A Katona József Színház K:ortárs című sorozatát a COVID szülte ugyan, de alighanem túléli a járványt. E pillanatban mindenesetre csecsemő – legalábbis Szécsi Noémi regénye öt jelenetének „online-osítása” alapján. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Ezeket a sorokat a majdani kíváncsiaknak, s a mostani – lélekben vagy kilométerben – távoliaknak írom leginkább. Nem szemlézek kritikákat, nem rövidítek statisztikákat, megteszik azt tanult kollégáim, hozzáértőbb módon. Arról számolok be, hogy számomra mit jelentett a Katona-előadások nézőjének lenni. GABNAI KATALIN ÍRÁSA.
A lehető legnagyobb bajban van ez a család, amely a felnőttek őszinte képmutatására alapozta a működését. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
„Az esti meseműsor feladata, hogy az ember egész napi cselekvéssorát lezárja és előkészítse a lelket az éjszakai nyugalomra” – írja a Dollár Papa Gyermekei előzetese a Keletről, amit a Trafóban mutatnak be. Az előadásnak kevés köze van a klasszikus meséhez, és az sem biztos, hogy lesz annyira léleknyugtató. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Negyvenszer láttam. De lehet, hogy ötvenszer. És csak a harmadik és negyedik felvonást. Az elsőt és másodikat élőben talán kétszer. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA.
Az előadás címe: Az ember tragédiája “junior”. Vajon mit takar, miben nyilvánul meg a “junior jelleg”? Cseke Péter negyedéves kaposvári osztálya majdnem teljes létszámban és rengeteg szerepben vesz részt a kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban bemutatott, ifjúságnak szánt előadásban. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.
Amikor még egymás mellett ültünk, s néztük azokat, akik egy valós diktatúra elképzelt bunkerének omladozó üregében egymás mellett ülnek, nem sejtettük, hogy napok múlva megtapasztaljuk, milyen szétültetve élnünk, valós bezártságban, egy új életforma alján. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Két asszony életét láthatjuk két pesti színpadon. A 48 éves korában meggyilkolt Anna Politkovszkaja lobogó sorsát Fullajtár Andrea, Goebbels titkárnőjének, Brunhilde Pomselnek kétszer olyan hosszú, öntudatlan vegetációját Molnár Piroska vezeti elénk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Úgy látszik, megvan a megállapodás a főváros és a kormány között a színházak felosztásáról (aka megmentés). De mert erről csak halvány sejtéseket lehet olvasni a nyilvánosságban (mintha ugyan nem rólunk lenne szó), muszáj szólni a helyzetről és a következményekről. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Nem derűlátó, bár helyenként derűs helyzetjelentés szerelemről, hűségről, hatalomféltésről, uralkodásról és a nemzet jövőjéről. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
1937-es debütálása óta se szeri, se száma az Illatszertár előadásainak. Talán nincs is olyan hazai színház, amely ne tűzte volna műsorára a rég- vagy közelmúltban, én most kettőt néztem meg, a kecskeméti és a szegedi bemutatót. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Kell-e Mohácsi János rendező egy Mohácsi-szöveg bemutatásához, vagy másnak is a kezére áll az a komplex utalásrendszer és humor, amit a Mohácsi-előadásoktól megszoktunk? Ez az egyik tétje a kecskeméti Katona József Színház Liliomfi című előadásának. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
„Napról napra vannak olyan ügyek, amikért kiállhatnánk. A kérdés az, hogy ki megy elől, ki viszi a lángot, ki áldozza fel magát.” – Mészáros Blankával, az idei Színikritikusok Díjának egyik jelöltjével beszélgettünk. DÉZSI FRUZSINA ÍRÁSA.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem után azonnal leszerződtette a Katona József Színház, az elmúlt évadban a Rozsdatemető 2.0 főszerepében láthatta a közönség, a színikritikusok pedig jelölték a legjobb pályakezdő színésznek járó díjra. Vizi Dáviddal tanulásról, szerepekről, önmeghatározásról és mélyvízről beszélgettünk. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
Mélyen zavarba ejtő előadást rendezett García Lorca „bemutathatatlan” darabjából Zsámbéki Gábor. Lehet, hogy a macskakörmöket akár el is hagyhatnánk? LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.