Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAGÁNYNAK MAGÁNYÁVAL

Melancholy Rooms / Katona József Színház
2022. márc. 20.
A produkció zenével, képekkel, tőkesúlyos színészi jelenléttel, szavak nélküli kifejezőerővel dolgozik. Mindez egyedül abból a szempontból hátrányos, hogy a színikritikus nemigen tehet egyebet, mint hogy deskriptíven áll hozzá a munkájához. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
melan4
Jelenet az előadásból. Giliga Ilka díszlete

A Katona József Színház új bemutatójának első jelenetében egy szűken keretezett konyha válik ki a sötétből. Felújítás alatt állhat: az ablaka beragasztva újságpapírral, középen kartondobozhegyek és egy csupasz mikró a túléléshez. Bebódorog Szirtes Ági kócosan, neglizsében. Az egyik dobozból előbányássza a Kossuth-díját, leteszi a radiátorra, majd nézi – egy-egy kanállal eltakarva a két szemét. Sötét lesz.

A következő pillanatban és képben Pálmai Anna van ott, ugyanabban a konyhában, ugyanolyan ruhában, ugyanabban a pózban. Vagy a múltban, vagy a jövőben. Ilyen álomszerű színpadi varázslatot utoljára az Örkény Színházban láttam, amikor Bagossy László A sötétben látó tündért rendezte Pogány Judittal.

melan1
Szirtes Ági

Merőben önkényes, hogy „idegen”, örkényes képet emlegettem fel itt, mert nyugodtan asszociálhatunk a Melancholy Rooms rendezője, Tarnóczi Jakab korábbi munkáira is. Egyebek közt ezért jó hosszan és sokat járni színházba, mert az ember művészi pályákat követhet; utakat, állomásokat láthat. Kifigyelheti, hogyan függ össze sok minden sok mindennel. Tarnóczi Jakabnál épülnek, kapcsolódnak az egymást követő rendezések. A legújabb bemutatóhoz kellett a négy évvel ezelőtti Leláncolt Prométheusz a Sufniban, ahol egymásra hangolódtak Bodnár Erikával. Szirtes Ágit a Bánk bánban győzhette meg. Az Isten, haza, családban – előző csapásként – üvegkalickába zárta hőseit a rendező. Minéműségét tekintve a Melancholy Rooms akár az Örkény-beli Winterreise folyományának is felfogható. Az sem elképzelhetetlen, hogy a Bodó Viktor rendezte 33 álomhoz is van köze. Besorolhatnának 34-41. sorszámú álomnak e mostani katonás bemutató szereplői. (Énszerintem bírnák a Madách téri színészek, ha Dankó István ott csimpánzkodna közöttük.) Visszatérő motívum, hogy a Tarnóczi-előadások terei összenyomottak, alacsony mennyezetűek, levegőtlenséget árasztóak (lásd még: Az eltört korsó Salgótarjánban, Bernd Róza a Tháliában). Pontosan nem tudom, hogyan kötöm ide a rendező munkái közül, de mindenképp szeretném megnevezni a k2 csodálatos Búcsúkoncertjét, valamint az operisták és színészek bravúrjaként létrejött Az úrhatnám polgárt is, az Eiffel Műhelyházban.

melan3
Takátsy Péter

A Melancholy Rooms létérzésében meghatározó a kovid hozta karanténélmény. (Finom szálak elérni látszanak a Katona filmszerű, távszínházi kortárs drámasorozatáig is.) Magányos emberek, kietlen otthonok persze voltak a járvány előtt is, úgy az életben, mint a színpadon. De a vírus a magányt magányabbá tette; törvényerőre emelte. Giliga Ilka látványtervező elhelyezett a forgószínpadon hat lyukat, zugot, odút (mindegyik megnevezés idézőjeles). Az egyik a már említett konyha, a másik albérlet a szuterénban, a harmadik egy minigarzon méretű gardróbszoba. De van kórházi folyosó is – a falon koronavírus-információs plakát –, múzeumi terem és egy állatkísérleti laboratórium fehércsempés, ablakos szobája. A bezárt állat magányát ismerjük a legkevésbé – tartózkodó is a színpadi ábrázolása –, de aki látott már állatkertben laposakat pislogó, a fejét az üveghez nyomó, unott képű nagymajmot, az tudja, miről beszélek. (Megjegyzem, van még egy számon nem tartott magányos lény az előadásban: a Lengyel Benjámin játszotta figura terráriumában a pók. Az is választ magának stratégiát.)

