Egy ellenállhatatlan címszereplő makulátlan ragyogása – az első szuperhősfilmben, amit nő rendezett. Az új DC-éra legjobb produkciója ez, de azért van még hova fejlődni. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Hogyan válunk családunk haláláért felelősöket követelő megtorlóvá? Legújabb filmjében Arnold Schwarzenegger erre a kérdésre keresi a választ. VIZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.
François Ozon most nem provokál. Vagy nem úgy akar, ahogy szokta. Fekete-fehérben, klasszikus hangnemben mesél, filmje szép, színészei szintúgy. Míves-artfilmes melodráma ez, amelyre mégis rávetül valami, ami miatt nem lesz feltétlenül izgalmas. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
A nyolcadik utas: a Halál újabb előzményfilmje, a Prometheus folytatása, az Alien: Covenant kilúgozott egyvelege lett említett két felmenőjének: egy alienekkel benépesített Prometheus-mozi. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Teljesen logikus, hogy Amy Schumer elvállalta az Ó, anyám! című, bárgyú vígjáték főszerepét, de remélhetőleg ez inkább kivétel, mintsem új csapásirány lesz a komika karrierjében. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
Lichter Péter kísérteties filmlátomást épít fel, melynek minden pillanatát áthatja az ember nélküli természet egyszerre hátborzongató és hipnotikus jelenléte. NEMES Z. MÁRIÓ ELEMZÉSE.
Mindig is ki akartam próbálni, hogy mi lesz, ha az összes színt összekeverem a palettáról. Fehér lesz a vége vagy inkább a legszürkébb szürke? A galaxis őrzőinek második felvonása elvégzi helyettünk a kísérletet. Nem a legszebb árnyalat jön ki. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Csúnya, csúnya, rossz közösségi oldalak – üzeni ez a lendületes, ám nem kicsit butácska történet, amely az ifjúságot hivatott megijeszteni, s amelyben Tom Hanks a színpadon teázik, Emma Watson pedig hősiesen küzd a színészmesterséggel. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Ha nem csilingel úgy a kasszagép, ahogy csilingelt az Egyesült Államokban, akkor a Tűnj el! el sem jut hozzánk. Úgy viszont egy pofás kis szatírával lettünk volna szegényebbek, amelyet horrorelemek színeznek elfogadhatóvá. Némi plusz bátorsággal pedig az év meglepetése is lehetett volna. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Inkább jobb, mint rosszabb adaptáció Ewan McGregor filmes változata. A művészfilmek kedvelőinek remek másfél órát nyújthat, de Philip Roth nagyszabású regényét csak részben pótolja. Így akár az irodalom győzelmének is felfoghatjuk. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A Brazilok című új magyar film a nyomort romantikussá színezi, a diszkriminációt a futballpályán tereli biztonságos mederbe. A magyar valóságra nyomokban sem hasonlít, de egy kedves, egyszerű kis mese, amin lehet nevetni is. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
Amőbák, dinoszauruszok és az ősember, bottal a kezében! Fajunk és világunk történetét végre nem egy sótlan földrajztanár vagy egy kappanhangú pap mondja végig, hanem a kortárs művészmozi legnevesebb remetéje, maga Terrence Malick. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.