Színes, szagos, önfeledt vígjáték, ezúttal Németországból. A németek (vagy a törökök?) még a műfaji filmeket is sokkal színvonalasabban oldják meg, mint mi. Sőt amennyiben tanulsága is van az alkotásnak, még azt is képesek filmes formában megfogalmazni. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.
Anyagiasság, passzivitás, (elő)ítéletek – a személyes kapcsolatokba beszivárgó kelet-európai társadalmi viszonyok keserű látlelete a mifelénk kevéssé ismert orosz Haneke új filmjében. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A magyar közönségfilm fintorgásokkal kísért próbálkozásai kapcsán nem az a fő kérdés, hogy a valóban igényes műfaji darabokkal szemben is előítéleteket gerjesztő megannyi Kis Vuk, Álom.net és S.O.S szerelem! miért nem tud konkurálni külföldi társaival… SEPSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Madách művének azon rajongói, akik azt szeretnék, hogy Az ember tragédiája Goethe művei mellé kerüljön a műveltebb európaiak könyvespolcán, most reménykedhetnek. Jankovics Marcell interpretációja szélesebb befogadói körhöz is eljuthat. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
A Shrek mellékszereplője, Csizmás, a kandúr visszatért, de a főszereplésével forgatott egészestés animációt látva bizton állíthatjuk, ennek a macskának nem lesz kilenc élete. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Nehéz idők járnak az óvatlan plázamozizókra. Batman-filmet akarnak, de moralizáló drámát kapnak, autósüldözős filmet szeretnének, majd egy csendes szerelmes filmen találják magukat (l. Drive), Jason Stathamat akarják látni újra gyilkolni, és szembetalálják magukat… VIZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.
A Santiago ’73 című filmben egy hullaházi írnok a chilei puccs idején szerelembe esik egy revütáncosnővel, ám a nő pontosan olyan önfejűnek bizonyul, mint az elnök, Salvador Allende. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Elég egy rövid fizura, egy rövidnadrág, no meg egy aprócska gyurmapénisz, és a véletlenül lánynak született Laure-t máris teljes teljes értékű fiúként kezelik a szomszédban bandázó, tíz éves vagányok. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
A mester legújabb mozijában a hamis pátosz és nosztalgia ellen emel szót – mindezt a megszokott stílusában. Nem rossz film az Éjfélkor Párizsban, de ilyet már „ettünk”. Vagy mégsem? HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
„Olyan, mint nézni, ahogy szárad a festék” – jellemezte Gene Hackman Eric Rohmer filmjeit egy elfeledett klasszikusban, s eme örökérvényű bon mot-t a legújabb Sofia Coppola-film kapcsán is üzembe helyezhetjük. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Lawrence Kasdan 1983-as filmjében az hozza össze a szétszóródott baráti társaságot, hogy egyikük a fürdőkádban felvágja az ereit. Az Apró kis hazugságokban egy buli utáni motorbaleset adja meg az összejövetel alaphangját – de nem csak ez változott három évtized alatt. SEPSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
Andrew Niccol új-zélandi forgatókönyvíró és rendező előszeretettel fókuszál egy erkölcsi problémára, amelyhez jó érzékkel keresi és találja is meg a történetet. Gattaca, Truman Show, A fegyvernepper, A terminál és most a Lopott idő mind-mind jó példa erre. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA.
A Gellért Szálló talán még Marozsán Erikánál is fotogénebb, a köhögésre pedig jó lesz odafigyelni. Nagyjából ezt a két felismerést köszönhetjük Sipos József méla Márai-filmjének. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Birgitte Stærmose filmjének cselekménye éppúgy szűkében van az azonosulásra csábító figuráknak, mint az igazán átélhető konfliktusoknak – egyvalami viszont van benne dögivel: sűrű nyomorúság. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Újabb halálos vírus tizedeli világszerte a lakosságot a Fertőzés című moziban, és már megint a denevérek viszik el a balhét. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.