Fábián Péter: Kezdetben mi is saját darabokat írtunk. A Magyar Monoszkóp előadásunkat elsős egyetemistaként mutattuk be. Ezt követte Bencével közösen írt darabunk, a Sziszüphosz. Ezután fordultunk a klasszikusok felé. Elsőként Euripidész Helené című drámájából vittük színre a Volt egyszer egy Helené előadásunkat. Valóban biztos talaj: a klasszikusok nem sokat hibáznak. Nagyon jó kiindulópontot jelentenek, s bármerre át lehet gyúrni ezeket a szövegeket, hogy a szájunk íze szerint szólalhassanak meg.

FP: Általában előbb fogalmazzuk meg a problémát, amivel foglalkozni szeretnénk, s ahhoz keresünk olyan irodalmi művet, amelyen keresztül erről beszélni tudunk. A mostani Brecht-bemutatónk abban új, hogy előbb találtuk meg a drámát, s az adta a kiindulást az előadásunkhoz. 

Benkó Bence: A díjátadón a zsűri azt emelte ki az előadásunk kapcsán, hogy a k2 Színház fontos társadalmi problémákkal foglalkozik. Jó választásnak találták, hogy mindezt Brecht darabján keresztül mutatjuk be. A pályázatnak fontos eleme volt, hogy úgy írjuk át az eredeti művet, hogy az abban felvetődő kérdéseket a társulat fiatal színészei hitelesen tudják a magukénak érezni. Ne csak egy általános átirat szülessen, hanem a brechti műben megtaláljuk a magunk nézőpontjait: olyan kérdéseket vetünk fel, ami minket, pályakezdőket érint.

FP: Brecht darabja nagyon szerteágazó. Egy konfliktus kapcsán számos kérdést vet fel és bont ki, így sok irányból közelíthető meg a mű. Bár megtartottuk a Brecht által felvetett jóság alaptémát, de hozzánk a legközelebb a darab által felvetett jövő-kérdés áll. Hogy a jóságnak mi lehet a jövője? Hogy Sen Te babája milyen világba érkezik? Erről a világról szeretnénk, ha a nézők véleményt formálnának.

BB: A mű dramaturgiáján nem változtattunk, de számunkra ez volt az alapkérdés. Azt a világot, rendszert próbáljuk megmutatni, amelybe ez a gyermek érkezik. Nagyon hasonló ahhoz a világhoz, amelyben mi élünk. És ez a rendszer nem sok jóval kecsegtet. Újra kell definiálni bizonyos fogalmakat, újragondolni számos mai problémát a változtatáshoz. Hiába akar jó lenni az ember, ebben a világban ez nagyon nehéz. Hogy hogyan lehetne változtatni, ezt próbáljuk az előadásunkban körüljárni.

FP: Nagyon kényes kérdés. Mi voltunk az utolsó osztály, amely megúszta a váltást. De az sem volt sérülésmentes. A vezetésért folytatott politikai harcokat a saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Ez a történet számos párhuzamot mutat Brecht művével. Az erkölcs, a tisztesség, a becsület nagy szavainak puffogtatása szembeállítódott a hideg és rideg valósággal. Léteznek az istenek, mondják a maguk bölcsességeit, s közben Szecsuán, Sen Te nyomorog.

BB: Ezeket a tapasztalatainkat is megpróbáltuk szervesen beleépíteni az előadásunkba.

FP: Bennem sohasem merült fel, hogy kőszínházban dolgozzak. A többiek részéről, akik a biztosat adták fel, nagy bátorság kellett. 

BB: Nagyon fontos döntéseket hoztak, hiszen lehetőségük lett volna maradni. De lényegesnek tartják ők is, mi is, hogy együtt gondolkozhatunk, hogy műhelyként működhetünk. Ez a fajta munka az intézményesített rendszerben nem tud működni. Azt, ahogyan mi gondolkodunk a színházról, csak független keretek között lehet megvalósítani. A sok bizonytalansága mellett is sokkal több lehetőséget ad.

FP: Most még lehetőségünk van erre az életmódra. Évek múlva, ha már családról is kell gondoskodnunk, jobban feszítenek majd az egzisztenciális kérdések. Most még kísérletezni szeretnénk. Most még fittyet hányunk a biztonságra. Most még tehetjük.

BB: A legfontosabb, hogy közösen és hasonlóan tudunk a világról, a problémáinkról gondolkozni. Viktor Balázs a Színművészeti Egyetemen végzett. Keveset láttuk játszani, de rengeteget beszélgettünk, és ez meggyőzött minket, hogy őt is meghívjuk a társulatba. A többiek mind Kaposváron végeztek. Közös nyelvet beszélünk. Már nem kell összecsiszolódnunk. Ebből a szempontból egy lépéssel előbbre voltunk a társulat létrehozásakor.

FP: Sokat, de évről évre egyre kevesebbet azzal, ahogy a képzést ellehetetlenítették. Ahogy politikai akaratból ment végbe a változtatás. A Kaposvári Egyetem tömbösített képzése nagyon jó modell volt. Hogy egy adott színházi emberrel, Jeles Andrással, Mohácsi Jánossal, Rusznyák Gáborral dolgozhattunk együtt. Olyanokkal, akik a híres kaposvári időszakból meríthettek még. Ebből adtak tovább nekünk.

BB: Kaposváron nem lehet sok mindent csinálni a szabadidővel. Ez is hozzátett a társulat létrejöttéhez.

BB: Mohácsival jó volt a közös munka. Mi is hasonlóan szeretnénk dolgozni, közösségként létrehozni előadásainkat. Sokat beszélgetünk a többiekkel az előadásokról. Az olvasópróbán megpróbálunk rávilágítani, mit szeretnénk kihozni az előadásból. A többiek is ötletelhetnek, beleszólhatnak akár a rendezésbe is. Mindenkinek hasonló felelőssége van az előadás megszületésében. A mi felelősségünk a társulat vezetésében van.

FP: Nagy a felelősségünk abban, hogy megélhetést biztosítsunk azoknak, akik bizalmat szavaztak nekünk. Hogy olyan műhelyet vezessünk, amiben fejlődni lehet. Az egyik legfontosabb kérdés számunkra, hogyan lehet jól vezetni a társulatot. Mennyire szabad demokratikusnak lenni ebben? Mennyit ér a mi szavunk, mennyit engedünk beleszólni a vezetésbe, a döntésekbe? Ennek az arányait kell megtalálnunk, hogy tartós társulat lehessünk.

BB: Az eddigi munka a bizalom alapja. A közös múlt nagyon fontos. Emellett kiharcoltuk, hogy a jövő évadban folyamatosan játsszunk. Három vagy négy bemutatónk lesz. A műhelymunka keretén belül fiatal vendégrendezőket hívunk meg, monodrámák rendezésére, hogy a társulat egyes színészei önállóan is bemutatkozhassanak. 

FP: Ebben még gyerekcipőben járunk, bár a nagykárolyi színtársulattal felvettük a kapcsolatot és ősszel voltunk az általuk szervezett Spot-fesztiválon. Tartós együttműködésnek tűnik, már a nyáron részt veszünk egy újabb fesztiváljukon. Emellett a Leta Popescu vezette, végzősökből frissen alakult kolozsvári társulattal tartjuk a kapcsolatot. Volt egyetemi oktatóink is segítenek abban, hogy lássuk, mi zajlik a térség színházi életében. Segítenek a kapcsolatépítésben.

BB: A Brecht-darabban nem a teljes társulat játszik, de ez lehet az első olyan előadásunk, amelynek lesz utóélete. A korábbi előadásainkat csak kevésszer tudtuk játszani egyeztetési problémák miatt. Az állandó társulat ötlete is innen ered. Szeretnénk sokat játszani, közösen fejlődni. A Mielőtt az éj leszáll lesz az első olyan előadásunk, amelyik jövőre is repertoárunkban marad. Így minket is többet láthatnak majd a nézők.

FP: Se annyi pénzünk, se akkora szakmai tudásunk nincs még, hogy egy "nagy" A szecsuáni jólélek előadást rendezzünk. Olyan közvetlenséggel akarjuk átitatni a szöveget, ami a mi problémáinkról nagyon keményen beszél. És fontos a nézőkkel való viszonyunk is. A próbák nagy része arról szólt, hogyan tudjuk megszólítani őket. Hogyan tudjuk a társadalmi problémák iránti közönyből kirángatni őket.  

BB: A Mielőtt az éj leszáll!-ban a legfontosabb hangsúlyt a fennálló rendszerrel, rendszerekkel szemben megfogalmazott közös elégedetlenségünk adja. Nem elég egy kávé mellett beszélgetni a problémáinkról. Fel kell vinni a színpadra! Felelősek vagyunk azért, hogy beszéljünk róla. Ne hagyjuk, hogy ne beszéljenek róla! Nem olyan könnyű most belépni a felnőttkorba. Nem túl jó a világ, amelybe érkezünk. 

BB: Közösen végezzük a dramaturgiai munkát, együtt rendezünk. Máshogy látunk sok mindent, ezek a szakmai viták erősítik a munkát. Folyamatos, jó értelemben vett bizonytalanságban tudjuk egymást tartani. A jövő évadot látjuk biztosan. Hogy utána mi lesz? Ez a jövő évadtól is függ. De sok még a kérdőjel.