Vendégjátékot, a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházának Addikt című előadását láttuk a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. PROICS LILLA ÍRÁSA.
A második évadban látványos akcióival és meredek fordulataival alakított emlékezeteset az Aranyélet. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Az éjszakám a nappalod thriller is, meg fekete komédia is. Debütfilm, ami 269,5 milliós állami támogatásból és egy sokat fejlesztett forgatókönyv alapján készült. Ketten jegyzik íróként és rendezőként, ami nem csak itthon ritkaság. CSIGER ÁDÁM INTERJÚJA.
„Lehet szeretni és lehet rajta szórakozni” – mondja az elsőfilmes Zomborácz Virág az Utóéletről. Hogy igazat adhatunk neki, abban bizonyára a film humorának, a magabiztos színészvezetésnek és a sztori szerethetőségének is szerepe van. Interjúnkban minderről és a Karlovy Vary-i sikerről is beszélgettünk. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Okos humor, a brutalitásig közvetlen fogalmazás, a háttérben a vidéki Magyarország viselkedésének tűpontos vázlata. Az Utóélet alapján Zomborácz Virág nemsokára a magyar női Wes Anderson lehet – de ennek egyáltalán nem biztos, hogy örülnénk. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Könnyed és mulatságos történetet mesél el a dán dogma-filmes, Lars von Trier. A Radnóti Színház előadása majdnem felhőtlen, érzéki élvezeteket kínáló komédia. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Az 1988-as mozifilm annak idején könnyre és Oscar-díjra ment, s mi tagadás, patakzott is mindkettő Dustin Hoffmanék némiképp öntetszelgő alkotására. A film nyomán készült bulvárdarab pesti előadása szolidabb célokat tűz ki, ám a közönségsikerből egy jottányit sem enged. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Bár a színházi közönség hamarabb találkozott a Czukor Show-val, mint a mozinézők, ők sem szimpla adaptációt vagy színházi utóérzést kapnak. A kiindulópont azonos, de a hangsúlyok mások: kibeszélő-show variációk egy Füst Milán-témára. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
Színészhallgatók vizsgaelőadásától mindenképpen valami eredetit vár a kíváncsi néző. Valamit, amiben megmutatkozhat alkat, tehetség, játékkedv. Az „ide nekem az oroszlánt is” lendülete. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Lars von Trier 2003-as filmje az elmúlt évtized egyik legerősebb színházi élménye volt. De mi van akkor, ha valóban színpadra kerül a Dogville nagyívű története? MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA.
Csákányi Eszter egyszemélyes produkciója nem monológ, nem monodráma, nem megszokott formájú önálló est, bár mindből van benne egy kicsi. Leginkább olyan bravúráriához hasonlítanám, amelyben kivételes képességű operisták adnak számot technikai és művészi tudásukról. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Harag György mondotta az ezerkilencszázhetvenes évek végén: ha egy este hétkor kezdődő színházi előadás nem fejeződik be kilencre, a rendezőt el kell tiltani a pályától, mert más rémtettekre is képes. A Figura és Figaro Figarója kiállja a próbát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
„Arról volt szó, hogy színházba jövünk” – méltatlankodik a Nemzeti-beli vendégjáték után ártatlanul mosolygó családtagjai felé fordulva egy negyvenes, rezervált hölgy. Vajon igaza van? Tényleg nem színház, amit láttunk? Igen is, meg nem is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Szerencsésnek mondhatja magát az a kóbor néző, aki a 39. Magyar Filmszemléből véletlenül pont A nyomozót látta. Kapott Gigor Attila rendezőtől egy jóféle mozit, fiatalosan ironikusra fazonírozott, szellemes krimit. Ráadásul megtudott belőle valamit a világról. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.