A szereplők a saját fachjukban léteznek. Eleinte sötétben forgatja őket a forgószínpad, és a gép erejű mozgás közben épp csak átsuhan egy-egy színes fénycsík valamelyik tükrös felületen. Aztán látjuk a forgást is, akár egy ringlispíl-panorámát. Néha csak a mobiltelefon kékes fényében derengenek fel a színészarcok. Felvillanyozó, amikor Lengyel Benjámin kérója üresen fordul el előttünk, nyilván mert nem ért még haza a fiatalember – olyan időket élünk, amikor a kórházi dolgozóknak sokat kell túlórázniuk. (Finom darab a pici kereszt a hozzávetőleges ágya fölött a falon.)

melan6
Dankó István

Ugyanekkor a múzeumban ül teremőrként Rezes Judit, a pókot a sarokból kiharapni tudó fogsorral, harmóniaigénnyel összevásárolt, komplett kínaibolt-szettben. Egy nagy méretű fénykép a műtárgy mellette (akár Robert Mapplethorpe felvétele is lehetne), amelyen egy férfi meg egy női test részlete látszik: átkarolják egymást. A némán gubbasztó teremőrnőnek egyszer csak kinyílik a szeme a képen látható ölelő férfikarra, valósággal megbabonázza őt. Orpheusz és Eurüdiké a kép címe – elindítva bennünket a Tarnóczi Jakab által tudhatóan kedvelt antik görögök felé. Az se csoda, hogy Rezes Judit egy ponton elénekli Dido búcsúját Purcell operájából (Remember me, but ah…forget my fate), bár az persze csoda, ahogyan a színésznő énekel.

Anti-Orpheus sztori alakul ki egy másik helyszínen, a kórházban, ahol Tasnádi Bence észvesztőmintás öltönyben, kék hajjal a halántékán, talán a saját, hobó esküvőjéről jövet gitározik és énekel. Az imént még reménykedett, amikor a székre levetett menyasszonyi ruhával takarózott. Közben a gardróbban Takátsy Péter öltözik és vetkezik a tükör előtt, különböző szürke öltönyei egyikéhez válogat a nyakkendői közül. De róla, úgy érzem, nem árulhatok el többet.

melan2
Bodnár Erika. Fotó: Horváth Judit. Forrás: Katona József Színház.

A Melancholy Rooms valamennyi szereplőjének helyzete és története van, s minden apróság mesél róluk. Az előadásban alig hangzik el szöveg, viszont Bencsik Levente és Hunyadi Máté jóvoltából változatos zene szól. (Bár ami szöveg mégis van, az fontos. Sőt a végén visszafelé is megvilágosító. Akkor, amikor jön Bodnár Erika, hogy halkan, cáfolhatatlanul elmondja azt, amit lényegnek is nevezhetünk.) A produkció zenével, képekkel, tőkesúlyos színészi jelenléttel, szavak nélküli kifejezőerővel dolgozik. Mindez egyedül abból a szempontból hátrányos, hogy a színikritikus nemigen tehet egyebet, mint hogy deskriptíven áll hozzá a munkájához. Leírja, mi van a színpadon. Így lesz a cikke óhatatlanul spoiler spoiler hátán. Hozzáfűzheti a leíráshoz, mit hogyan értett. De lehetséges, hogy mindahányan másképpen látjuk, másképpen magyarázzuk a színpadi eseményeket. (Még a legapróbb konkrét részleteket is értelmezhetjük különbözőképpen. Nánay István például a kritikájában nadrágkosztümnek nevezi Szirtes Ági és Pálmai Anna, vagyis az egy /vagy két/, négy fal közé szorult primadonna első öltözékét, amit én pizsamának néztem.)

melan5
Szirtes Ági és Pálmai Anna

A végén a szereplők – akik addig csak olyanképpen érintkeztek egymással, hogy a hangjuk, a sikolyuk vagy az éneklésük áthallatszott egyik helyszínből a másikba – betoppannak egymáshoz. Az összetalálkozásokban Lengyel Benjámin játssza a főszerepet. Esetleg úgy, ahogyan Hamvas Béla írja a Karneválban: „az angyal mindenki életében legalább egyszer eljön…” De az is lehet, hogy a járvány szedi általa az áldozatait: talán az intenzív osztályról jön, zöld munkaruháját ledobva, hogy táncra kérje sorban a többieket, igazi danse macabre-ra. Viszont nem zárnám ki azt a lehetőséget sem, hogy feladott a neten egy társkereső hirdetést, és most buzgón végiglátogatja a potenciális partnereket. A Melancholy Rooms különleges, mindenízű előadásán – vagy utána az utcán, vagy másnap reggel az ágyban – kitalálhatják a nézők saját verziójukat a történtekre.

Az előadás adatlapja itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek