Király Viktor koncertje / Jazzy Tower, Budapesti Nyári Fesztivál 2011
2011.08.18.

Meglehetősen olcsó dolog lenne a hazai „Megasztár” státus szemantikáján élcelődni, bár e megtisztelő cím azért megkerülhetetlen Király Viktor esetében. Amiként az énekes produkciójának eleve kódolt gyengéi mellett sem mehetünk el szó nélkül. ASZÓDI MÁRK ÍRÁSA.

Király Viktor (Fotó: Szolga István)
Király Viktor

A magyar közönség (és bizony az úgynevezett honi pop-szakma) értékorientációjáról sokat elmond, hogy hajlamos potenciális világsztárként tekinteni bárkire, aki az Egyesült Államokban járt iskolába. Miközben a valódi kérdés az, hogy vajon mekkora érdeklődésre számíthat egy ki tudja hányadik Babyface-, R. Kelly-, Chris Brown- avagy Joe Lewis Thomas-epigon a nagyvilágban egyáltalán. (Ugyanez a helyzet egyébként Király Linda esetében is, csak éppen az idol-lista cserélendő le egy Christina Aguilera nevével kezdődőre.) Másrészről viszont hazánk a Rhythm and Blues stílus szempontjából a későn ébredezők pozíciójában van, innen nézve e hangzás itthoni szerelmeseit Király Viktor jó eséllyel célozhatja még meg - mármint azokat, akik hajlandóak egyáltalán magyar (ez esetben: félig magyar) előadót hallgatni ebben a zsánerben.

A koncertre jegyet váltókon végignézve azonban egy lényegesen prózaibb - magához a zenéhez nem is kötődő - sikermagyarázat kínálkozik inkább, miután elsősorban fiatal lányok, kisebb részben ifjú párok gyűltek egybe ezen az estén. Leginkább úgy tűnik tehát, messziről jött ember azt énekel, amit akar, ha kellően szabályosak az arcvonásai.    

Az előadáson Király mindhárom oldalát megmutatta; magyar és angol nyelvű saját dalait, valamint feldolgozásokat egyaránt. Első lemezéről hallhattuk például a vélhetően autentikus gospel-rocknak szánt, végül csak erélytelen és szögletes shuffle-re sikerült Fogadj be engem című dalt, egy nem különösebben izgalmas Prince/Michael Jackson-utánérzést (Föl-földobott kő), illetve a Forgószélt, amellyel hősünk szólistaként debütált. A rossz hír azonban továbbra is az, hogy Király Viktort mégis mindig fizikai fájdalom Petőfi nyelvén hallgatni, ám elsősorban nem a sokat bírált (amúgy valóban elviselhetetlen modorosságként ható) akcentusa miatt. Közhely, de igaz: az általa képviselt stílus magyar szöveggel legjobb esetben is csak suta „olyan-mintha” lehet – és ez ismét bebizonyosodott.  

Angolul szóló dalai jóval élvezetesebbek voltak, már amennyire a gyatra hangosítás ezt megengedte. A Was It True? című ballada például rendkívül szép dramaturgiájú szerzemény, igaz, nyilvánvalóan Brenda Russel If Only for One Night-jának akkordmenetére épül (mindössze annyi különbséggel, hogy Russel verziójához képest egy nagyterccel lejjebb, a legendás Luther Vandross-változathoz képest pedig egy fél hanggal feljebb van). Viszont széles hangterjedelmet kíván, főként pontos falzetteket – és ez nem is jelentett problémát az énekesnek. A Crazy, a Wings és a Solo című nóták is rendben hozták az elvárt hangzásvilágot és a magyar pódiumon ritkán hallható jellegzetes R&B frazírkészletet. Azonban mégsem tudott igazán megéledni a produkció, s ennek oka éppen Király Viktor volt. Hiába van ugyanis jó ízlése a példaképek terén, hiába bírja a szükséges regisztereket, és hiába nem sántít az angolja sem, hangkaraktere nem elég erőteljes és változatos a stílushoz, előadóként pedig nem elég hiteles és karizmatikus hozzá.

Az pedig kifejezetten megúszósnak tűnt, hogy a jeles tehetségkutató műsorban előadott feldolgozások közül négyet is elénekelt – Prince-től a Kiss-t, Joe Cocker You Are So Beautiful-ját, valamint a pop királyától a Billie Jean és a You Are Not Alone című tételeket. Két önálló lemezzel a háta mögött ez nehezen védhető, és végképp nem alanyi jogú üstökös-jelölthöz méltó döntés. Mindezt némi jóindulattal még akár el is viseltük volna, ám a legalább még egyszer ennyi feldolgozás (David Guetta, még egy kis Prince, Cee-Lo Green, Blackstreet, Justin Timberlake) már majdhogynem komolytalanná tette az estet, hiszen nem karaoke műsorra számítottunk. Király színpadi búcsúüzenete – „Igyatok sokat!” – azután segített végleg helyére tenni a látottakat.

Szerző: Aszódi Márk
Helyszín:  Margitszigeti Szabadtéri Színpad,  Időpont:  2011. augusztus 6.