19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
2012.04.17.

Idén a Titanic szó hallatán az éppen száz éve elsüllyedt luxushajó tragédiájára és James ’Avatar’ Cameron 3D-re felturbózott, újra moziforgalmazásba küldött, szerelmes katasztrófafilmjére hamarabb asszociálhattunk, mint a minőségre kínosan ügyelő filmfesztiválra. VIZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.

A távol-keleti filmet, a merészen formabontó alkotásokat, a koncertfilmeket és különleges animációkat évről-évre felsorakoztató filmfesztivál – idén a 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál – a tavalyi nehézségek után csendes merüléssel indított. Vajon a fesztivál zárulta után elmondható lesz-e, hogy idén is ellenpontot képez az olyan, csak a nézőszámra koncentráló darabokkal, mint Cameron projektje? Az első két nap alapján ilyesmi egyelőre csak elhamarkodottan jelenthető ki.

A finn dráma, a Tartozás, a francia hangulatfilm, a Nana, az afrikai politikai csatározásokat bemutató dokumentumfilm, a Nagykövet úr, a krimibe oltott buddhista példázat, a Gyilkosság és lelki béke, és az izlandi zenekart, a Sigur Rost bemutató, Sigur Ros: Inni jól sikerült filmek – talán éppen ebben a növekvő sorrendben – csak az elmúlt év merőben újszerű, megrázó darabjaihoz (Essential Killing, A vadember), vagy, ha már említettük, a Titanic film által képviselt nagyközönséget vonzó szórakoztató munkákhoz képest halványabbak.

Az első napon bemutatott filmek nem csak a fesztivál számára jelentettek vitorlabontást. Jelinkó Márton Tartozás és Valerie Massadian Nana című munkái a rendezők első bemutatkozó nagyjátékfilmjei. A Tartozás a magyar származású, Finnországban élő operatőr első rendezése, mindenestül Jelinkó munkája: ő a forgatókönyvírója és a saját filmes cégével hozta tető alá. A film társ-producere volt a főszerepet alakító Heidi Linden. A film két lány története: az egyik Elli, egyetemista lány, aki prostitúcióra adja a fejét, hogy könnyebben tudjon boldogulni, a másik Iris, aki egy alvilági pénzbehajtó csoport tagjaként dolgozik. A két ellentétes személyiség élete egy ponton összefonódik, mert ugyanabba a férfiba, a szintén behajtóként dolgozó Andreibe szeretnek bele. Az amatőr világítás, beállítások és képkivágatok még megbocsáthatóak – a filmben dolgozók nem kaptak fizetést, low-budget körülmények között zajlott a forgatás –, a gyenge cselekményvezetés, halvány színészi játék és rosszul megírt dialógusok már kevésbé, de mondhatjuk, hogy „oké, ez egy első film, gyakorlatlan a rendező”. Mindezen elemek bájos sutasággá is szerveződhettek volna, ha minimálisan azonosulni tudnánk a Heidi Linden által alakított Ellivel. A film ütős dráma szeretne lenni, kaszáló kézi-kamerával, egzisztenciális problémákkal küzdő főszereplővel, de Heidi Linden csak keresi az egyébként is rosszul megírt Elli karakterét, újra és újra nekifut, de ő sem, sem mi, nézők nem tudjuk meg, hogy kicsoda valójában. Csak egy régi bölcs mondás jut eszünkbe tanulságosnak szánt történetéről: „aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha…”. Mivel Elli a néző empátiáját nem tudja megszerezni, története abszolút érdektelenné válik.

Nana
Nana

A Nana szerencsére feledtetni tudta a Tartozás kellemetlen élményét. A kislány világra eszmélését követő darab a címszereplő nézőpontjából láttatja a világ apró eseményeit – tűzifagyűjtés, fürdés, esti mese –, a kamera soha nem emelkedik a kislány perspektívája fölé, így éppen az ellenkező hatást éri el, mint Jelinkóék. Az azonosulás megteremtése után már nem kell agyonbonyolított, túlhajtott történet, egy egyszerű cselekvés is tökéletes élményt nyújt. A Nanával a türelmes kameramozgásnak köszönhetően újra átélhetjük a külvilágra eszmélés mindenkire érvényes pillanatait.

A következő nap filmjei már a profizmus jegyében születtek. Tom Waller, Hollywoodban tevékenykedő producer ritkán ül a rendezőszékbe, most mégis leforgatta a Gyilkosság és lelki béke című filmet. Az egyébként katolikus, félig ír, félig thaiföldi származású Waller a két világvallás, a buddhizmus és a katolicizmus metszéspontját igyekezett megtalálni úgy, hogy közben egy izgalmas krimi-thriller köntösbe csomagolja a példázatot. Waller bevallása szerint ki akarta kerülni a thai filmgyártás két nagy típusát: a Boonmee bácsival fémjelezhető avantgárd művészfilmet, és az Ong-bak stílusú verekedős akciófilmet. A végeredmény A rózsa neve buddhista változata lett. Főszereplőnk egy buddhista papnak állt ex-rendőr, aki egy árva segítségével nekiindul, hogy a kolostorban történt titokzatos haláleseteket megoldja. Ahogy ez lenni szokott – bár Thaiföld nagyközönségének még újnak számít –: korrupt rendőrségre, a hatalommal összefonódott buddhista papságra bukkan. Waller filmje nehezen került be a thai forgalmazásba, mert a buddhista rendszer bírálata az egyik legnagyobb tabunak számít ott. Félig külföldiként volt is rálátása az eseményekre. A rendezés kiváló; annyira érdekfeszítő, mint A rózsa neve, de éppen ott, ahol a nagy példakép, ez a film is üresjáratba fordul: a sokadik kihallgatás után a gyilkosság felgöngyölítésének újabb csavarjai már kissé érdektelenek. Waller Poirot-ra és Columbóra is hivatkozott, de ezeknél hősöknél az igazság felderítésének a módja mindig ugyanarra a rugóra jár, ezért nem a nyomozásuk tárgya, hanem annak stílusa és a figura karaktere izgalmas – ezt pedig Ananda atya nem tudja nyújtani. A buddhista kolostorban a nyomozás ugyanúgy zajlik, mint a katolikus világban, így csak a kiválóan komponált zene – egyébként egy francia, Olivier Lliboutry munkáját dicséri – és a díszletvilág képviseli a buddhista gondolatokat, egyébiránt egy ízig-vérig nyugati produkció született. Végül is Waller elérte a célját: nem Boonmee bácsi, mert ahhoz túl kommersz, de nem is Ong-bak, mert ahhoz meg túl elvont lett a végeredmény.

Nagykövet úr
Nagykövet úr

A politika, korrupció és hatalmi játszmák vidámabb stílusban való bemutatására törekedett a Nagykövet úr, Mads Brügger one-man-show-ja; a főszerepet is ő játssza, és ő maga rendezte az alkotást. A Nagykövet úr üdítő utazás az afrikai politika különös világában. Könnyeden meséli el a komor témát: világunk egyik nagy rákfenéjéről ad látleletet, de közben egy pillanatra sem felejti el szórakoztatni nézőjét. A végeredmény egy különös, a játékfilm és a dokumentumfilm, a tragédia és a komédia metszéspontjában elhelyezhető darab. Brügger útját követhetjük, amint hamisan vásárolt diplomáciai titulussal a Közép-Afrikai Köztársaságba utazik, hogy egy gyufagyár megalapítását készítse elő. Hamarosan elmerülünk a gyémántkereskedelem nőkkel és alkohollal keretezett világában, de Brügger kellő iróniával tekint az egészre: miközben négyszáz eurós kaviárral és gintonic-kal vendégeli meg politikus kollégáit, egy elgurult gyémántot keresgél, ami a kanapéja párnái közé ragadt…

A Titanic másnapját egy igazi audiovizuális élmény, a Sigur Ros izlandi zenekar koncertfilmje, az Inni zárta. A kitalált nyelven éneklő poszt-rock együttes hűvös hangzásvilágát a koncert karcos-fehér képei kiválóan közvetítették. Ahogy a második szám eljátszása után a zenében, úgy a képen sem ér minket meglepetés: a Sigur Rost látjuk közelik és totálok váltakozásában, a katarzis nélküli tetőpontig, aztán még pár percig.

Az izlandi csapat hideg zenéje akár a süllyedő Titanic katasztrófája alatt is szólhatott volna.

Időpont:  2012. április 13 - 21.,  Helyszínek:  Uránia Nemzeti Filmszínház, Toldi mozi, KINO, Örökmozgó, A38 Hajó,  Megjegyzés:  az NKA-támogatásról egyelőre nincs adat