Csurig tömött stadionok helyett tucatnyi kolléga éljenzése – ez jutott Michael Jacksonnak élete alkonyán. Az utolsó turné próbáit bemutató Jacko-film egyszerre nézhető werkfilmként, koncert-moziként vagy musicalként. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
Fausta kecsua lány; titokzatos betegségét az anyatejjel szívta magába, legerősebben halott édesanyjához kötődik, éneke gyönggyé lesz, nőisége krumplivirággá bimbózik. Mágikus realista opusznak tűnik, pedig nincsenek csodák – kivéve a főszereplő, Magaly Solier szépségét. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
Mi a közös a Z, a hangyában, az Amerikai pitében, az Arany iránytűben, a Bölcsek kövére 2-ben – és ha ez Paul Weitz, akkor az jó-e nekünk? TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
Befér-e két feles közé a XX. század? Megdugják-e Kováts Adélt a fának döntve? Rá fog-e gyújtani Cserhalmi György? Fog-e kiabálni Eszenyi Enikő? Ezekkel a kérdésekkel ültem le megnézni Mészáros Márta új filmjét. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
Élve elföldelt kiscsibe, zsákvarró tűvel összefércelt női keblek, fojtogatós szex, kizsigerelt szűzlányok, sok-sok vér, no meg verejték és könnyek. Julie Delpy Báthory Erzsébetről szóló filmje, A grófnő egy egészen eszelős szerelem története. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A rögvalóságból vétettek a figurák, a sztori, de még az ételreceptek is – a „ha nem lenne, ki kéne találni” tipikus esete. Ez persze nem garancia semmire, a sikerre a legkevésbé. Kicsontozni egy kacsát – nagy dolog, igazán. De Meryl Streepnek lenni – még nagyobb. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Egy attraktív, túlteljesítő háziasszony bogyókat dobál magába szorgosan, pár évtizeddel később pedig a láblóbálásba belefásult lánya, Pippa követi precízen az anyai mintát. Csinos szőkék luxusneurózisa, meghökkentő fordulatokkal fűszerezve. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Bruce Willis megint megmenti a világot és válságba jutott házasságát – volt jobb, lesz rosszabb. Ha sommás véleményt kellene mondanunk Jonathan Mostow képregényen alapuló filmjéről, azt alighanem ilyesformán összegeznénk. Csak hát mi kedveljük Willist és a negatív utópiákat! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Furcsa, s némiképp talán igazságtalan is, de tény: egy szint fölött a modorosságok és a többszörösen újrahasznosított patronok stílussá nemesülnek. Almodóvar esete is ilyen, s a nagy spanyol bizony akkor is ráüti védjegyét soros filmjére, ha épp pokoli fejfájás gyötri. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A sikeres norvég író, Erlend Loe forgatókönyvéből készült Észak című film nyerte a Titanic fesztivál Hullámtörők-díját. Csöndes, nagyon fehér film. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Gárdos Péter ismét irodalmi alapanyaghoz nyúlt, és a végeredmény ezúttal is életművének legjavát gazdagítja. Szakaszhatár a rendező életművében? Mindenesetre újabb vidéki forgatás. BAK ÁRPÁD KRITIKÁJA.
Az 1 nem sci-fi, sokkal inkább a paranormal crime zsánerébe tartozó fikciós nagyjátékfilm. Pater Sparrow alkotása az izgalmas történet, a kiválóan kidolgozott filmvilág, a lenyűgöző vizualitás és a nagyszerű alakítások ellenére is félig beteljesített ígéret marad. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.
Kevés dolog akad, mely jobban lelkesítene, mint a művészet. És alig van olyan, ami súlyosabb fájdalmakat okozna. A debütáló Mátyássy Áron filmje kínos, gyötrelmesen idegesítő perceket szerez a nézőnek. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.
Körülbelül hetente történik az emberrel olyasmi, amiből filmet kéne írni. Körülbelül naponta olvas-lát-hall valamit, ami már majdnem film is. De az ilyesmikkel nem árt óvatosan bánni. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.