Palya Bea: Ribizliálom
2012.02.28.

Palya Bea szemtelen életszeretettel és energiával töltött énekesnő, elképesztő hangtartománnyal és a zene iránti feltétel nélküli odaadással. Add Istenem, hogy írni is tudjon, s ne keveredjen bele a kiadói bizniszbe. Nincs mellesleg, nincs kiadói biznisz. Könyv van. GYIMESI ÁGNES ANDREA ÍRÁSA.


„Abrakadabra, ákombákom, parafitty!” Ezzel a varázsigével kezdődik az emlékezés, tele mesei fordulattal, csodaélménnyel. Palya Bea felszabadultan játszik, mesél, minden szava igaz mese, működik a ráolvasás, beindul a cselekmény.  ’Ssssshhhhhhh… suuuááááhhhh…’ - mondja, tekeri a magából szőtt anyagot, a belső hang vezette történeteket. Biztos kézzel vált műfajt, kanyarodik tovább, hogy egy XXI. századi kalandornő külső és belső utazásait elevenítse fel egy minden pillanatban önreflexív, pontos analízissel.

Végigvesszük a bagi gyermekkor, a szülők, a táncra, énekre, szerelmekre, zenei társakra, menedzserekre találás történeteit. Az Apa – Anya szeretetteli, néhol fanyar, erős kötésű jellemzése sem marad el, az intimitás kívánatos arányait még épp betartva. Az emlékek közé kerül a szüzessége elvesztése is, mint a jelen kapcsolata, s annak metsző elemzése. Zavarba ejtő közelségben tart, néha úgy mesél, mintha összesustorogtunk volna egy mélyrenyúló esti beszélgetés alkalmával, majd kedves olvasójává leszek, pördül egyet, s egy sokat megélt, hétpróbázott barátság polémiájában találom magam. „Könyvet írok, magamról-könyvet, akárkiről-könyvet, elemzős könyvet, sztorizós könyvet, szuper könyvet, kibaszott könyvet, vicces könyvet, felemelő könyvet. Mi a francnak.”

Egy érett önelemzést olvashatunk, egy nő vállalt fejlődéstörténetét (ha van ilyen, s nem az van, hogy vagyunk, amilyenek vagyunk, s csak lépésről-lépésre jutunk el ahhoz, amit később magunknak nevezhetünk), aki kíméletlen őszinteséggel sebzi magát és a vele valaha is kapcsolatba kerülőket, anélkül, hogy valódi sebet ejtene, mivel egy időben öleli is a soron levőt. Ölelve ’öl’, csak azért, hogy az analízis során szülje újra, s poraiból Főnix madárként vele együtt épüljön újjá egy-egy esemény, átélt viszony, kapcsolat. Palya Bea éles tekintetével elemzése tárgyát: szerelmét, barátját, menedzserét, élethelyzetét, de elsősorban magát, folyamatosan újjáteremti, néha brutális önvallomásokkal terheli. Leviszi egy belső bugyorba, hogy aztán megtisztulva magához térhessen, s nemcsak magának, hanem a másiknak is új esélyt ad azzal, hogy eltávolítva vizsgálja a lehető legteljesebb belső figyelemmel és szeretettel.

Terápiás közkönyvében hiteles jellemzés és leírás jelenik meg a valaha voltakról és a most levőkről is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim!, állítja, mindannyiunk számára komoly megpróbáltatásokkal járt a közös utazás, nézzük, mi és hogyan történt eddig. Ugyan szoros ölelésben, de közszemlére tesz ráismerhető, személyes történeteket, beavatást nyerünk mások valódi életébe. „Nem kevés undort kellett leküzdenem, hogy megtegyem” – írja a párizsi mesterével történt szexuális aktus után. „Manószerű lény” – folytatja, de ugyanígy egy zenésztársa rákkal való küzdelme is megjelenik, mint ahogy a barátaival való ambivalens viszonya is. Időben szól, hogy készüljek fel, nála eztán így megy: „Kínzó a kimondás pillanata, de mindig kulcs a zárba, mindig valami kinyílik utána. Le a Kékszakállú hercegekkel, le a zárt ajtókkal, nem érdekel, inkább nézzenek hülyének, furcsa kedves-vicces-nagyszájú bogárnak, nevessenek ki, én ezt már így fogom csinálni.”

