Cranach és kora / Musée du Luxembourg, Párizs
2011.05.01.

A honfitársi kötelességre erősen apelláló marketinghúzás célja ez volt: minél több embert megszólítani, akik hajlandóak bármilyen szerény összeg árán is (az alsó limit 1 euró volt) résztulajdonosai lenni a kecses, misztikus cranachi gráciáknak. VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.

Pár hónapja Id. Lucas Cranach 1531-es Három grácia című képének a megszerzéséért folytatott küzdelem keltett feltűnést a párizsi kulturális körökben: november közepén a Louvre vezetősége meglepő felhívást tett közzé, így remélve a potenciális adakozóktól mintegy 1 millió eurónyi pénzadományt, mindezt csekély másfél hónap alatt. A végső lépésre akkor szánta el magát a múzeum, amikor a mecénások és egyéb források igénybevétele után is hiányzott az ár egynegyede, állami segítségre pedig nem számíthattak (a francia kulturális politika a múzeumok feletti pénzügyi gyámkodás helyett a sikeres önmenedzselést szorgalmazza). Amikor tehát az eddig magánkézben - a Sellingmann-gyűjteményben -  lévő Három gráciát az örökösök szerették volna eladni és a Louvre-nak a 4 milliós kikiáltási árból az erőfeszítések ellenére még mindig hibádzott a millió, a nyilvánosság elé vitték az ügyet.

Cranach
Id. Lucas Cranach: Három grácia

A Tous mécènes, azaz Mindannyian mecénások elnevezésű kultúrprojekt keretében felhívást intéztek a közönséghez, a kép szépségére, egyediségére hivatkozva, amely egy nyilvános aukciót követően bármikor elhagyhatná az országot. A honfitársi kötelességre erősen apelláló marketinghúzás célja minél több ember megszólítása volt, akik hajlandóak bármilyen szerény összeg árán is (az alsó limit 1 euró volt) résztulajdonosai lenni a kecses, misztikus cranachi gráciáknak. A kultúrmisszióért cserébe a szervezők azt ígérték, hogy a jótékonykodók neve ott szerepelhet majd a kép mellett (így a gesztus becsvágyértéke sem elhanyagolható), a nagyvonalúbb adakozók - 500 eurót, illetve az annál többet fizetők – számára pedig egy exkluzív leleplezési estélyt szerveznek, ahol intim légkörben, elsőként tekinthetik meg a műtárgyat.

A kampány hatékonyabb lett, mint remélték: hála a hétezer buzgó adakozónak, egy szűk hónap alatt összeállt a pénz (volt akinek negyvenezer eurót is megért a dolog), a merész tervhez kétnyelvű honlap is készült, amely még ma is – hálálkodó szavaktól fűtötten – üzemel: http://www.troisgraces.fr/#/accueil. A Mona Lisa kissé porosodó renoméja után a Louvre, a remények szerint, ezt a magángyűjteményből érkező kuriózumot szeretné egyik húzóképévé, új ikonjává avatni.

A példa bátor és követendő, hasonló kultúrtett nálunk is elkelne. A párizsi Luxembourg-kerti kiállítótérben a tavaszi évadban látogatható Cranach és kora elnevezésű tárlat alkotásai között ezért nem szerepel a frissen megszerzett közkincs - annak most fontosabb szerepet szántak a Louvre-ban, és e kiállítás tervezésekor minden bizonnyal még a tulajdonoscsere sem történt meg-, viszont sok más szépséges, ismert és ritkán látott alkotást gyűjtöttek egybe a kurátorok a közepes nagyságú, a sok látogató miatt viszont kissé „könyöklős” kiállításon. A művek térbeli elhelyezésekor a tematikus szempont illetve az időrendiség egyaránt érvényesült. A kiállítás Cranach művészetének sokoldalúságára, gazdag tematikájára koncentrál, rendelésre készült politikai portrék, sajátos női aktok, biblikus, antik és középkori legendák témakörét feldolgozó művek sora tekinthető meg gyakran párhuzamba állítva egy-egy korabeli kortárs alkotással, főként Dürer-metszettel, amelyek ugyanazt a témát dolgozzák fel.

