Az évek iszkolása – Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum beszélget
2015.07.14.

A Budapesti Tavaszi Könyvfesztivál alkalmából megjelent kérdezz–felelekből szinte semmi új és lényeges dolgot nem lehet megtudni az Esterházy Péter nevű íróról. Épp ezért – és a hangvétele folytán – érdekes a párbeszéd. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.

Marianna D. Birnbaum, az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon egyként működő irodalom- és kultúrtörténész 1991-ben már publikált beszélgetőkönyvet Esterházyval, s az Esterházy-kalauz a szakirodalmi források egyik legbecsesebbike maradt máig. Az irodalmi diskurzus volt, ez a mostani beszélgetés-beszélgetés. Már az eddigi recepció sem nélkülözi azokat a méltatásokat, amelyek szövegszerűen is összevetik a régebbi és a mostani vállalkozás tárgyának, tónusának, miliőjének eltéréseit. A szóban és írásban, Budapesten és Los Angelesben, több alkalommal és számos szakaszban folytatott, végül egyhuzamban áramló szöveggé szerkesztett eszmecsere inkább az életutat térképezi fel, s csak ennek ismeretében firtatja az irodalmi utat.


Esterházyt nem könnyű kérdezni. Részben azért, mert műveiben rengeteg az ön-beszélgetés, ön-kérdezés, illetve alkotásaiban sokszor kérdezés nélkül maga válaszol egy csomó olyan kérdésre, amelyet jelen könyv társszerzője okosan, választékosan, célirányosan feltesz (kitelepítés, iskola, matematika, foci, példaképek, íróbarátok, család, anya, apa, Isten etc. – a sorrend különféle variációkat enged meg). 

Ebből fakad, hogy a gyakorta előforduló „már mondtam” nem csupán egy előzetes szöveghelyre, hanem a polcnyi Esterházy-könyv bizonyos passzusaira szintén vonatkozhat. (Lásd – „Család, haza, haladás stb.” –: „Meglepne, ha tudnék olyan mondatot mondani e tárgyban, amelyet nem mondottam még”.) Másrészt azért, mert – úgy tűnik – Esterházy számára nem a legkedvesebb foglalatosság, hogy kérdésekre válaszokat adjon. De mert udvarias férfiú, s mert valószínűleg az elhárításnál mégis hasznosabbnak vélte a (hajdani Kalauzzal némiképp szembesítő) nagyinterjú szíves vállalását (úgy is, mint önmaga életének és énjének átgondolását és szavakká fogalmazását, hatvanötödik életéve betöltésekor, [mintegy] hatvanöt kérdésre reflektálva), kötélnek állt. S felel, amennyire lehet.

Valójában szükségtelen akár vázlatosan felsorolni, mi mindenről faggatja „a kérdezőbiztos asszony” a megkérdezettet. A roppant kellemes, gördülékeny, színes olvasmányul szolgáló könyv irodalmi érdekessége az a technika, amellyel Esterházy kikerüli, viszonylagossá teszi, elbizonytalanítja, átalakítja – majd Birnbaum iránti gavalléros figyelmességgel, magamagát (esterházyságát) meg nem hazudtolva, valamennyi kérdésre megtalálja a választ. A kötet hemzseg a feltételes módú fordulatoktól („Harcnak nem mondanám”… – az egykori cenzúrázás miatti vitákat), a szkeptikus replikáktól („Szóval, ez a kérdés nem vezet sehová”), a passzív rezisztencia töprengéseitől („a kérdés mellett ácsorgok”), a cinkosan ironikus reflexióktól („Álnok kérdésre álnok válasz: az érdeklődőt Marianna D. Birnbaum kalauzos kötetéhez irányítanám”). Ennek következtében ha nem is a válaszok prototípusa, ám a legjellegzetesebb válaszként idézhető egy rövid megszólalás két szava a 88. oldalról. A kérdés: „Mit próbálhat ki egy író egy másik emberen (az irodalom jegyében)?” A válasz: „Semmit, mindent”.

Nincs semmitmondó válasz – mert nincs semmitkérdező kérdés – e könyvben, de „mindent” nem innen fogunk megtudni saját, Esterházyval és életművével kapcsolatos kérdéseink nyomán, melyek közül nem keveset tesz fel mintegy a mi nevünkben is a „riporter”. Semmi és minden, aki és valaki, én és te, itt és ott, evilág és túlvilág legtöbbször egymásban jelenik meg, egymást erősítve egymást kérdő- és felkiáltójelezi. Persze nincs hiány (a kérdező részéről sem) a frappírozó, huncut, sziporkázó, meghökkentő szintagmákban, gondolatröptékben. Például – s ez aligha egyszerűen bonmot Esterházytól –: „Egy szó mint száz, meglehetősen meg volnék lepődve, ha volna túlvilág”.

A margón kiemelt évszámok őrködnek, mintegy hangsúlyozva Az évek iszkolását (amely – a radikális, visszafordíthatatlan időtelés – e fenyegetőbb formájában nem tárgya a beszélgetésnek, mivel Esterházy a válaszadás jelenében, kellő óvatossággal mondva mindezt, nem tart a jövőtől, és az elmúlt idő nyoma helyett a jelen érdekli. Az évszámok lehetnek játékosak (1500… – mert az Egri csillagok, főleg a nyitó jelenetében meztelenül fürdőző Vicuska, jelentős hatást tett az író olvasáskultúrájára és nőképére), konkrétak (1993 – ekkor érkezett biztatás Radnóti Zsuzsától a drámaírásra), torlódóak (2002, 2003, 2004, 2008, 2006 – mert ekkor több ötlet és mű volt munkában) stb. Ez az ötlet (mely ki is váltja néha a „Margóra!” – mármint az évszámmal – utasítását) ugyanolyan kitűnő és hatásos, amiként az egész könyv az: míg a Kalauz huszonnégy esztendeje elsősorban az Esterházy törekvéseit értő, érteni akaró irodalmárok, diákok, olvasók számát növelte, az Iszkolás otthonosabban invitál az írói műhelybe egy tágabb kört. De ne higgyük, hogy ajtóstul ronthatunk a házba.
Cím:  Az évek iszkolása - Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum beszélget,  Kiadó:  Magvető,  Kiadás éve:  2015,  Terjedelem:  152 oldal,  Ár:  2690 Ft