Dekoratív gépek bámulják egymást látványos díszletekben, steril beszélgetésekre dübörgő akciók felelnek. Denis Villeneuve rendezte meg a Szárnyas fejvadász fölösleges és impozáns folytatását. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Kit ne érdekelne, hogy mi vár rá a klinikai halál után? És kit érdekelne kétszer? Főként, ha a második alkalom már kevésbé tartogat felkavaró élményeket, inkább olyan, mint egy hétfő délelőtt: nyúzott, egyhangú és önsanyargató. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Matthew Vaughn olyan, mint az a fociedző, aki játékosait bekötött szemmel küldi pályára, mondván, majdcsak betalálnak így is. Aztán a folyamatos mellélövések után az egyik labda valóban a hálóban landol. A kérdés: elég-e egy gól a győzelemhez? VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.
Merész ötlet skandináv krimit forgatni Egyiptomról – a kairói rendőrség gyilkossági nyomozásban kiderülő mocskos üzelmei pár nappal a Tahrír téri tüntetések előtt sokat elárulnak annak a társadalomnak a működéséről. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A film, amelyben Nagy Ervin színészhólyagot, Bezerédi Zoltán a színpadra vizelő igazgatót játszik, olyan rossz nem lehet. Vékes Csaba első mozifilmjének sok hibáját elfedik a színészek, de bátortalanságán így sem tudnak segíteni. Az nem rájuk tartozik. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
„Ezt nem találjuk szórakoztatónak!” – Viktória királynő rendesen ezzel a megjegyzéssel reagált a neki nem tetsző tréfákra. A fejedelmi többest szintén kedvelő kritikus most nem ilyen szigorú, noha roppant vegyes érzésekkel szemlélte Stephen Frears új filmjét. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A színészként indult Taylor Sheridan lélektanilag és zsánerszerűen is izgalmas forgatókönyvei (Sicario – A bérgyilkos, A préri urai), írói Oscar-jelölése miatt is egyre nagyobb névnek számít, s második rendezésével – az első egy jelentéktelen horror, az Ampulla volt 6 évvel ezelőtt –, megmutatja azt is, ő hogyan képzeli el történeteit a vásznon. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Stephen King talán legjelentősebb regényéből huszonhét év elteltével ismét emlékezetes adaptáció készült. Hollywood felrázta szendergéséből Pennywise bohócot, az eredmény pedig egy méregerős horror. KOVÁCS PATRIK KRITIKÁJA.
Amikor egy tulajdonságok nélküli ember a nagypolitika és a drogkartellek szorításába kerül, abból képes egy szórakoztató mozi is összeállni. A Barry Seal – A beszállító a főszereplő Tom Cruise-t ismét a fellegekbe emeli. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Steven Soderbergh kirázott a kisujjából egy élvezetes kis rablós komédiát. A Logan Lucky pont habkönnyű mivoltával emlékeztet minket arra, hogy alkotója milyen nagy kaliberű rendező. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.
A felszabadult marhaságokra mindig kapható főszereplőpáros és a Több mint testőrön poénkodó felvezető kampány elhitette, hogy talán kicsit az alapszint felett fogunk szórakozni. Ehhez képest leginkább arra fogunk emlékezni a filmből, hogy Samuel L. Jackson milyen sokszor mondja benne, hogy köcsög. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
Nincs is ennél egyszerűbb recept: végy néhány örökzöld slágert, írj köréjük laza történetet, és a nosztalgia hátán juttasd el a nézőt a színtiszta boldogságig. Ha jól csinálod, úgysem fog emlékezni másra, csak arra, hogy milyen jót énekelt magában. Egy hosszú videoklipre film ürügyén. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Elődjénél letisztultabb és igényesebb kiállítású dolgozat az Annabelle második felvonása, ám ez önmagában korántsem pozitívum: némely részmegoldásában impozáns, de egyébként álmosító és közhelyes démongenezist láthatunk. KOVÁCS PATRIK KRITIKÁJA.
Mit szólnál, ha az életedet egy gyönyörű luxuslakásban kellene leélned? A legjobb távoktatásban részesülsz, van tévé, internet, könyvtár, és a szerelmed is a szomszédban lakik. Jól hangzik, ugye? Ja, azt nem mondtam, hogy egy immunbetegség miatt, amint elhagyod a fertőtlenített lakást, halálosan megbetegszel. VIZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.