![]() Friedenthal Zoltán, Szalontay Tünde és Szamosi Zsófia |
Irén, a szociális munkás és Attila, a biopékséget működtető irodalmiszínpad-vezető gyereket szeretnének, de kudarcot vallanak. A főorvos úr (maga a megtestesült napisten, feje körül sugaras, groteszk glóriával – jelmez: Benedek Mari, maszk: Jurisztovszky Sosa) célratörő, jeges cinizmussal magyarázza el nekik: nincs remény. A doktor szürreális jelenésként vonul át a színen, végtelenül hosszú, fehér uszályt húzva maga után. Párbeszédük kínosan feszengő, úgy kerülgetik a tabukat, mint macska a forró kását. De Irén és Attila nem adják föl, s mivel az örökbefogadás is macerás, állami gondozott kamaszlányokat vesznek magukhoz, a ronda fogú Rózsit, s barátnőjét, a cigány Anitát.
A faluban, ahol élnek, a helyi közösség nem örül az útszéli kurvaként megjelenő lányoknak, de némi epikus közjáték után elsimulnak az indulatok, helyreáll a béke. S akkor jön az újabb próbatétel: Anita pénztárcát lop a buszon; nagy nehezen újra kivakarják a bajból. Rendőr vizsgálja ki az ügyet (ő is egy a glóriás istenek közül) s hamar kiderül: Attila időközben teherbe ejtette Anitát, fuccs a jól bevált házasságnak. Rózsi ekkor már jobboldali radikális aktivistává vedlett gárdistaként osztja az észt s az egy és oszthatatlan igazságot. Legelőbb nevelőanyját, Irént téríti meg, aki, mire örökbe fogadott csecsemőhöz jut, már maga is zsinóros mentéjű radikális lesz.
![]() Szamosi Zsófia |
A cselekményt hangulatos-ironikus képek árnyalják, szárba szökken a biobúza (acélos búzaszálak bújnak elő a padozatból), a falusiak elszántan kaszálnak Attila kényszervállalkozó bétéjének alkalmazottjaiként, remek paródiákat látunk az irodalmi színpad szereplőinek belvillongásairól, egy elszánt, gügye zsűritag – színészileg a legpompásabban megformált figura – tüsténkedéséről; giccsglóriában tündöklő báránykák kocsiznak át a színen, s a biosütöde kemencéje – e földi pokol izzó katlana – magába nyeli az időközben lemészárolt Rózsit. Közben pompás ironikus poénok pukkannak, masszív népies táncbetétek dübörögnek, és Kerényi Róbert a piciny színpad magaslati pontján sokféle fúvós hangszert megszólaltatva aláfesti, körbezenéli, ironizálva körbefonja a bugyborékoló humorba áztatott játékot. És komor balladákat danolnak elfuserált, szívdöglesztő dallamokra, Budai Ilona éneke jajong az Emmanuelle-film slágereire.
A frivol-groteszk vérnaturalista-vérciki poénokat is görgető játék könnyedén beszippantja a gyanútlan nézőt, kiváltképp a Pintér-fanokat, elsőrangú szórakozást nyújtva, intellektuális érzékeket csiklandozva. Közben folyamatosan azt az illúziót nyújtva, mintha itt és most magával „a” valósággal szembesülnél: a mindennapi agresszióval, a hitvány hivatali rituálékkal, a szélsőségesek térnyerésével, a mikroközösségek szubkultúráival, egyszóval a legmaibb jelen durva valójával.
![]() Pintér Béla. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu) |
Pintér Bélának és társulatának régóta jól begyakorolt és kikísérletezett formanyelv-formavilág áll rendelkezésére a színházcsináláshoz; ugyanazokat a stíluselemeket variálja az író-rendező több-kevesebb sikerrel újra meg újra, darabról darabra, előadásról előadásra. Melyek is ezek? A rítus, valamely kultikus közösség (vallás, szekta, szubkultúra, érdekcsoport) rituális nyelve; a zenei folklór különféle rendű és rangú alakváltozatai; a csoportos táncok dramaturgiája; a popkultúra, a világzene, az igényes népzene motívumainak felhasználása a zenei dramaturgia erejének kiaknázásával stb. Mindezen hatáselemek együttese az intenzív színészi csapatmunkával s néhány ügyesen komponált színészi szólóval a legjobb darabokban kétségkívül intenzív szellemi élményt kínál. Nem kétséges: Pintérék a valóság intenzív faggatását, feltárását, megragadását végzik a színészi csoportterápia eszközeivel. Ám darabjaik struktúráját alaposabban ki lehetne dolgozni, a szereplők viszonyrendszerét aprólékosabban meg lehetne rajzolni, s a figurák arcélét is sokkal markánsabban, élesebben, kontúrosabban lehetne megrajzolni. Magyarán kidolgozottabb és elmélyültebb írói-dramaturgiai munka szükségeltetne a sokféle ötletet, humort, csillámló iróniát felvonultató játékok elmélyítéséhez.
A hosszadalmas előadásból kiemelendő Szamosi Zsófia markáns-dacos címszereplője, Enyedi Éva árnyaltan formált cigány lánya, Pintér Béla egy tömbből faragott felfuvalkodott zsűrora, Szakonyi Györk némán sunnyogó Béla bácsija, Szalontay Tünde feszes Irén-alakítása, Friedenthal Zoltán visszafogott, ámuló Attilája. A Szutyok a sikerültebb pintérbélák közül való: dévaj humora, nyelvi érzékenysége, figuráinak olykor remekbe sikerült színészi megformálása üdítő perceket szerez.
Vö. Markó Róbert: Négy évszak falun
Bakk Ágnes: Kinek a Szutyka?
Koltai Tamás: Szocpol problémák
Molnár T. Judit: …szebb jövőt?
Csáki Judit: Camp
Deres Kornélia: Sablonvidék
A dunaPart – Kortárs Előadóművészeti Platform 2011. január 20-21-22-i teljes programját ide kattintva érheti el.