Kortárs képzőművészet
MY/HERO/IN
ÁRUKAPCSOLÁS Németh Hajnal: Joe contra Joe / Videospace Budapest Galéria
„Joe Dallessandro szemlélésébe sosem fárad bele az ember” ‒ állította Wieland Speck. Németh Hajnal kiállításának címadó sztárja ezúttal az esztétikai űr igézetével hálózza be közönségét. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
A LAKÓTELEP KÖZTÜNK ÉL A pult mögött. A posztszocialista gazdaság jelenségei a kortárs művészetben / Műcsarnok
Pár éve valaki azt mondta, hogy a munkás a kapitalizmusban el fog tűnni. Ha ez igaz, akkor Kelet-Európában nincs kapitalizmus. Ha mégis van, akkor a munkások bementek a Műcsarnokba. MÜLLNER ANDRÁS ÍRÁSA.
HOKEDLI ÉS SZŐLŐLUGAS Breuer Pécsett / oda-vissza / Pécs, EKF 2010
Kell-e emlékművet állítani annak, akinek a műveit a mai napig gyártják, és azok kaphatók például az IKEA-ban is? És ha kell, milyet? Ezek a kérdések feszülnek egymásnak azon a pécsi kiállításon, mely a Dél-Dunántúli Építész Kamara meghívásos pályázata nyomán jött létre. BOGDANOV EDIT ÍRÁSA.
LEXIKON Wehner Tibor: Modern magyar szobrászat 1945-2010
Két részből áll a könyv: egy érdekesből (ez a rövidebb) és egy – valamilyen szempontból – hasznosból (az viszont terjedelmes), amelyeket leginkább a kemény borító tart össze. A cím viszont egyikhez sem stimmel. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
MÁSKÉPP ÉS UGYANÚGY AROMA – Roma köztéri kiállítás / Szabadság tér
A köztéri kiállítás első hallásra fából vaskarika, vagy kevésbé finoman: rejtett dilettantizmus. Legalábbis ha nem köztérre, hanem zárt intézményi közegbe vagy magánfalakra szánt művekről van szó. Amolyan súlytalan „legszebb nyári élmény”, egy kávézó szomszédságában. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.
EMBERNÉZETEK MORPH csoport kiállítása / REÖK, Szeged
Magabiztos alkotói attitűd, (mert) kiérlelt mondanivaló és közlésmód jellemzi a MORPH csoport kiállítását, amelyet helyenként a modernitás konszolidált szelleme is megérint. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
NEM FÉLÜNK A SZARVASTÓL Randomroutines: ordash / Fiatal Képzőművészek Stúdiója
A szocialista graffiti egyáltalán nem oximoron, elég, ha felidézzük a panelházak és közintézmények falán egykor divatos, boldog proletárpillanatokat megörökítő vasrajzokat. A Randomroutines előásta az elfeledett műfajt, és gyermeki emlékeihez ragasztva töltötte meg új élettel. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
MAGÁNKÉPEK Art Fanatics, Kortárs magángyűjtemények II. / Műcsarnok
Másképp viselkedünk ezen a kiállításon, mint általában. Figyelmünk az egyesről az egészre ugrik (vagy fordítva), nézzük a művet (is), de közben a gyűjtőt látjuk. Akik pont tízfélék. IBOS ÉVA CIKKE.
A RÉSZVÉTEL A FONTOS Eperjesi Ágnes: Ezek / FUGA – Budapesti Építészeti Központ
Eperjesi Ágnes szereti bevonni a megfigyelőt a munkáiba. Ezúttal is a kereten belülre invitál, most azonban nem saját befogadói aktivitásunkkal, hanem társadalmi, morális szerepvállalásunkkal szembesít. FÜRTH ESZTER KRITIKÁJA.
CSAPDÁBA VETÍTVE Eike: Csapda / Deák Erika Galéria
A videó műfaj mindenre képes. Például a műfaj egyik hazai nagykövete, Eike egyszer egy mindig újrainduló felvétel segítségével elszámolt a végtelenig. Eike videói ezúttal nem a végtelent, hanem minket, befogadókat próbálnak meg becserkészni. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
IRÓNIA NAGYKANÁLLAL 2008-as Stúdió-díjasok: Esterházy Marcell és Csáki László kiállítása / Labor Galéria
A Stúdió-díjasok kiállításán komolyságnak nyoma sincs. A címek és az alkotók nevei a falra hanyagul felfirkálva olvashatók, a képeken pedig gúny, irónia és könnyed humor elegyedik. FÜRTH ESZTER KRITIKÁJA.
TÉR-KÉPEK Csörgő Attila: Arkhimédészi pont / Ludwig Múzeum, Budapest
Csörgő Attila hámozott terei és formái, ördögien egymásba alakuló geometriai alakzatai és különleges térforma szerint táncoló fénypontjai megtekerik, meghámozzák, folyamattá teszik és kifordítják a teret. Bónuszként pedig néhány fizikai és geometriai szabályt is megmagyaráznak. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
SZENTENDRE KÉPI MÁSA Aknay János: Élő múzsa – szentendrei színtér / MűvészetMalom, Szentendre
A hatvanéves Aknay János négy évtizede él Szentendrén. Művei tömbszerű egységet alkotnak, elvetélt kísérletek nélkülit, aminek fő magyarázata a kicsinyke territóriummal való maradéktalan egyesülés, a Szentendre iránt érzett múlhatatlan szerelem. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
VISSZA A JÖVŐBE Low-Tech / Videospace Budapest Galéria
A horgászzsinegből elektromos kisülést produkáló akciókról leginkább a MacGyver volt híres, ezúttal viszont a low-tech találékonyság nem a gonoszok elleni küzdelmet, hanem a médiaművészetet szolgálja. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.