Hosszú idő után az egyik legkimunkáltabb előadás, ami úgy szól a magyar történelemről, hogy el is tartja magától a tárgyat, és alá is merül benne. Ez így elég szerencsés kombó. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Szikszai Rémusz púderrózsaszín zakóban s kigombolt nyakú, galambkék, puha ingben adja a cég alfahímjét. Olyan erővel van jelen, hogy a tárgyak is kitérnek előle, míg frissen elhalt főnökének túlvilági üzenetét várja. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A rajongók már az első másodpercekben „fölnevetik” az elődást a mennyezet közelébe, pedig igazából még semmi nem utal semmire. Ettől azért többekben fölébred a remény, hogy jó lesz. Valakik itt már tudnak valamit, várjunk sorunkra. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Utólag nehezen rekonstruálom, hogy miből asszociáltam azonnal az álomesküvőre, amikor feltűnt a színen Fodor Annamária menyasszonyi ruhában, hogy Sickratman nyomán énekeljen duettet a hipszter szakállkölteményes Szabó Kimmel Tamással. Nem lehet már gyanútlanul érkezni. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
Mint amikor egy falusi lagzi kellős közepén két tajtrészeg pacák összekapaszkodva gajdol bődületes hülyeségeket, de senki nem meri őket leparancsolni az alkalmi színpadról. A drága nézőknek pedig most igazuk van: nem is kell, nem is szabad. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Ki gondolta volna két évtizede, amikor az első előadások születtek, de még tíz éve, az éles politikai töltetű Szutyok bemutatója után is, hogy Pintér Béla drámaírói munkásságáról 2019-ben tudományos tanácskozást tartanak. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Mert ha felháborodunk azon, vagy éppen mértéken felül örülünk annak, hogy Orbán Viktort cigánynak nevezik egy szatirikus disztópiában, akkor inkább rasszisták volnánk, mint nem. Ha viszont nem kívánunk rasszisták lenni, vagy annak tűnni, akkor bizony nem kellene megbotránkoznunk vagy ujjonganunk ezen a kényes részleten. Jó kis kelepcét állítottak Pintérék a nézőknek. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Lear király vitán felül Shakespeare egyik legizgalmasabb drámája, Lear pedig az egyik legösszetetteb szereplője. A műben rejlő sokféleség ihlette Keszég László rendezőt és Enyedi Éva dramaturgot is a Lear halála című új adaptáció elkészítésére. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Egy végtelenül ostoba és dilettáns újságírói meglöttyenésre Pintér Béla a Katona József Színházban egy egész előadással válaszol. Csak hát adódik a kérdés: érdemes-e egy vacakságból dobbantani? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Jól nevelt kritikus két dologtól szokott következetesen tartózkodni: a történetmeséléstől és a közönség elemzésétől. Pintér Béla és a Pintér Béla és Társulata előadásairól írván az elemi udvariasság mindkét elvét meg kell sértenünk. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Röhögünk rajta, pedig sírni kellene. A bornírt, ócska, ostoba, kisszerű világon, amit az előadás bemutat. S amiben, nem mellesleg, évtizedekig éltünk. (Mármint némely korosztályok.) KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A hétköznapi rutin, az unalom egyenlő a nemléttel, az új élet pedig szükségszerű veszteségekkel jár. Az átmeneti boldogságért mindig fizetni kell, az ár annál nagyobb, minél inkább elmerülünk benne. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Stefanovics Angéla, a Kaisers Tv Ungarn Üregi Szidónia művésznője a legjobb női mellékszereplők egyikeként várja a díjkiosztót. Kitaszítottakról, nagyon színészekről és egyenrangú alternatív alkotótársakról beszélgettünk. STUBER ANDREA INTERJÚJA.