Bajor Állami Zenekar / BTF 2015
2015.04.27.

Április 19-e: a nap, amikor Kirill Petrenko meglepődött, mennyire szeret a magyar közönség tapsolni. A Bayerisches Staatsorchester Ravel, Hartmann és Berlioz műveit hozta a Tavaszi Fesztiválra. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

A Bajor Állami Zenekar Németország egyik legjobb szimfonikus együttese, s a műsorfüzet büszkén hirdeti, hogy Richard Strausstól Bruno Walteren át Carlos Kleiberig mennyi kiválóság állt pulpitusukon. Nos, Kirill Petrenkónak sem kell szégyenkeznie, aki a Bajor Állami Operaház zeneigazgatójaként sorra kapja az elismeréseket, az elmúlt két évben pedig a Ringet is ő vezényelhette Bayreuthban.

Kirill Petrenko
Kirill Petrenko

Ravelről írta a Times annak idején, hogy zenéjét hallgatni olyan, mint egy manót figyelni, aki ügyes dolgokat művel egy apró területen – nos, rögtön ez jutott eszembe, ahogy a kistermetű Kirill Petrenko felállt a karmesteri pulpitusra, s felcsendült a La Valse. Csakhogy amit Petrenko művelt, egyáltalán nem bagatellizálható. Végtelenül precíz és pontos zenélést hallottunk a müncheni együttestől a keringőportré első hangjaitól kezdve, szinte demonstrálva, milyen nagyszerűen bánt a szimfonikus zenekarral Ravel. Még ha el is veszett a nyitó ütemek rejtelmes, ködbe vesző hangzása, élmény volt hallgatni a mesterien kevert színeket, melyet a játékuk közvetített. Az ilyen színvonalú újraolvasás legalább annyit hozzátesz a műhöz, mint amennyit elvesz – ilyet hallani különleges alkalom. Érdemes megjegyezni, milyen bombasztikus az első D-dúr fortissimo rész egy alaposan konstruált felvezetés után – s később mennyivel hatásosabb minden egyes visszatérés is. Petrenko jó érzékkel szabadítja meg a művet tragikus-nosztalgikus színezetétől, s helyébe a zenét önmagában állítja.

Karl Amadeus Hartmann Gesangsszene című kantátája a zeneszerző befejezetlenül maradt utolsó műve. Komponálását a hidegháború alatt, 1961-ben kezdte el Jean Giraudoux szövegére, melyet az író Szodoma és Gomora című drámájából válogatott. A kantáta mély pesszimizmussal beszéli el a világ pusztulását, s kudarcát, hogy bármi jót is felmutasson mentségére. A szöveg utolsó szakasza zene híján, prózában hangzik el (a zárósor: „Es ist ein Ende der Welt!”) – s rögtön ki kell emelnünk Christian Gerhaher kiváló prózamondását, nem mintha éneke kevésbé lenne drámai és hatásos. Hangjában nyoma sincs az operai színezet mesterkéltségének, könnyedén válik lírai baritonból drámaivá, végig megőrizve előadása természetességét. A zenekar pedig nagyszerűen keveri a színeket, s a néhol a kelleténél lassabbnak tűnő tempót ellensúlyozza a megszokott pontosság, elég, ha a nyitó fuvolaszólamra utalunk.

Bajor Állami Zenekar
Bajor Állami Zenekar

A koncert második felében Berlioz Fantasztikus szimfóniája volt terítéken. A bajor zenekar úgy nyúlt a darabhoz, ahogy egy ilyen sokat játszott szimfóniához érdemes: teljes egészében újra felfedezve a partitúrát. Így történhetett, hogy Petrenko az első tételben (Rêveries – Passions) sokkal nagyobb teret engedett a belső szólamoknak, helytelen túlzással élve: polifonikus hangzást teremtett. Különös figyelmet érdemel a keringőtétel (Un Bal), nemcsak a zárlat bravúros diminuendója, hanem az előtérbe kerülő hárfák miatt is (hozzáteszem, négy volt belőlük, s a legelső sorban). A pasztoráltétel (Scène aux Champs) méltóságteljesen, súlyosan szólalt meg, talán túlságosan is elnyújtottan, mindenesetre gyönyörű vibratóval a brácsákon, s igényes angolkürtszólóval. A zárótétel (Songe d’une Nuit du Sabbat) már-már elemző típusú interpretációja teret adott olyan finomságoknak is, mint az első fortissimo előtti szokatlan, de annál hatásosabb lassítás, valamint a Dies irae dallamának különösen erőteljes artikulációja, melyet szinte hangról hangra felügyelt az orosz karmester. A müncheni zenekar valóban mélyére hatolt a műnek, s ahogy a La Valse esetében is, olyan rétegeit mutatta meg a partitúrának, amelyre talán nem is, mindenesetre kevés együttes képes ilyen színvonalon.

Ráadásként Rimszkij-Korszakov Dongóját hallottuk, s Petrenko – talán a tapstól megriadva – meg sem várta a záróakkordot, hanem lesétált a színpadról. Én pedig ott maradtam a kérdéssel: ez a német precizitás? Valami ilyesmi. Magas minőség, bár kevesebb lélek és tűz. Ami biztos: olyan nívón megszólaltatva hallottam aznap este egy rendkívül népszerű szimfóniát, ahogyan még soha. És ez nem utolsó dolog.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Művészetek Palotája,  Időpont:  2015. április 19.