Gyarmati Kata: Mérföldkő / Tanyaszínház
2012.08.06.

Múlt és jelen, tradíció és progresszió, pszeudo-nosztalgia és patetikus Tanyaszínház-szentimentalizmus. Sok nótával, fenékmutogató társadalombírálattal, traktort, szekeret és miegymást felvonultató eklektikus mulatozással ünnepel a vajdasági magyar tájoló színtársulat. BENCSIK ORSOLYA ÍRÁSA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Az idén fennállásának harmincötödik évét ünneplő Tanyaszínház, mely az akkori alapítók (többek között Kovács Frigyes, Hernyák György és Soltis Lajos) intenciójához többé-kevésbé hű maradt - miszerint az egyszerű emberekhez, a falu népéhez és a tanyasi világ lakóihoz nyaranta görgő szekéren igyekeznek eljuttatni a színházat, alapvetően nagy klasszikusokat -, azon túl, hogy egy kicsit modernizálódott, repertoárjában is kibővült, így a nagy klasszikusok mellett kevésbé klasszikusokat is bemutatnak. Idén egy vajdasági dramaturg és drámaírással is foglalkozó szerző, Gyarmati Kata Mérföldkő című (kortárs) drámaszövege jut el Vajdaság-szerte, Bácskába és Bánátba, a szórványfalvakba, miközben a lovaskocsit és a szekeret (melyre a Puskás Zoltán által színpadra vitt Gyarmati-szöveg nemcsak szóbeli, hanem tárgyi eszközével is reflektál) felváltotta a traktor és az utánfutó.

Az utóbbi években a Magyar Attila által koordinált, folyamatosan változó és alapvetően az újvidéki egyetem színinövendékeiből verbuválódó társulat a jubileumot egyszerre bibliai történetbe ágyazott, tanyasi, antimodernizációs mulatozással és a progresszivitást, a korral való fejlődést hirdető, fenékmutogató társadalombírálattal ünnepelte. Az egyébként már címében is veretes és közhelyesnek tűnő Mérföldkő valójában önmaga is közhelyekkel és ideológiákkal, a modern kor prófétáinak szájába adott, egymásnak ellentmondó szlogenekkel teletűzdelt, pszeudo-nosztalgiával átitatott szülőföld-patetizmusa és Tanyaszínház-szentimentalizmusa – a címe sugallta előzetes elvárás, prekoncepció ellenére – nem reked meg a középszerűség és a vidékiség szintjén, noha alaptémáját és eszközeit tekintve (a sokszor szájbarágós társadalom- és különböző eszmekritikájával, a dalbetétek gyakori kínrímeivel) könnyen nevezhetnénk elsőre provinciálisnak. Ráadásul maga az alkalmi drámaszöveg is sok helyen eklektikus, akárcsak Puskás rendezése, de mindez elfogadható, mert maga a forma, az eszköz és a stílus nagyon is szándékolt, hiszen a reflektált kor, a világ is eklektikus és zavaros. (Nem beszélve arról, hogy a Tanyaszínház mindenkihez szól, így a szájbarágás is megbocsájtható – ha kell egyáltalán bármit is megbocsájtanunk.)


Noha első látásra egy könnyed, szórakoztató és minden nagyobb fáradság nélkül interpretálható zenés-énekes-táncos darabbal tájol idén a Tanyaszínház, éppen szándékolt eklekticizmusa, nyers társadalombíráló, közhelyes vagy éppen szentimentális szólamai illetve az ezekhez kapcsolódó aranykor-érintetlen természet-tanyaszínházi tradíció utáni nosztalgia és ennek gyors kikacagása, fricskázása miatt bizonyos értelemben zavart is okoz. Pedig értéke többek között ebben az állandó zavarkeltésben és az ezzel összefüggésben levő többrétegűségben érhető tetten. Ez utóbbi a Mérföldkő metaszintjeire vonatkozik: az alapvetően dichotómiákkal dolgozó darab narratívájába, a világnézetek egymással való ütköztetésébe a kamerás-riporteres jelenetek (melyek néhányszor a közönséggel szemben levő nagy vászonra vetülnek ki) valamint a színházra és a befogadásra vonatkozó szövegrészek mellett többnyire okos megoldásokkal, tehát kellő rafináltsággal belecsúsznak a tanyaszínházas utalások.

A két szembenálló eszményt egyébként a középkori misztériumjátékból kölcsönzött és a bibliai vonatkozásokat erősítő, az előadásban csöppet sem drámai hősként jellemzett főszereplő, Jéder Manfréd – aki a papírkártyát virtuálisra cserélt, számítógépes játékfüggőségében megőrült, majd megvilágosodott, saját hazájában lett próféta, egyfajta modern Jézus-figura – és fia képviselik. Míg az előbbi a civilizációval való leszámolást, a természetiséget valamint az anyaföldhöz való ragaszkodást  hangoztatja, addig utóbbi éppen a haladást, fejlődést, gyökértépést.

