Anton Lachky a Közép-Európa Táncszínház meghívására először készít előadást magyar társulattal. A Trafóban bemutatásra kerülő Special Society második próbanapján sebességről, koncepcióról, és arról a kihívásról beszélgettük, melyet egy ismeretlen társulattal való munka tartogat. DOHY ANNA INTERJÚJA.
Ezerféleképpen lehet közelíteni egy táncelőadáshoz, én most talán a legegyszerűbbet választom: azt keresem, kutatom, hol lelem meg a koreográfust a saját darabjában – a kézjegyét, a karakterét, a szándékait. Meglelem-e egyáltalán? KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Nyaranta, a Pécsi Országos Színházi Találkozót követően Győrben a táncosok is összegyűlnek a Magyar Táncfesztiválon. A két eseménysorozat összehasonlítása azonban nem lenne helyénvaló, hiszem az eleinte kétévente, később évente megrendezett, idén a jubileumi, 10. évét ünnepelő győri mustra a valamivel idősebb POSZT-hoz képest más pozícióval és struktúrával rendelkezik. SÁNDOR ZITA BESZÁMOLÓJA.
A színház egyik legfontosabb belpolitikai kérdése mostanság kétségkívül az, hogy miként lehetne ennek a jelenkori mediális viszonyok közt archaikusnak számító közegnek megnyerni a fiatal közönséget. A színházi előadások népszerűsítése azonban leginkább célja és nem témája szokott lenni a színházpedagógiai foglalkozásoknak. KRICSFALUSI BEATRIX ÍRÁSA.
Virág Melinda harmadszor dolgozott koreográfusként a Bethlen téren. Először 2007-ben egy kettősön Téri Gáspárral (Altera pars), két évvel később már külsősként a teljes társulattal (Szájbanforgó). Most négy táncossal egy hangulatos, de nem elég mélyre ásó kamaradarabon. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
A KET új Shakespeare-előadása olyan, mintha az alkotók Shakespeare drámáiból a legnagyobb szerelmeket, a legkegyetlenebb gyilkosságokat, a legemlékezetesebb karaktereket, a legjellemzőbb jelképeket bedobálták volna egy turmixgépbe, hogy aztán bekapcsolják a masinát. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Nem csak a színházi és táncszakmát ugrasztotta egymásnak a VI. kategória új finanszírozási modellje, de a táncos szcénán belül is nőtt a feszültség a függetlenek és az állami/önkormányzati fenntartású társulatok között. KRÁLL CSABA RIPORTJA.
Első alkalommal rendezték meg a KET Fesztet a Gödör Klubban, egyfelől a tavalyi Monotánc Fesztivál folytatásaként, másfelől annak bizonyítékaként, hogy a független táncszínház még nem halott. SISSO ÖSSZEFOGLALÓJA.
Mind inkább megszokja az ember, hogy a színházi alkotók egy része színpadra adaptálhatatlan epikai műveket visz színre. A megszokásért cserébe viszont elvárásai is nőnek: különleges, formabontó, a színházi nyelv kifejezési lehetőségeinek határait kereső előadásra vágyik. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A Közép-Európa Táncszínház Io sono című szólófüzére teljesen átalakult az októberi premier óta. A kísérleti-kísérletező darabnak szánt koreográfiába az idő múlásával az „én” mellé egyre hangsúlyosabban betolakodott a „mi”, az egyén(iség) mellé a közösségi szerep. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Amikor egy nagyszerű táncos koreografálásra adja a fejét, az emberben vegyes érzések kavarognak: vajon lesz-e olyan jó alkotóként is, mint előadóként? MEGYERI LÉNA KRITIKÁJA.
A KET Viharja esetében az egy előadásra jutó koreográfusok és társalkotók száma igen magas, ennek megfelelően akár több koreográfiára is elegendő ötlet és gondolat zsúfolódott benne össze. És mégis: az előadás sokkal inkább sikerült hullámzóra, mint sodróra. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
Zöldessárga és halványkék, sokzsebes overall-fantáziákban a táncosok – hiába, munkás koreográfia a Hangképek. Mi több, imponálóan változatos és választékos is. A hangképző szeánsz és tiszta tánc teljes pályás térfoglalása újranézésre csábít. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
A Közép-Európa Táncszínház alig kilencven oldalas füzetkéje az amerikai típusú önéletrajzok tömörségével és lényegre törésével, mégis – vagy tán épp ezért? – vonzóan idézi fel az együttes elmúlt két évtizede második tíz évének történetét. MOLNÁR ILONA ÍRÁSA.
Részleteiben többnyire látványos, egészében viszont fárasztóan modoros és tét nélküli Duda Éva új darabja, a CARNEval, pedig igazán sok munka van benne. Nagy kár. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.