Rusznyák Gábor

„KISS CSABA ALKALMATLAN SZÍNHÁZVEZETŐNEK”
Rusznyák Gábor rendező a miskolci helyzetről

A Revizor szerkesztősége elfogadhatatlannak tartja a miskolci polgármester „rapid megoldását”. A kirúgott színházigazgató, Kiss Csaba az elmúlt napokban számos fórumon kifejtette véleményét a színház helyzetéről, a művészeti tanácsról és a saját szerepéről. Ez viszont már szakmai ügy, ezért kértük meg Rusznyák Gábort, a művészeti tanács egyik tagját, a színház rendezőjét, hogy ő is foglalja össze, mi vezetett idáig.

Tovább a cikkhez

A SZÍNÉSZNEK FELADATA, FELELŐSSÉGE VAN
Beszélgetés Lovas Rozival / Színikritikusok Díja 2014

Sok fontos szerepet eljátszott már a pályája elején álló Lovas Rozi. A kritika, vallja, ha olykor fáj is, alakít, formál, újragondolásra késztet. A színikritikusok a miskolci A tanítónő című darabban Tóth Flóra megformálásáért a legjobb női főszereplő és a legígéretesebb pályakezdő díjára jelölték. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

LÉGYPAPÍRNAK LENNI, SONKÁK KÖZÖTT
Bródy Sándor: A tanítónő / Miskolci Nemzeti Színház, POSZT 2014

A Miskolci Nemzeti Színház társulata óriási energiákat mozgósítva dolgozik Kiss Csaba igazgatói keze alatt, s kezd megtérülni a befektetett munka; a nézők szedegethetik az egyre érettebb gyümölcsöket. Ilyen például A tanítónő, mely egyrészt a színészek figyelmes összjátékának nagyszerű példája, másrészt a sorok közötti olvasást (illetve annak kényszerét) felelevenítő, aktualizáló rendezés. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez

NEM OLYAN KÖNNYŰ MOST BELÉPNI A FELNŐTTKORBA
Beszélgetés Benkó Bencével és Fábián Péterrel

2010-ben a Kaposvári Egyetem hallgatóiként hozták létre a k2 Színházat, mely ősztől állandó társulatként működik majd. Tavaly a Független Előadó-művészeti Szövetség Pályakezdő díját kapta a társulat. Új bemutatójuk, a Mielőtt az éj leszáll kapcsán beszélgettünk a két alapítóval, Benkó Bencével és Fábián Péterrel. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

PÁLINKÁNAK GYENGE, BORNAK TÚL ERŐS
Goldoni: Chioggiai csetepaté / Katona József Színház, Kecskemét

A kecskeméti Katona társulatának olyannyira jól sikerült a Chioggiai csetepaté kipofozása, hogy a szórakoztató jelenetek még a darab alapvető hiányosságait is képesek feledtetni. Más kérdés, hogy az előadás komolyabb, érdemi törekvései ugyancsak az önfeledt játék hevében szorulnak háttérbe. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

HATÁS ÉS ELLENHATÁS
Szophoklész – Jon Fosse: Oidipusz király / Csiky Gergely Színház, Kaposvár, POSZT 2010

Termékeny kettősség feszül egymásnak Rusznyák Gábor Oidipusz-rendezésében: a Fosse-átirat nyelvi és képi egyszerűségre törekvő stílusban mítosztalanítja a (bűnügyi) tragédiát, amihez egy szertartás-színházi elemekből építkező komplex formavilág társul. Az összhatás lenyűgöző. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez

EGY LÉPÉSSEL KÖZELEBB
Goldoni: Chioggiai csetepaté – avagy a sültök égeti a szánkat / Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, POSZT 2010

Az autón elhelyezett T betű azt jelzi, hogy nem elég gyakorlott a vezető. A T ugyanakkor nem változtatja meg a tanuló vezetővel szembeni elvárásokat. Hasonló nehéz helyzetben vannak a fiatal színészek is. Főleg, ha nekik még a jogosítvány sincs a kezükben. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez