Barry Jenkins Holdfény című lírai mozija nem csupán a klasszikus sztereotípiákat, de a nézői elvárásainkat is felülírja. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Van egy fogadásom magammal, hogy vajon az Arany című film hányadik percében szólal majd meg a Gold a Spandau Ballettől a nyolcvanas években játszódó történet illusztrációjaként. A huszadik perc környékére tippelek, hogy addig bírják majd, helyette viszont Iggy Pop énekli el a maga Goldját a vége felé. Cohenesen, a smirglipapírszerű hangján, de akkor már elszállt minden előítéletünk. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Szép, szép, szép – Jackie Kennedy, Natalie Portman, no és Pablo Larraín életrajzi filmje is szép, sőt mi több: gyönyörű. De vajon érdekes is? LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Hamarabb gyorsította fel és egyneműsítette az életünket, mint a mobiltelefon vagy a számítógép. Nem csupán elkényelmesített, de el is híztunk tőle, plusz minden kapott egy enyhén sós árnyalatot. Ká Európában a szabadság és a kapitalizmus szimbólumaként ünnepeltük. Ezek után kész csoda, hogy csak most készítettek róla filmet. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ha szereted a cirkuszt és hagyod magad elvarázsolni, akkor meg fogja melegíteni a szívedet a sikerig vezető küzdelem története, el fognak borzasztani a sérülésekről, kudarcokról szóló beszámolók és le fognak nyűgözni a látványos trükkök. DOHY ANNA KRITIKÁJA.
Már úgyis gyanús volt, hogy Ben Affleck összes rendezése remekül sikerült – eddig. Mondjuk, azért Dennis Lehane is összekaphatta volna magát, amikor megírta a film alapjául szolgáló regényét. Nem olvastam sajnos, de annyival biztos nem lehet ütősebb az írott alapanyag, mint amennyire semmilyen lett az adaptációja. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Néha egyszerűen hihetetlen, hogy mire képes a mozi. Ülök a sötétben és azon töprengek, hogyan tudnám szabatosan elmagyarázni valakinek, hogy mi is az a Magyar Közlöny. Milyen is volt a reneszánszkori magyar művészet, mi fán teremnek a Corvinák? És közben egyre jobban szimpatizálok a kérdések súlya alatt fészkelődő állampolgárjelölttel. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Nem kell mindig foglalkozni a felnőttekkel, de arra azért érdemes figyelni, hogy egy animációs film megtekintése közben a nagykorú úgy érezhesse jófej kísérőnek magát, hogy közben a benne lakó, néha kényszeres nevelőszellem is elégedetten dőlhessen hátra. Éric Warin és Eric Summer rendezése ilyen produkció. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Nem tudok mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy ment-e előbbre a világ a könyvek által. Nemesít-e a művészet és vajon képes nevelni a film? Az viszont biztos, hogy ölni tudnék, amikor Disney a családi értékekről papol a mozi ürügyén, és feltétlenül le kell vonnom a tanulságot, mert ha nem, elúszik a hableány. És gyanakszom, ha igaz történet az alapja a mesének. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Ünnepelték és temették, hogy aztán leírják egy életre. M. Night Shyamalan, akit pályája elején Alfred Hitchcock örökösének kiáltottak ki, a Széttörve című új mozijával bizonyította, hogy azért maradt még benne kraft. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Az Utazók egy egzisztencialista kérdéseket feszegető űrben játszódó love story – csoda, hogy a végén giccsbe fullad? HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Matt Damon új filmjéből kiderül, hogy az igazán agyatlan látványpornó receptje nem más, mint egy koprodukció Hollywood és Kína között. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Látványos helyszíneken és káprázatos képeken egy politikai, mediális és mitikus beütésű bűnügy rejtélye bontakozik ki. Sziporkázó posztmodern műfajparafrázis a legváratlanabb helyről: Iránból. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.