréletrajza. GERE ZSOLT KRITIKÁJA.
A makró ma a fotográfiában és főképp a programozásban használatos kifejezés (utóbbiban kb.: utasítások rögzített sorozata). Négy évtizeddel ezelőtt a jóléti Jugoszláviában nem feltétlenül egyenes utat járó értelmiségi kitartottat, közép-európai hippit jelölte a szó. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Felhőtlen lírai turisztikával (húszperces könnyű lapozgatás, kilátás öt-hat versre) nem lehet becserkészni a könyvet. A mintegy százötven költemény tág határai közé kell költöznie az olvasónak; s ez szép lesz és szorongató. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
A költő folytatja a (vissza)galopp – (lírai utószinkron) című 2007-es könyvében megkezdett (ön)életrajzi summáját. A mostani verzió a javított utószinkron alcímet viseli. Az önéletrajz, vagyis az élet nem rögzített tényhalmaz, hanem művészi önalakítás eredménye is. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.
A recenzensnek azzal a furcsa helyzettel kell szembenéznie, hogy ha vérbeli történelmi kalandregényként ajánlja Horváth Viktor munkáját, óhatatlanul is magyarázatra kényszerül. A műfaji besorolás eleve gyanúsan cseng, mintha alacsonyabb polcra helyezné a kötetet. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.
Nagyszabású program – meghatározása szerint: fejlődésregény –, négyszáz oldal versben. A három rész valamennyi költeménye formatervezett és precíz működésű, de a Vörös István gép és az Isten gép lírai szabadalma még finomítást igényel. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
E sorok írójának nem áll szándékában, hogy tagadja elfogultságát, tekintve, hogy évekkel ezelőtt maga is szerkesztője volt a pécsi Jelenkornak. Nem csoda hát, ha fokozott figyelemmel kíséri a lap megjelenését. KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.
A mindössze hatvanoldalnyi vers-, szabadvers- és prózaversgyűjtemény olyan hatást kelt, mintha Isten és a versek beszélője közé kérdések, kételyek sötét holdja úszott volna be, mindkét irányban árnyékolva az Isten–ember kapcsolatot. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Szabályos tükörregényt publikált Zoltán Gábor: a Fekete bársony második, Függelék címmel ellátott része motivikus ismétlődésekkel építi le, fosztja meg az első rész álfausti, a kispolgári vágyak kielégítésén alig túllendülő, főleg a szexualitásra irányuló tematikáját. GERE ZSOLT KRITIKÁJA.
Dante Pokla evilági helyszínekre költözik, a Karóval jöttél… Hét Tornya a Bolondok tornya hét fejezetévé alakul, Az ember tragédiájának jövő felé irányuló látomásai a 2006-os évből az 1756-osba, majd onnan a XXI. századba tartó utazássá válnak. MILIÁN ORSOLYA KRITIKÁJA.
A pécsi folyóirat egyike a legigényesebb kortárs magyar irodalmi fórumoknak. Ráadásul jelentős mértékben foglalkozik a szomszéd országok kultúrájával. Ezúttal a boszniai irodalom áll a középpontban, a szövegeket Radics Viktória válogatta és fordította. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.
Szerencsés esetben minden folyóiratnak van egy nagy korszaka – vagy inkább egy nagy pillanata -, amikor minden összejön: a szerkesztők koncepciója és a publikálók teljesítménye, az olvasók igénye és a kulturális közeg lehetősége. SZEGŐ JÁNOS ÍRÁSA.