Ezek az allúziók, metareflexiók, szimbólumok erősítik a zavartkeltő, kissé szentis, kicsit patetikus vonalat is, különösen például (hogy csak egyet említsek) a korábban a Szenti-kórus által előadott, majd a darab záródalában is elhangzó következő sorok: „Húzták régiek házukat szekéren, / Hátukon csigaként vonszolva / egészen Becsére / Lábukat lejáratva caplattak egynyári porban / Morzsákat ültetve a nagy magyar sorsba. / Hátha kikel. / Ették is rendesen mételyek / Kékek és rondák, / Rágták is kedvetlen kételyek / Mint káposzta torzsát / Életük.” Zavaros kép az egyébként szépen alliteráló „kedvetlen kételyek”, és mindenképp zavarba ejtő a „nagy magyar sors”, különösen a Jugoszlávia szétesését és a balkáni vérengzéseket taglaló, majd a vajdasági magyaroknak maradt falvakat felsoroló dallal. Ám jubileumról és nosztalgiáról szól, na meg az iróniáról (hiszen ez a nagy magyar sors nemcsak a dalban, hanem az egész előadásban is fanyarrá válik) - így a lehúzott gatyák, a szalonna-táskák, a Bakos Árpád zenéjére biciklikkel mozgó Gyenes-fitnesz mellett ütősen tud szólni, különösen azzal együtt, hogy minden faluromantikába berepülő „tétova bomba”, a tanyaszínházas ősök morzsahagyásai ellenére működik a jelenlét.

A Mérföldkő azon túl, hogy egy zavaros kort, a tradíció és progresszió közötti választást helyezi előtérbe, a tanyások létezését és önmagukra ismerését is kihangsúlyozza. A traktorral berobogó fiú és a Tanyaszínház emblémájával letakart szekeret behúzó apa (mely szekér egy korábbi tanyaszínházos előadás, a Hegedűs a háztetőn egyik kelléke volt), a megidézett „tanyás” apák és fiaik között felkiált: „Mi akkor is itt vagyunk.”

A képek forrása: Tanyszínház
A képek forrása: Tanyszínház

A Puskás Zoltán korábbi  rendezéseire is jellemző, a finomkodást és finom eszmeiséget kerülő, provokatív, exhibicionista látványvilág és show-szerű építkezés hihetetlenül jól illeszkedik Gyarmati Kata drámaszövegéhez, a techinkai vívmányokkal felszerelt (egyre jobban kiberg-) világhoz illetve a hirtelen felébredő, megvilágosodó, de ugyanúgy tévelygő ember értékkereséséhez, és hűen, valamint kellő iróniával imitálja a kereskedelmi csatornák butító műsorait. Habár a Till Attilát és Liptay Claudiát utánzó narrátorok/konferansziék/műsorvezetők nyitószövegében elhangzik, hogy nem összefüggő történetet tárnak a nézők elé, és feladatuk mindössze a jelenetek közötti átvezetés, a kapcsolat megteremtése lenne, a jelenlétükkel kezdődő és végetérő jelenetek valójában nagyon is szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

A mostani Tanyaszínház által előadott, a Tanyaszínház múltjára és jelenére kellőképpen reflektáló, eszméket ütköztető darab erős gondolati egységet, világosan kirajzolódó út-, érték- és megélhetéskeresést, végül -megtalálást, illetve az ősökkel, a Tanyaszínház-szentimentalizmussal való kellően fiatalos elbánást és egészséges viszonykialakítást is jelent. Hiszen a már idézett Szenti-kórusdal a helykeresésre is választ ad: míg korábbi változatának zárszava a hol volt, addig a lerakott (ténylegesen is elhelyezett) Mérföldkő az itt helyhatározószóval végződik. „De / Most mi vagyunk / Mert / itt van nekünk / ott van nekünk / hol van nekünk / tanyánk és házunk, / Itt! Itt! Itt!”

Cím:  Mérföldkő,  Szerző és dramaturg:  Gyarmati Kata,  Rendező:  Puskás Zoltán,  Zeneszerző:  Bakos Árpád,  Fény és hang:  Biacsi Endre,  Plakátterv:  Markulik Balázs,  Jelmez:  Ledenjak Andrea,  Fő koordinátor:  Magyar Attila-Öcsi,  Szereplők:  Antóci Dorottya, Asztalos Géza, Baráth Attila, Berta Csongor, Blaskó Lea, Czumbil Orsolya, Dévai Zoltán, Fekete Réka-Thália, Fülöp Tímea, Gombos Dániel, Hajdú Tamás, Hegedûs Anikó, Kucsov Borizs, László Judit, Lőrincz Tímea, Lőrincz Rita, Molnár Gábor Nóra, Nagyabonyi Emese, Nešić Máté, Papp Arnold, Pálffy L. Péter, Rutonić Róbert, Virág György