Id.
Id. Lucas Cranach: Szent Katalin mártíromsága

A jeles reneszánsz mester képeit illetően még erősítésre szoruló Louvre-ral szemben a Cranach és kora anyagának néhány fontos képe éppen Budapestről érkezett, szám szerint öt, ami jelentős mennyiségnek tekinthető, hiszen egyetlen másik kölcsönző intézmény sem szolgált ennyi nagyméretű festménnyel. A kiállított képek többsége különböző európai kis- és nagyobb múzeumtól, képzőművészeti egyetemek, könyvtárak gyűjteményeiből, néhány anonim magángyűjtőtől és egy washingtoni múzeumból lett kölcsönözve. Nagy meglepetés, hogy Magyarországról nemcsak a Szépművészetiből érkeztek a képek: egyikük, az 1505-ös Szent Katalin mártíromsága című remek a Ráday-kollekcióból került a Református Egyház birtokába, a Ráday utcai galériába. A képet az idős Lucas Cranach egyik korai főművének tekinti a szakma, rengeteg kiállításon szerepelt az 1953-as azonosítása óta (Fenyő Iván azonosította és írt róla tanulmányt).

A késő középkor szentjének, Alexandriai Szent Katalinnak a vértanú-eseményei itt egyetlen képen jelennek meg. A legenda szerint a  IV. században élt Katalin ciprusi királylány volt, aki magára vonta Maxentius császár haragját, amikor nyilvánosan kiállt keresztény hite mellett, s miután az isteni gondviselésnek köszönhetően meghiúsult a lány kerékbe töretése, a császár egy hóhérra bízta a munka befejezését. E két kulcsfigura, hóhér és áldozata látható az ábrázolásokon, a döntő pillanatban, jellegzetes korabeli ruhákban: a hóhér csíkos, bohócszerű öltözéke a gonoszságot, a társadalmon kívüliséget jelképezi, Szent Katalin tekintetének nyugalma  végtelen hitéről tanúskodik, a háttérben apokaliptikus elemek, halottak, máglya, kerék és az isteni haragot megjelenítő villámló égbolt. A téma kedvelt, sok verziója született, a cranachi kompozíció hasonlít a jelenlévő MZ mester- és a Dürer-féle képekhez. Cranachnál egyébként is gyakori a Dürer-hatás a szereplők elhelyezését illetően, ám az arcok kidolgozottabbak, modernebbek nála, mint a klasszikus témát klasszikus háttérbe helyező Dürer figuráinál.

Szembetűnő különbség kettejük között, ahogyan – a hasonlatos kompozíció ellenére - a melankóliát ábrázolják: a düreri metszeten a sarokba húzódó női alakot inkább segíti az alkotásban a sajátos életérzés, Cranachnál viszont egyértelmű tétlenséget és az ördöggel való cimborálást vonja maga után. Cranach Bölcs Frigyes, illetve Szász Frigyes fejedelem udvari művészeként valamint a reformáció festőjeként működött, Luther hűséges társa volt. Lutherről készített portréit, amelyekből néhány szintén megtekinthető a kiállításon, mindenki ismeri: nyílt, okos tekintetű férfiként ábrázolja barátját, néhol fejfedővel – mely a doktori címet jelképezi -, néhol szerzetesruhában, de mégis érezhetően a férfira helyezett hangsúllyal. A reformáció a papok házasságát szorgalmazta és Luther is házas volt, erre utal a markáns férfiarc. Cranach művei egyúttal a protestáns ideológia festészetben való megjelenítésének úttörői is.

Id
Id. Lucas Cranach: A forrás nimfája

Idősebb Lucas Cranach (1472, Kronach – 1553, Weimar) egyik legfőbb védjegye azonban mégis a jellegzetes: vágott szemű, kerekded állú, ékszerrel díszített, finoman kidolgozott hajkoronájú misztikus nőalakokban keresendő, amelyek eltértek a reneszánsz olaszos, arányos szépségideáljától. Mitológiai, biblikus, allegorikus vagy valós személyek, népi legendák hősnői ők, akik mind hasonló, különleges kisugárzású nőalakként jelennek meg a képeken. Ilyen a kihívó, mégis csendre, alvásra vágyó nimfa a Forrás nimfája című képről, akit egy latin szöveg óv a látogató esetleges hangoskodásától, az Évák sorozata, a mérlegelő Igazság, a csábos Salomé, ahogy a levágott fejet tartja.

Bár műhelyébe számos festő bedolgozott, akiknek a kiléte nem ismert, és olykor nem különül el élesen egymástól a műhely továbbvivője, ifjabb Lucas Cranach stílusa sem az apjáétól, a fenti jegyek jelenléte általában az idős mester keze munkájára vall.

A kiállítás 2011. május 23-ig tekinthető meg.

Kiállítás:  Cranach és kora,  Helyszín:  Musée du Luxembourg, Párizs,  Időpont:  2011. február 9 - május 23.,  Kurátor:  Guido Messling