Néhány bőrönddel érkeztek az előadók – szó szerint és képletesen is. A túlzsúfolt, realista színpadképet felváltotta az erősen stilizált, funkcionális díszletezés, legalábbis az idei Desiré fesztivál előadásainak tanulsága szerint. PÁL-KOVÁCS RAMONA BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
Szabadka különös, Balázs Attila szavaival élve: „Kinek észak, kinek dél” földrajzi helyzeténél és sokszínű nemzetiségi összetételénél fogva is alkalmasnak bizonyul, hogy központi állomás legyen, ahová az előadók a szélrózsa minden irányából érkeznek. PÁL-KOVÁCS RAMONA BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
Pintér Béla saját társulatával kérlelhetetlenül csinálja vészesen kortárs, a rögvalót végletesen el- és megemelt módon arcunkba vágó, különleges színházát. A legújabb Pintér-opus torokszorítóan vicces, kérdve kifejtő tanulmány a hazaszeretetről. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
A megtévesztő névre „átkeresztelt” budapesti őszi fesztivál egyik vendégművésze Nagy József (Szkipe) volt, akinek két igen eltérő karakterű, ám azonos lényegű produkcióját lehetett látni. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Az új Pintér Béla-darab sűrűbb matériából építkezik, mint az előző, a Párhuzamos óra. Az érdes rögvalóság karistolása zajlik újra meg újra, kesernyésen humoros jelenetekké oldva az ábrázolt életanyagot. Kevesebb több lett volna. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Valaki ráun monoton hétköznapjaira, és dobókockázni kezd. Ha egyes, megerőszakolja a szomszédnőt, minden más esetnél öngyilkosságot követ el. A kocka megkegyelmez: Luke leteperi a nőt. Aztán újra dob. És újra. Közben kiderül: kockáztatni jó. Vajon a Szputnyikkal is? NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA.