Hajdanán egyetemi bölcsésztréfának indult, de aztán kilépett eredeti térfogatából Philipp István és Bárány Ferenc zenés rímdrámája. Pedig a blődlinek rendszerint megárt a közegváltás és a rangemelés. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
A Varsói melódia című lírai színművet, amelyben egy lengyel lány és egy orosz fiú szeretnek egymásba 1946-ban Moszkvában, Leonyid Zorin 1967-ben írta. Evvel elejét vette annak, hogy hőseit, akik egyetemistaként ismerkednek meg, majd egy, illetve két évtized múltán újra találkoznak, megmutassa a későbbiekben is. Csak elképzelhetjük, mi lehetett Helgával és Vitekkel a hetvenes években, a nyolcvanas években, pláne a kilencvenesekben. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Annyira bírtam volna, ha a My Fair Lady legutolsó jelenetében Eliza egy lendületes mozdulattal Higgins fejéhez vágja a férfi papucsát. De hát odateszi neki, a lába elé. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Nehéz szeretni a nyíltan tanító jellegű előadásokat, ahol nem az okosan feltett kérdések, és a kérdések generálta (el)gondolkodtatás a fő csapásirány, hanem a készen tálalt útmutatás. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Erdélyben lassan ahány színház, annyi nemzetközi fesztivál. Azt mégis túlzás volna állítani, hogy maguktól bújnak elő a földből, mint a gomba, mert az éltető (pénz)eső ott sem mindenkire egyformán hullik. KRICSFALUSI BEATRIX BESZÁMOLÓJA
Nem minden párbaj szükségszerűen halálos kimenetelű, és szerencsére a Művészetek Palotájában megrendezett Orgonapárbaj során sem a tragédia okozta sokktól állt el a lélegzetünk. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
A gyenge kezdés után végül jött az erős visszaesés is, még ha a kettő között a kitartó szemlélő rá is bukkanhatott néhány figyelemre méltó megoldásra. A Nemzeti Színház egyenesen Tbilisiből reciklált előbemutatóján jártunk Gyulán. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös estje keresztülvezetett Európán, s közben érzékletessé tette, miért is más, ha egy színésznő énekelni kezd. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
A Centrál Színház célkitűzése pofonegyszerű, mégis egyedülálló: olyan zenés színházat akar a fővárosba, amelynek tétje is van. December végén például nem egy, hanem rögtön három Chicagót mutattak be. FRAUENHOFFER GYÖRGY KRITIKÁJA.
A Coming out tényleg nem meleg film, de a híresztelésekkel ellentétben nem is arról szól, hogy a melegségből ki lehet gyógyulni. Orosz Dénes filmje mindössze egy fogyasztható vígjáték, amely fantázia-Magyarországon játszódik. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Básti Julit a Nemzeti Színház Sirály című előadásában, Arkagyina szerepében nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplők között jelölték kritikusdíjra. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Augusztus 20-án Szegeden elmaradt az ilyenkor szokásos, kötelező tűzijáték. Rögtön egymás után kétszer is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Nincs forradalmi hevület vagy lázas kapkodás a Nemzeti egyik utolsó bemutatott darabjában, Az ördög szekrényében. Az előadás valamiféle ráérősen csordogál az álnaiv álmatagságból a kedves huncutkodásokba, üdítő színészi alakításokba. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
A színen alkoholisták és öngyilkos-jelöltek. Nyoma sincs a romantizált Erdély-képnek. A fekete humor talán túlélni segít. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A címbeli kifejezés – Действующие лица – oroszul annyit tesz, mint magyarul Makai Imre fordítása elején a Személyek felsorolás. A Nemzeti premierjén a színmű valamennyi alakjával együtt mindenki „szereplő”, aki csak jelen van a teremben. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.