Palya Bea
Palya Bea

Valóban beljebb csúszunk, mintsem illene, miközben ’Beja’ természetes módon szelidíti a benne lakó ’vadállatot’, egyik ’magát’, és analitikus pontossággal teszi helyre a dolgokat. Mégis itt motoszkál a kérdés: túlmegy-e egy határon? Kibeszéli-e a szerelmeit, mestereit, menedzsereit, megismerjük-e gyengeségeiket, érzékeny pontjaikat, szenvedélyeiket, kötéseiket. Igen, túlmegy, meg- és ráismerünk. Nem, még pont ittmarad. Ezzel kezdjünk valamit! Na, ’Beja, Bejácska’, hogy is mondja? Hát így: „húznál kotont egy petyhüdt faszra?” Ez Palya Bea történeteinek a mágiája, a nyers, kegyetlen önirónia. Ahogy embereit, csakúgy mint magát is, kíméletlen őszinteséggel veszi górcső alá. A mérleg nyelve nem billen jobbra vagy balra, bár középen folyamatos rezgésben van.

Fékezhetetlen tanulásvággyal, megállíthatatlan létizgalommal és várakozással veti bele magát újabb és újabb történetekbe: „Hogy valami jó, és közben biztonságos is, jó, és közben tovább tart, mint egy villanás, na ezt nem ismertem. Becsapódom üstökösként valaki életébe, majd kicsapódom onnan…” Palya Bea tanuló útján nincs elhallgatás, elfedés - nyilvánvalóvá válik, hogy a teljes mértékben átélt út szerves része a szenvedés, az időnkénti eltévelyedés is, a mámor, a csoda, az élmény, a világgal való együttlét, a párhuzamos történetek felismerése, a megélt idő minősége, az állandó önreflexív jelenlét. Ez kell, hogy egy helyére került személyiség a teljes fegyvertárával előállhasson: ez vagyok, ezt tudom, ezt nem, ezt tanulom, ezt tervezem, ezért teszek, ezért nem teszek, erre megyek, erre nem, ezt vállalom, ezt nem. Figyelmeztet, a siker nemcsak díszlövésekkel és lufikkal tarkított népünnepély. 

„Van bennem valami nem igaz” – kutat Bea addig, míg ki nem húzza magából az igazat. Míg rá nem jön, hogy a világ önmagunk megélésére és feldolgozására való, mintha valóban ’Isten farkán ülne’, így igen: „én bizony Isten farkán ülök. (…) ugyanaz a gyönyörű érzés jár át, valami csak van itt akkor, valami Istenféle lehet, de nem a tenyerét érzem én, nem a kitartottság, a felemelés áldó-jóságos energiáját, hanem urambocsá’ a baszásét, azt az organikus-orgazmikus gyönyört, átjár és eltölt és feltölt és még akarom, abba ne hagyja, uram, abba ne hagyd, Uram (...) A saját belső engedélyeimben hiszek, meg abban, hogy ami belül, az kívül.”

Alkalmasint régvolt idők kalandornőit idézik a szövegek, nemcsak a szavak, hanem a szavakhoz tapadt, rajtuk túlmutató érzetek. „Érzésbeszéd” – mondja is, meg azt, hogy „a tenger, szikla, patak, a hely olyan kéjjel magasodott fölöttem, hogy vetkőznöm kellett. Valami őserő felajzott, és zavarni kezdett a ruha. Mi ütött belém…” A történetek megélésének a módja Pszychét, Lónyay Erzsébetet kelti életre. Írja is, egy vele. Nem véletlen, hogy találkozása volt ’Sanyika’, Weörös Sándor művével. Időnként kívülről megvilágított térben játszódnak a történetek, filmjelenetként funkcionálnak, aztán nagy hirtelenséggel beugrunk a mélybe, Beja-Pszyché velejébe. „A vágy, az vágy, megyek, ösvényt vágok a semmibe…”, „Azonnal elháltuk a másiktól, ami tőle járt”, „Jött a hívás, mennem kellett”, majd „Elmegyek én Malagára, Ülni magam valagára” – szól a történet.


Kalandornőnk útjának legkézzelfoghatóbb bizonyítékát leginkább a malagai történet elhívásai adják. Palya Bea figyel a jelekre, elfogadja a kínálkozó alkalmakat, arra megy, amerre a szíve húzza. A vonaton megismerkedik diáklányokkal, így Granadába veszi az irányt, a figyelmeztetések ellenére egyedül meghágja a Sacro Monte hegyet, ahol „a cigányok, nomádok gátlástalanul tudják élvezni az időt, s azt, ami épp van.” Marokkó hirtelen ötlet, Afrikába tart, elfogadja egy ’Fiúcska’ új kalandra hívó szavát, ’nem úgy’, aki mégis ’úgy’ közelít, de már egy velük szemben ülő fiúval száll le a vonatról Assilahban. „Valami energia, ősi erővel bíró, magával ragadó” löki az ismeretlen felé, „zokogok bele a semmibe, hát végre itt vagyok, nézem a határtalan vizet, azt a végtelen ragyogást… Leesett, hogy mi is történik velem.” Az ösztönösen választott út meghozza a vágyott eredményt, zenét hall, történetet kap, egybeolvad magával és a tájjal.

Dús és szilaj, tartással és határozott formával bíró rendszerré állnak össze a szerteágazó történetek, melyben helye van  a sikításnak, sírásnak, aggodalomnak, s ennek is: „Elaltatott vagy csak félig-szeretett belső vadállatom éledt föl bennem a táj hatására, végre olyan vad és végtelen helyen vagyok, ahol vad és végtelen lehetek én magam is”, csakúgy mint a tépelődő, féltékenységgel és félelmekkel küzdő, önbizalomhiányos, agresszorok és szélsőségek hálójába került, érzékeny intellektussal rendelkező nő küzdelmének is.

Palya Bea teremtőerejű szavakkal és kifejezésekkel teret és időt bűbájol elő, melyek kicsattannak a szövegből: ’mesterburok’, ’már nem emlékszem, merre lobogtam’, ’röpködős szavak jöttek belőle’, ’varacskos hangulat’, ’fire-fura csörmöc belga fiúcska’, ’barna-olvadós szemét’, ’minden hangot begyűjtő fülkagyló leszek’, ’színezték a hangtérséget’ stb. Néha azért mégis odacsap: „ismertem a puliszkát, tudtam mi a különbség a zeller meg a petrezselyem közt, meg azt is tudtam, hogy kell kilapátolni az ólból a disznószart”.  Hej, Bea, ’Beja’, ’Bejám’ Beja, ’Beja-kis-faluja-Bag-ról jöttem’ Bea, ’bravó Beácska’ Bea, ’aktuális Bea’, ’palyabeának való palyabea-mesterré vált’ Bea, ’beaság’ Bea; ’palyabeácska’ Bea, ’a legjobbpalyabea-verseny első helyezettje’ Bea, ’Samu-Bea világ’ Bea, ’palyabea’!

Amikor már azt hiszem, hogy nem tud meglepni, nincs több titok, ismerem minden szófordulatát, fondorlatát, a járatot, amelyen halad, megint beterít: „Pisilés közben mindig jó dolgok jutnak eszembe. Például hogy az itt következő fejezet megszülessen. Gondoltam, ki kellene csorognia ennek is, hiszen feszít.” Még egyet csavarint, még egy vallomást tesz, teker, foltoz, épít, csíp, rúg, harap, ölel, körbefon, besző, hálót von körém. Mondjad, Beja!’ „Na lám, egy kurva is lehet fehér lovas herceget váró szűzies Hófehérke, csak eleget kell mosakodnia.” Meg: „Óriási sikerek itthon és külföldön, csak nem volt idő ezeknek az élményeknek igazán örülni. Bánatomban időnként pofátlanul kurválkodtam is. (...) akárhogy is nézem, valami nem stimmel az alapjaimmal, ott legeslegbelül valami szorít, nem kényelmes nekem ez a mostani saját magam.”

A könyv vége megnyugvásal teli: XXI. századi Psychénk párt talál, s egy gyönyörű anya-elemzés, anya-értés végén azt írja: „Lassan-lassan itt lesz az ideje, hogy szüljek.” Pszyché nem jut el idáig, Beja-Pszyché azonban anya- és apa-hű, szerelem-hű, mester-hű, önmaga-hű, újjászületés-párti. Tudja, hogy a sors néha bezabálja az embert, megrágja, darabokra töri, a húsát marcangolja, majd kiköpi, hogy falatkákból ragassza össze. Tudja, hogy van akinek számára a sors egyszerre barbár és civilizált, bizarr és mindennapi, vad és finom, szerető és gyűlölő, megengedő és engesztelhetetlen, megváltó és megválthatatlan, éles és puha, ölelő és ütő, sebző és gyógyító, valamint folytonos újjászületésben leledző. Van, aki hamar kikerül az ellentétek folytonos vibrálásából, van, aki nem. Beja keres, önmaga kísérleti alanya. Történetben van. Tudja, hogy minden történet tett, az is, amit elszenvedünk, s az is, amit mi celebrálunk. A történet tett, a tett teremtés.

Szerző:  Palya Bea,  Cím:  Ribizliálom,  Kiadás helye és ideje:  Budapest, 2011.,  Kiadó:  Libri Kiadó,  Terjedelem:  330 oldal,  Ár:  3490 Ft
Címkék: Libri Kiadó, Palya Bea